Europe: Walk The Earth

írta Bigfoot | 2017.11.30.

Megjelenés: 2017

Kiadó: Hell Back Recordings

Weblap: http://europetheband.com/

Stílus: hard rock

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Emlékszem, a nyolcvanas évek közepén a haverjaimmal mennyit húztuk a szánkat, amikor valahol felcsendült a Final Countdown, a Rock The Night vagy a Carrie. Mert csak ezt a három dalt ismételte folyamatosan a rádió. Igen, az az egy. Az biztos, hogy nagyhatású nóta volt, mert egy régi Lord-koncerten (erre is emlékszem) ez volt a zárónóta. Igen, Pohl Miska énekelte!  De maga a lemez sem lett a szívünk csücske. Nyálas, nem dögös – minden bajunk volt vele. A banda megjelenésétől, a szájfényektől, a tupírozott hajakktól, egyenesen hideglelést kaptunk. Most meg úgy vagyok, hogy nagyon kedvelem a Europe-ot.

Nem én változtam, hanem ők. Ugyanis egy jó ideje elindultak a klasszikus hard rock irányába, ami a tavalyelőtti ’War Of Kings’ albumon teljesedett ki igazán. Kiváló az a két évvel ezelőtt megjelent lemez a súlyos Hammond-témákkal, a klasszikus ihletésű gitárszólókkal.

Az új anyag is folytatja a megkezdett utat, ám akad néhány elágazás zenéjükben. Szerintem a hangzás még súlyosabb lett, a gitár és a billentyűs park rendesen odavág minden dalban. A hangsúlyosabb billentyű egyes esetekben progresszív rock jegyeket mutat. Érzésem szerint a megelőző album Purple-Zeppelin vonalát most egy kicsit háttérbe vonták, leginkább a David Byron-féle Uriah Heep kemény, dallamos szerzeményei köszönnek vissza. Mindjárt a kezdő dal, a címadó szimfonikus bevezetője, a gitár-orgona súlyos, brutális riffje mintha a Heep kezdeti korszakának a folytatása lenne. Hasonló a soron következő két dal, a The Siege és a Kingdom United esetében is a megvalósítás. A Pictures pár percre nyugalmat kínál, aztán az Election Daynél visszatér a sodrás, ám a dalépítkezésnél már használnak progresszív elemeket is. A Wolves nyomasztó, savas, lassú monotóniája újra progresszív irányba mutat, egy hosszú virgás, jól felépített gitárszólóval töltik fel a dal második részét. Aztán egy igazi hard rockos döngölés, a GTO jön, a gitár és a Hammond ismét hangsúlyos szerepet kap, John Norum kegyetlenül tépi a húrokat. A Haze lecsap lassú, könyörtelen riffjével, aztán a When You Are Ready újból tempósan húz. A zárás a Turn To Dust, megint progresszív címkés, ezúttal visszanyúlnak a Procol Harum vagy a Gentle Giant világába, bár szerintem a végét túljátsszák – rövidebben jobb lett volna.

Nem rádióbarát album, az biztos, végképp messzire kerültek a ’The Final Countdown’ világától. Hallottam olyan hangokat, hogy öreges a lemez, én inkább azt mondom: a Europe beérett. Most már értékalapúan alkotnak, nem feltétlenül a popularitás a fontos. A másik döntő tényező, hogy leginkább John Norum zenei elképzelései érvényesülnek, és az eredmények őt igazolják. Persze Joey Tempest is itt van, nyilvánvaló, hogy a Europe leginkább kettőjükről szól – de ez mindig így volt, már amikor mindketten a fedélzeten voltak.

Pontszám: 8.5