Tim Bowness: Flowers At The Scene

írta Dzsó | 2019.03.01.

Megjelenés: 2019

Kiadó: InsideOut Music

Weblap: http://timbowness.co.uk/

Stílus: art rock

Származás: Anglia

 

Zenészek

Tim Bowness – ének, vokál, ukulele, trombita, gitár loopok
Brian Hulse (Plenty) – billentyűs hangszerek, gitár, dobprogramozás
Peter Hammill (Van Der Graaf Generator) – gitár, ének, vokál
Jim Matheos (Fates Warning) – gitár
Andy Partridge (XTC) – gitár
Ian Dixon (No-Man) – trombita
Aleksei Saks (Slow Electric) – trombita loopok
Colin Edwin (Porcupine Tree) – basszusgitár
David K. Jones (Plenty) – basszusgitár
Tom Atherton (De Profundis) – dobok
Dylan Howe (Steve Howe Trio) – dobok
Charles Grimsdale (The Beehives) – dobok
Kevin Godley (10cc) – ének
David Longdon (Big Big Train) – vokál, fuvola, melodika
Steven Wilson (Porcupine Tree) – szintetizátor, dobprogramok
Alistair ‘The Curator’ Murphy (Postcards From Space) – hangszerelés
Fran Broady (Tin Giants) – elektroakusztikus hegedű, bariton hegedű

Dalcímek

01. I Go Deeper
02. The Train That Pulled Away
03. Rainmark
04. Not Married Anymore
05. Flowers At The Scene
06. It’s The World
07. Borderline
08. Ghostlike
09. The War On Me
10. Killing To Survive
11. What Lies Here

Értékelés

Tim Bowness két éve adta ki előző szólóanyagát, amely súlyos mondanivalójával és depressziós hangulatával leginkább egy megzenésített végrendelethez hasonlított, de a színvonalhoz kétség nem férhet, mind a kritika, mind a közönség jól fogadta a lemezt.

Úgy látszik, hogy kiírta magából szinte minden fájdalmát, mert a friss albumon 11 feltűnően változatos dal sorakozik, benne utazós art rockkal, szívhez szóló balladákkal, lebegős elszállásokkal. Persze nem ment át rockabillybe, csak önmagához képest lett derűsebb a lemez hangulata, nem változott a moziszerű történetmesélés, a vallomásszerű őszinte szövegek, van itt válás, belső vívódás, vonat, ami elment, a világ egyéb nagy dolgai.

Ami szintén nem változott, hogy egy seregnyi zenésszel vette fel az 5. szólóalbumát is, a 11 dalhoz 15 közreműködőre volt szüksége. Erről azt mesélte egy interjúban, hogy minden témához más zenei megközelítés szükséges, ezért választ különböző hozzáállású zenészeket az egyes dalokhoz. Hogy a vendégzenészek „anyabandái” közül csak a leismertebbeket említsem: Van Der Graaf Generator, Fates Warning, Porcupine Tree, 10cc, Big Big Train, de szinte mindegyik közreműködővel dolgozott már együtt a közeli vagy távolabbi múltban. A keverés Steven Wilsont dicséri (aki mellékesen beszállt az It’s The World című dalba zenélni is), a mastering Steve Kitch (The Pineapple Thief) műve.

Bowness azt nyilatkozta, hogy az előző albummal vége az addig jellemző munkamódszernek, ami már a nyitó I Go Deeperből kihallatszik, a dalnak elektronikus húzása van, kiemelt szerep jut a gitárnak a billentyűszőnyegen. Itt megint egy ellenpont következik: nem változott viszont az érzelmekkel teli, tiszta énekhang!

Érezhetően sokat tettek a közreműködők az anyaghoz egyrészről a hangszeres megoldások változatosságában, másrészről a saját stílusukkal, amik kreatív energiákat szabadítottak fel. Jim Matheos játéka tökéletesen felismerhető a neki leosztott három számban, akárcsak Colin Edwiné, a meglepetést azonban Charles Grimsdale okozta, aki főállásban sikeres kockázati befektető, mellékesen meg szeret dobolni és Gavin Harrison stílusában nyomta el a Ghostlike-ot, de hogy miként került profi zenészek közé, azt nehéz lesz kinyomozni.

Három dalt mindenképpen szeretnék kiemelni. Az I Go Deeper „újhullámos” húzása, a Rainmark a lenyűgöző dallama, az It’s The World a szokatlan szigorúsága miatt érdemel tízközeli pontot. Mivel nálam ez az album az előzőhöz hasonlóan 9 pontot ér, ebből következik, hogy a többi dal is elimerést érdemel, nincs üresjárat!

Pontszám: 9