Mind Key: Pulse For A Graveheart
írta Kotta | 2009.07.23.
Megjelenés: 2009
Kiadó: Frontiers Records
Weblap: www.mindkey.it
Stílus: prog.metal
Származás: Olaszország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Lassan nem csak a csajos, gótikus-szimfonikus metal értékelése válik külön szakmává, de ember legyen a talpán az is, aki lépést tud tartani a teljesen hasonló megszólalású és zenei felfogású Dream-epigon melodikus prog. power csapatok tömkelegével. A skandináv országok mellett a taljánok járnak még élen az ilyen, némileg egyívású csapatok előállításában. Különösen megnehezíti a helyzetet a belterjesség és az állandó jövés-menés: mintha ugyanaz a néhány tucat zenész forogna körbe-körbe az összes olasz bandában (DGM, AstrA, Vision Divine, Rhapsody Of Fire, Killing Touch, Empyrios, Labyrinth, Mind Key - rendre feltűnnek ugyanazok a nevek szinte mindegyikben). Jelen recenzió tárgyát rögzítő csapat esetén is erősen igyekszem megragadni azokat a jellemzőket, melyek megkülönböztetik őket a Seventh Wonder, Vindictiv, Circus Maximus, Shadrane, Lanfear, Thought Chamber, stb., stb., stb. bandáktól (a trükkösebbek még nevet is úgy választanak, hogy aztán végképp megkavarodj. pl. Reversion/Redemption, Silent Voices/Silent Call), hogy jó szívvel tudjam ajánlani munkájukat az olvasó figyelmébe. Őszintén szólva, nemigen találom ezeket. Nem mintha a zene rossz lenne, sőt! Teljesen korrekt, progresszív elemekkel tűztelt, melodikus fémzene hallható az albumon, tökéletes megszólalással, profi előadásban. A zenészek tudása megkérdőjelezhetetlen, még a dalok is erősek és változatosak, mégis hiányzik valami.... Leginkább az újszerűség, azt hiszem: gyakorlatilag már minden hangot hallottunk, ami ezen a lemezen rögzítésre került! Azt a fránya, dömpingbe belefáradt kritikusát neki! Becsináltam volna a gyönyörtől, ha a '90-es években ilyen színvonalú albumokat hozott volna Jézuska karácsonyra. Jobban visszagondolva, abban, hogy a Dream Theater ma megtölt egy fél Papp Lászlót, nem kis szerepe lehet annak (úttörő voltuk mellett, természetesen), hogy egy jóval sivárabb zenei környezetben jelentették meg első műveiket, amikor még több idő volt elmerülni egy-egy alkotásban. Az igazat megvallva, a Pulse For A Graveheart zeneileg semmivel sem gyengébb, mint a Dream albumok többsége, beleértve néhány korai művet is, csakhogy eltelt közben húsz év, nem igaz? Azért nem vagyok annyira botfülű, hogy ne hallanám, Aurelio Fierro Jr . zseniális énekes, torkában bujkál nem kevés Jorn Lande, ha valami, hát akkor ez mindenképpen kiemeli őket az átlagból. Tessék, akinek az Ark vagy a Beyond Twighlight progresszivitása hiányzott Lande hangjával, dallamaival összepárosítva, most itt egy tökéletes pótlék! Ahogy hallom azt is, Emanuele Colella kisujjában a bluestól kezdve a jazz-rockig minden benne van, Dario De Cicco pedig nagyszerűen díszít, tömörít és szólózik is, ha kell. A ritmusszekció hibátlan, a dalokat, dallamokat tisztességesen kidolgozták. Még neves vendégzenészeket is meginvitáltak (Tom Englund (Graveheart), Derek Sherinian, Reb Beach), hogy ezzel is színesítsék a produkciót. (Talán éppen ezért az egyik legjobb szám a Graveheart, az Evergrey pacsirtájának közreműködésével). Úgyhogy pontszám tekintetében teljesen objektív leszek, ez egy jó kis lemez! Bajusz alatt azért szép csendben elmormolom: "tizenkettő, egy tucat". Elhiszem, hogy nehéz igazán újat mutatni, de a Riverside például nemrég bebizonyította, ezt a fajta zenét is lehet újszerűen, egyedien játszani!
Legutóbbi hozzászólások