Jacob's Dream: Beneath The Shadows
írta Kotta | 2009.11.17.
Megjelenés: 2009
Kiadó: Retroactive Records
Weblap: www.jacobsdream.info
Stílus: US power
Származás: U.S.A.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Jóllehet, a Metal Church Ronny Munroe álnéven egy egész pofás albummal jelentkezett az idén, úgy érzem, az amerikai power metal nyolcvanas évekbeli tündöklése után nem tudott olyan, megújult forrásokat találni, mint európai stílustársa. A nagy hármas közül sem az Armored Saint - mely zenélés helyett évek óta fegyverkezik, hogy megtarthassa szent státuszát, az Anthrax lassan szappanoperává nemesedő énekes-váltásai miatt -, sem a régóta hallgató Jag Panzer, sem a kandírozott süteményestállá váló Savatage nem jelentkezett évek óta megbízható, a seregeket újra csatába vető koronggal. A Vicious Rumors és a Helstar igazából csak James Rivera énekhangjának köszönhetően tudott eredményt felmutatni, s az Iced Earth is nyugodtan Iced Heartra keresztelhette volna át a nevét, a produktumból és emberi viszonyokból abszolúte megbukott bizonyítvány bemutatása után. A Jacob's Dream a Warriorral együtt az egyébként is underground US power másodosztályából indulva tűnt fel új reménységként a szcénában, hogy aztán szép lassan lefelé haladva a lejtőn, 2008-as albumukkal végleg seggbe rúgva a valamikori hozzájuk fűzött reményeket, adjanak ki kezükből egy hangzásilag és zeneileg is vállalhatatlan albumot. S hogy létezhet-e ennél lejjebb? Szerencsére nem, hála Jákobnak és a lajtorjájának, melyen kapaszkodva sikerült feljebb jutni - sőt, ki is tekinteni abból a gödörből, melybe a zenekar önmagát taszította. Az album koncepcionális jellege, az alapvetően keresztény attitűd kellemes emlékeket idézve utal vissza a Savatage kult operájára, jóllehet annál zeneileg jóval egysíkúbb, érzelmileg egységesebb - nem képes felvállalni azt az úttörő széjjeltekintést, melyet annak idején Oliváék "metalkonformmá" tettek. Ennek ellenére úgy érzem, a dallamtémák tartalmazzák azt a pluszt, melyek alkalmasak a komor és elgondolkodtató szövegi háttér zenei megjelenítésére - a felcsendülő szerzemények központi alkotóeleme a US power alapvető jellegétől eltérően most nem a riff, hanem egyértelműen a hangulatot kiszolgáló dallamvilág. A szerzemények szépen, a középtempóból óvatosan kilépve bontogatják a muzikális gondolatokat - az ortodox amerikai metal hívők számára talán unalmasan is: igen, ez most nem a thrash-hez közelítő energiabombák világa. Azok azonban, akik szeretnek belemerülni a karcos ütemek felett hömpölygő, néha epikus jelleggel hullámzó melódiákba, a borzasztó hangzás ellenére is minden bizonnyal kedvtelve fogják hallgatni az azonnal megjegyezhető refréneket, a kórusokat kívánó, ám sajnos azokat pénz hiányában elutasító, nagy ívű dallamokat. Nos, ha már említettem a hangzást: egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogyan adhattak ki a fiúk a kezükből ennyire szörnyen szóló albumot, mely nem üti meg a hazai demók színvonalát sem - annak ellenére, hogy mint éppen ebből a színtérből érkező lemezek bizonyították, nem mindig a pénz határozza meg a hangzás eredményét. Különösen fájó a produkció hatását agyoncsapó tompaság éppen ennél a metal-operás műfajnál, melynél a telt, változatos hangzás szinte kötelező összetevője a sikernek és a célba vett zenei eredménynek. A zenészek teljesítménye a hangzás miatt nem érvényesül, kivéve a produkciót egyértelműen a hátán cipelő énekest, Chaz Bondot, ki az amerikai power karcos-erős, nagy terjedelmű hang-archetípusával végig képes fenntartani a figyelmet - énektémái pedig az európai metal dallamorgiához szokott füleknek is élvezhető, színes csokrot nyújtanak. Külön öröm számomra, hogy a lemez a végére sem fárad el, sőt, hangulatos, akusztikus lírájával és himnikus, optimista kicsengésével egy pillanatra tényleg eléri a példakép nívóját.
Legutóbbi hozzászólások