Alapi István: L.A. On My Mind

írta karpatisz | 2018.10.16.

Megjelenés: 2018

Kiadó: szerzői kiadás

Weblap: https://www.facebook.com/Istvan-Alapi-The-Guitar-Player-494405057255473/

Stílus: instrumentális rock

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

A 2016-os év eleje biztos, felejthetetlen élmény marad Alapi István számára, hiszen a világ legnagyobb hangszerkiállításán volt lehetősége gitározni. Az Amerikában gyűjtött élmények hatására rögtön fejest ugrott egy instrumentális album elkészítésébe. Alig telt el 2016 januárja, már megismerhettük a California On My Mind című dalt, mely az előfutára volt ennek az egész dolognak. Később a nyári albumbeharangozó is megérkezett a Pain Of My Soul képében. Ekkor annyit tudtunk meg, hogy a korábbiaktól eltérőn egy gitárközpontú, igazi rockos lemez elkészítésébe vágott István. A gitáros elmondása szerint a gyűjtögetett ötletek nagyon hamar összeálltak, és elindult a házi stúdióban a felvétel. Ekkor még minden hangszert ő kezelt, sőt a kisfilmeken hallható dobot is maga programozta. A két dal után kíváncsian vártam a folytatást, ám hosszú csend következett. 2018-ban végre megtört a hallgatás, és a ceglédi EDDA művek koncert után készített beszélgetés során kaptam az információt, hogy a projekt lassan megvalósul, hiszen Borlai Gergő feldobolta az albumot, minden elkészült, és csak a megjelenés körülményeit kell tisztázni. Innen már látszódott a fény az alagút végén. Az alagútból kiérve azóta már tudjuk, hogy egy szerzői kiadású kiadvánnyal lesz dolgunk, amin kilenc igazán veretes, gitárközpontú Alapi-szerzemény szerepel. Az ’L.A. On My Mind’-hoz ismét Havancsák Gyula készített borítót. A szerző személyén kívül ez az egy közös pont az ’Inner Vortex’ albummal, viszont minden másban eltér elődeitől az újdonság. Szavak helyett szolgáljon magyarázatul az első dal:

Ütős kezdés, ami megadja az alapot és megmutatja, hogy a innentől mire számíthatunk. Csak 3,5 percről van szó, de nyugodtan mondhatom, hogy az egész album mondanivalója el van rejtve ebben a kis szerzeményben. István hihetetlenül színes gitározása, Gergő feszes és bitang erős dobolása rögtön megragadja az embert. A nyitótétel megválasztásához jó érzéke van Istvánnak, a korábbi lemezein is így volt ez.

A Go Back Or Nottal is folytatódik a gyors tempó, de itt már egy más típusú dallal találkozunk, köszönhetően a billentyűszőnyeg megjelenésének. Főhősünk mesterien nyúl a hangszerhez, minden hangszín és íz kiválasztása tökéletes. Ez volt az a dal, amely kapcsán elkezdtem azon morfondírozni, hogy mihez is tudnám ezt a világot hasonlítani? Ez egy gitárközpontú album egy igazi gitárhőstől, de valahogy mégsem azt az érzést kaptam, amit mondjuk Joe Satriani, Paul Gilbert, John Petrucci vagy Steve Morse (és még sorolhatnám) kiadványainak hallgatása kapcsán. Steve Vai-t érzem abból a szempontból közel állónak, hogy itt is a koncepció, a dallamok és a zene az elsődleges, amihez jön egy magasan kvalifikált előadó, aki életre kelti az egészet. Alapi István egyedi világa eddig olyan önálló kiadványokat adott nekünk, melyben a jazz-fusion világában játszik rockos ízzel. Most nem a fordítottját kaptuk, hanem sokkal merészebbet. Bár a zene rock és könnyebben emészthető, de valahogy mégsem az. Számomra az egész olyan, mint egy előadás, vagy akár azt is mondhatnám, hogy egy élménybeszámoló gitárral.

A kiadvány legkomplexebb dala címet egyértelműen a Blue Whale viszi. A nyitótéma után kíváncsian vártam, hogy milyen irányú elmozdulással tisztul majd a kép, ehhez pedig megint egy egyszerű hangszer, a füttyszerű hang hozott útmutatást, ugyanis innentől veszi át a szóló a domináns szerepet. Ezzel még mindig nem ért véget a meglepetések sora, mert a hatodik nótáig tartott az a koncepció, amit beharangozott a szerző.

A korong végén – másfél perc körüli szösszenetek formájában – a különböző hangulatok válnak dominánssá. A lelki fájdalomtól a totális őrültségig mindent találunk itt. Bármelyik dalt vesszük elő innentől kezdve, egy külön világot képvisel mind. Aki szereti az őrült rohanást, annak a Goin’ Crazy biztos nyerő lesz. Irgalmatlan tekerés a gitáron, és már-már a blast beat gyorsaságig felpörgetett dobolás. Lehet ezt még tovább fokozni? Hát hogyne! Mondjuk egy gyermeki dallamot hozó zenedobozzal! A két véglet tökéletes találkozása. A Calico az egyetlen olyan dal, ami az igazi amerikai western / country világot idézi meg. Egy amerikai élménybeszámoló nem maradhat ilyen nélkül! A harmadik bő egyperces pedig a hangszer síró hangját hozza előtérbe. A billentyűszőnyeg ez alkalommal is csak biztosan támaszt, a hathúros pedig Alapi keze nyomán csak énekel és énekel.

Szándékosan kanyarodok vissza a Pain Of My Soul című tételhez, mert a sokszínűsége elvarázsolt, szavakkal leírhatatlan kategória ismét. A nyitó L.A. On My Mind mellett ennél éreztem azt, hogy ha egy dallal kellene bemutatni, miről is szól ez a lemez, akkor ez lenne a jó választás. A dallam, a hangszer kezelésének sokszínűsége és maga az előadás is egyszerűen pazar!

Pontszám: 9