Helloween: My God-Given Right

írta Mike | 2015.07.12.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.helloween.org/

Stílus: Heavy/power metal

Származás: Németország

 

Zenészek

Andi Deris – ének
Michael Weikath – gitár
Sascha Gerstner – gitár
Markus Grosskopf – basszusgitár
Daniel Löble – dobok

Dalcímek

01. Heroes
02. Battle’s Won
03. My God-Given Right
04. Stay Crazy
05. Lost In America
06. Russian Roulé
07. The Swing Of A Fallen World
08. Like Everybody Else
09. Creatures In Heaven
10. If God Loves Rock ’N’ Roll
11. Living On The Edge
12. Claws
13. You, Still Of War

Bónuszdalok:

01. I Wish I Were There
02. Wicked Game
03. Nightmare
04. More Than A Lifetime
05. Free World

Értékelés

Az Ashes To Ashes rock/metal magazin szüntelen igyekszik – olykor formabontó – újdonságokkal is kiszolgálni a nagyérdeműt, azaz Mélyen Tisztelt Olvasóit. (Lásd például egy korai zsengéjüket 2010-ből.)

Így tettek ezúttal is, amikor némi laza iddogálással egybekötött szerkesztőségi meeting diskurzus keretén belül kihirdették a Helloween frissiben napvilágot látott lemezének kritikájára vonatkozó mesteri tervet. (Merthogy Michael Weikathék bárminemű megmozdulása mindig kiemelt fontosságú, nemde?) S a bohókás-dekadens kompánia elgondolása tulajdonképpen nem volt más, mint hogy három – a bandát igencsak jól ismerő – kollégát eresztenek össze két „kívülállóval”, azaz majdhogynem az utcáról beinvitált Helloween-ősrajongóval, ugyan ütköztessék már a véleményeiket a nemrégiben megjelent album kapcsán – őszintén, szókimondóan, mindenféle megkötés nélkül, amelynek papírra és videofelvételre kerülő kivonatából majdan megszületik a rendhagyó recenzió. A jó néhány hektoliter likvid lélekmelengető pedig legott megnyitotta az elméket és a beszélőkedvet… Vessük is bele magunkat ízibe!

Ám mindenekelőtt mutatkozzon be az öt muskétás; elsőként az Ashes To Ashes három szerzője:

Painfiller: 45 éves hím, az egyik legrégebbi stábtag, ennélfogva a magazin főszerkesztő-helyettese. Az urbánus legendák szerint már a csecsemőkori rugdalózója is hevenyészett szegecsekkel és Stones-, Led Zeppelin- meg Grand Funk Railroad-felvarrókkal volt teleaggatva… Emberünk nem más, mint egy két lábon járó rocklexikon; ha félrészeg álmából felvered, akkor is azonnal rávágja, hogy a kultikus Witchfinder General ’82-as lemezének – ’Death Penalty’ – harmadikként elhangzó címadója öt perc harmincöt másodpercet tesz ki. És persze a birtokában van többek közt a londoni Angel Witch legeslegelső, ’78-as demója is. Kazettán. Dedikálva. Vitrinben. Szerintem többet tud az Iron Maidenről, mint maga Steve Harris

Immacolata: 29 esztendős, módfelett bájos hölgyemény, egyik kedvenc regényének, a Clive Barker-féle Korbács démoni szerzetéről kapta a becenevét, pontosabban adta magának. Mostanság legfőképp a Diablo Swing Orchestra és hasonszőrű avantgárd társaiért, illetve mindenféle elmehagyott ambient és nu-jazz anyagokért van oda s vissza, ám a tradicionális heavy metalhoz köthető tinédzseréveit sosem tagadta meg, mi több, a mai napig nosztalgikus babamosollyal hallgatja végig a két ’Keeper…’-t is. Tizenévesen pedig fülig szerelmes volt Peter Steele-be… Legföljebb a kölyökkorában saját kézzel készített, mindenféle old school bandák logójával széjjelvarrt tarisznyákkal nem dicsekszik már oly nagyon, ezek valahol a ruhásszekrénye legalján pihennek árván, mintegy a letűnt régmúlt mementóiként. Egyébként meg neki van a stábban a legfűszeresebb humora, és a legformásabb segge…

Juan: krisztusi korba lépett tesztoszteronbomba, ifjúkori Johnny Depp-fizimiskával. 5 éves kora óta űz valamilyen sportot, most éppen a brazil Jiu-jitsu az aktuális szenvedélye. Tízből 9 és fél csaj nem dobná ki az ágyából. Emellett pedig megveszekedett thrash/death rajongó, na meg persze a hagyományos, galoppozós-együtténeklős germán metalt sem veti meg – ezért is lehet itt ma ebben a társaságban. Ezúttal egy testre feszülő, rózsaszín, koponyás Misfits pólóban jelent meg, s most kábé úgy fest, mint egy másnapos rocksztár és egy Calvin Klein-modell bizarr keveréke…

A két szerencsés kiválasztott egyike az Amon Amarth-vezér Johan Hegg vikingalkatát és káoszszakállát is messze túlszárnyaló Pumpkinhead uraság (39), a legelvetemültebb Helloween-mániákus eme földkerekségen, nincs az a hanghordozó vagy zenekari ereklye, amely ne volna a birtokában; vélhetően maga Michael Weikath mester is sárga irigységgel csodálná meg fölöttébb impozáns gyűjteményét. Amelynek külön szobát alakított ki a lakásában…

A másik arc, ötük közül a legifjabb (26), egy bizonyos Abbey (a Legenda vagyok című középszar film – és amúgy príma Matheson-regény! – német juhászkutyája után szabadon); egy zakó-díszsál kombóban megjelenő hipszter-srác, SZTK-keretes szemüveggel, trendi frizurával és pedánsan élére vágott szakállal. Elmondása szerint egyaránt őrülten rajong a shoegaze/post-black metalért meg a dark psychedelic trance-ért vagy a suomisaundiért is, jóllehet a kisujjában van a komplett németföldi metalszíntér színe-java is, Scannerestül, Chroming Rose-ostul, Blind Guardianostul… Merthogy a látszat sokszor csal. No majd meglátjuk.

A magazin saját bejáratú irodájának egy 75 négyzetméteres lakás ad otthont, itt gyűlnek össze, mint egyébként – az ötfős rosszéletű galeri. Pizza- és sör/bor/whisky/Jägerhegyek kikészítve, s mielőtt hozzálátnak az érdemi munkához, ismerkedés gyanánt némi eszmecsere, közben pedig az est házigazdája és DJ-je, a rangidős Painfiller úr azonnal fel is teszi az új Kamelotot a miheztartás végett – bakeliten.

Immacolata (cinikus vigyorral): „Nem rossz ez az amcsi „giccsmetááál”, de véletlenül nem Helloween-estre rendezkedtünk be, kedves Pain? Nyomj be inkább egy kis ’Better Than Raw’-t addig is, míg nem hat kellőképp a pia.”

Abbey (hirtelen felpattan, és belekezd, hogyaszongya): „O laudate dominum! Filium Jesum Christum…!” – Egy pillanatra mintha mindannyian áramütést kaptak volna a meglepetéstől: ifjú barátunk tényleg kimagasló énekhanggal, tökéletesen kopírozza le Deris reszelős orgánumát – és jellegzetes akcentusát. Na igen, mint később kiderült, a srác zenei konzit végzett… Így már mindjárt más.

Pumpkinhead: „Amennyiben az Eagle Fly Free-t is ilyen szinten elnyomod, komolyan, öcsém, én szerelmet vallok neked!” – Általános röhögés, Abbey pedig fejcsóválva visszahuppan a székbe, imígyen tiltakozva az egyébként roppant megtisztelő felkérés ellen.

Abbey: „Bocs, már foglalt vagyok.” – Kacsint, majd büszkén mutatja fel a gyűrűsujját.

Még egy feles Jäger/sör-kombó körbejár, a Kamelot-lemez pedig hamar lejár. És lőn, jöhet végre-valahára a dolgok érdemi része: a friss-ropogós HELLOWEEN-ALBUM! A ’My God-Given Right’ kétféle változatban is előkerül Pumpkin maestro jóvoltából: a csinos bakelit (dupla „blue-vinyl”, hoppá-hoppá!) mellett egy grandiózus, 28x28 cm-es, 3D-s borítóval felturbózott díszdobozos verziót is bezsákolt emberünk, egyenesen a Nuclear Blasttől. Úgy adják kézről kézre, mintha a Szent Grál volna az. Arcunkon gyermeki áhítat.

Painfiller (már-már főtörzsként utasító hangon, komoly ábrázattal): „Először a normál lemezanyagot pörgetjük le, majd az öt bónuszdalt. Itt ülünk hajnalig, srácok, csak szólok. De örüljetek, hogy nem a ’Use Your Illusion’ 1–2-t kell végigszenvednünk! Vagy a ’Lulu’-t…”

Immacolata: „Elmész te a pi…! A dupla Guns egy orbitálisan-eszeveszetten-kibaszottul nagy klasszikus, tetszik, nem tetszik! ’91 körül még a sarki zöldséges néni is Axl Rose pólóban tolta oda neked a karfiolt, jobb, ha tőlem tudod!”

Painfiller: „Édesem, te még csak a Barbie babáid haját fésülgetted, amikor Slashék már a szállodaszobákból hajigálták ki a tévéket egy halom pucér, kokóban hempergő groupie társaságában, szóval, köszi, de nem kell a tanmese!”

Immacolata: „Mindig is rühelltem a Barbie-kat…”

Juan (egy nyeletre lehúz még egy Jägert): „És a groupie-kat? Na, de nyugi, srácok, ’91 rohadtul nem tegnap volt, hagyjuk már ezt a bepállott sznoboskodást! A faterom meg ódákat mesélhetne a LedZepről, hogy milyen fasza is volt a New York-i Madison Square Garden-beli bulijuk ’73-ban… Mert ő OTT volt, csesszétek meg! Személyesen. Erről ennyit… Lapozzunk.”

Pumpkinhead (túl két korsó sörön alig húsz perc leforgása alatt, de hát nyár van, hereizzasztó hőség): „Én bizony az új ’Ween-album megjelenését méltán megünneplendő, egyvégtében végigtoltam a teljes diszkográfiát. Eltartott egy ideig, amíg eljutottam a ’85-ös EP-től a ’13-as ’Straight…’-ig. Maxikkal, koncertekkel, kisfaszommal együtt… De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy hétig otthon feküdtem betegszabin, szóval időm volt, mint a tenger, kábé csak a budira jártam ki…” − Nyihognak, akár a lovak. Aztán hirtelenjében megmutatja a tetoválásait: öt darab, a Helloweenhez köthető színpompás grafika a teste különböző pontján; a vádliján például a névadó EP tökből kirobbanó szörnyfeje virít…

Juan (a mellizmait tapogatja hüledezve): „Te egy ufó vagy, bazmeg.”

Painfiller: „Na, akkor mehet végre a móka vagy még Immacolata is meg akarja mutatni a Robbie Williams-tetkóját a bikinivonalánál?”

Immacolata (vigyorogva): „Kapd be, Pain!”

A rangidős házigazda közben az igen komoly hangrendszer színe elé járul, és a lemezjátszó tűjét akkurátusan helyezi rá a kékszínű korongra.

Painfiller: „Nos. Ahogy azt korábban megtárgyaltuk, sorban haladunk az összes dallal, de ha kérhetem, csak az egyes számok végén osszuk meg egymással a gondolatainkat, véleményünket. Amíg szól a zene, addig beszéd helyett csak a jegyzetfüzeteken sercegő ceruzák hangját szeretném hallani. Comprende?”

A díszes társaság egyetértően bólogat, majd vehemensen koccintanak egyet a következő Jäger-körrel. Ugyanis útjára indul az albumnyitó Heroes

Pontszám: 0