Csillag Endre: Csillagok és gyémántok

írta CsiGabiGa | 2015.02.19.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Hammer Records

Weblap: www.facebook.com/pages/Csillag-Endre-Csuka/235674619783508

Stílus: Hard rock

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Csillag Endre - gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek Pataky Attila - ének Deák Bill Gyula - ének D. Nagy Lajos - ének Sipos Péter - ének Hirleman Bertalan - dobok Gömöry Zsolt - Hammond orgona, vokál Németh Alajos - basszusgitár Kollár Tamás - zongora
Dalcímek
01. Tedd amit akarsz 02. Nem várok 03. A szí­vem visszavár 04. Ragyog a napfény 05. Lesz még nyár 06. Dörömbölnek 07. Nagy szerelem 08. Hol a határ? 09. Mire készülsz? 10. Csak néhány perc 11. Wherever You Go (I Remember Gary Moore)
Értékelés

Kedves Csuka!

Azért írok neked, mert hallottam az új lemezedet és meg akarom mondani, hogy nagyon tetszett. Én itt vagyok egy ideje a Zártosztályon. Unalmas itt bent, mindenki csak magához beszél. A napjaink is egysíkúak: minden reggel üvöltenek az ápolók, hogy „Gyere őrült, névsorolvasás!”, délelőtt közös foglalkozás, „Akarom, hogy velem kiáltsatok!”, persze csak egy-két Hitler reagál, a többiek néma demenciába burkolóznak, az ebédet egy „Éhes asszony” szolgálja fel, a délutáni sziesztánkat meg mindig megzavarja pár dilinyós, akiket „hajt a vér, az örökölt vér”. Este a többiek nézik a valóságshowt a tévében, én úgy vagyok vele, ha ez a valóság, akkor jobb nekem itt bent. Múltkor azért kimentem a koncertedre. Nehezen engedtek el, csak kísérővel és csak azért, mert azt mondtam, ott is Zártosztályon leszek. Nagyon tetszett az a buli. Pár új dalt is játszottatok, ami hirtelen fel sem tűnt, mert annyira belesimult a repertoárba. Ne legyek őrült, ha nem igaz! Meg is vettem a lemezt a koncert után. Dedikáltatni már nem tudtam, mert elkezdett csorogni a nyálam, és az ápolók visszavittek, mert azt hitték, jön a roham. Pedig csak a csinos lányokat mustráltam. Te tudod, miről beszélek.

Azóta a lemezedet hallgatom esténként a valóságshow helyett. Megmondom az őszintét, elsőre csalódás volt. Egy ilyen kaliberű gitárostól egy instrumentális szólólemezt vártam. Aztán eszembe jutott, hogy hány éven át küszködött Szekeres Tamás, mielőtt megadta magát és belépett az Omegába turnégitárosnak, Alapi István is három szólólemezt csinált 20 év alatt, de koncerteken inkább az énekes Lukather vagy Hendrix számokkal tarol, esetleg pár Toto klasszikussal. És ott van a mátészalkai Király Pitta, aki még bízik a magyar közönségben és negyedik szólólemezét készíti, pedig vidéki zenészként instrumentális muzsikát csinálni, ez bizony fokozottan hátrányos helyzetű besorolást jelent.

Szóval ezek után újrahallgatva az anyagot más szemmel kezdtem nézni rá. (Na, ez elég őrült mondat lett!) Ha a Zártosztály koncertre azt mondtam, hogy az egy Pataky nélküli Edda, akkor ez meg egy Edda nélküli lemez Patakyval. Többnyire. Persze más korszakodból is vannak itt utalások: HBB, Deák Bill, Bikini. Sok a blues. De ezt most nem rossz értelemben mondom. Jó, hard rockos blues, Edda módra. Vagy Hobóval szólva: Vissza a 86-os úton. Erre még rásegít az is, hogy Patakyn kívül Gömöry Zsolt és Hirleman Bertalan is közreműködik a dalokban, a híres ’86-os felállásból. Érdekes, hogy a Zártosztályban meg más akkori tagok segítenek (Mirkovics Gábor és Donászy Tibi). Mindegy. A végeredmény ugyanaz. Kellemes nosztalgiazene, a '86-os Edda-korszak ihletésében. Nem baj, ha bolondnak tartanak, nekem jobban tetszik, mint a mai Edda. Megmondom azt is, hogy miért. Mert érezni, hogy ezt a lemezt egy gitáros írta. Az Eddában meg azért Göme a fő dalszerző.

Rögtön a nyitó Tedd, amit akarsz című dalban olyan lüktető ritmust kapok a képembe, hogy nem merek headbangelni, mert ha belelendülök, nem tudom abbahagyni, és a végén még részegnek néznek, pedig csak egy ártatlan stikkes vagyok. Pataky hangját szinte meg sem ismertem az első taktusoknál. A szóló pedig hatalmas, nem hagy kétséget a tehetséged felől. Nem mintha lett volna kétségem. A Nem várok hasonlóan elképesztő gitáralapokon nyugszik, de itt Sipos Peti énekhangja már közelebb visz a Zártosztály hangzáshoz. A verze ugyan kicsit „dzsemirokvájos” dallamú, de a refrén igazi rockhimnusz. Pataky Attila lírázhat kedvére, mert A szívem visszavár is alapvetően líra, még ha keményebb alapokon is nyugszik, a Nagy szerelem az album nagy balladája, és a Csak néhány perc is, mely már most a koncert népszerű „kézlengetős” slágere volt, egy igazi Edda blues.

A Mire készülsz? egy sejtelmes, progresszív kezdés után felpörögve rock operás, „István-a-királyos” folytatással bolondít meg, míg az eddás billentyű felvezetéses szóló szinte az őrületbe kerget. Jaj nekem! Nagyon tetszik a Dörömbölnek című dal is. Igaz, hogy kicsit Black Dog koppintás, a szövege meg kutyaütő, de mégis hatásos nóta. A Bill-lel közösen előadott Ragyog a napfény igazi HBB-hangulattal színesíti a dalcsokrot, meg agyam szürkeállományát, csak Pataky sokkal jobb énekes, mint Földes, így a duett is sokkal ütősebb. És Göme egy tradicionális Hammond-szólóval teszi fel a koronát a dalra. A Hol a határ? egy másik, igazi kőbányai kocsmaszagú blues Bill énekével, míg számomra a lemez leggyengébbje a Lesz még nyár D. Nagy Lajos tolmácsolásában. Ez egy szimpla Bikini-sláger, némi November Rain beütéssel.

És a lemez végén végre megkaptam, amire vártam a kezdetektől fogva: egy instrumentális szerzeményt, ráadásul nem is akármilyet. Gary Moore annak idején egy-egy lemezzel tisztelgett példaképei előtt (’Blues For Greeny’, ’Blues For Jimi’). Csuka, te csak egy dallal tisztelegtél a nagy gitáros előtt, aminek én azt a címet adtam volna, hogy Blues For Gary. Jól van, a Wherever You Go (I Remember Gary Moore) sem rossz, de a Blues For Gary lényegretörőbb lett volna. Egy The Loner hangulatú dallam a gitáron a Still Got The Blues stílusában igazi esszenciája a 4 éve elhunyt gitáros életművének. Egy dalba sűrített virtuális emlékmű. Számomra a lemez csúcspontja, tökéletes lezárása. Persze a többi se rossz, főleg ha figyelembe veszem, hogy a Zártosztály repertoárjával párhuzamos síkon futó, ugyanazt a kort leképező dalok összessége, melyek tökéletesen illeszkednek a zenekar pedigréjéhez. (Az ilyen mondatok miatt zártak be egyébként.) Már csak az a kérdésem, hogy ezek vajon új szerzemények, vagy az akkoriban a tarsolyodban ragadt dalokat adtad ki most? Mert számomra olyan ez a lemez, mint annak idején a Pataky–Slamó lemez volt a Vörös tigrissel és társaival.

Csak az a borító volt kiábrándító. A Bikini 'XX. századi híradó'-ját juttatta eszembe. Csak míg ott volt koncepció benne, itt nem látom az értelmét. Kicsit kacifántos (és őrült elme kell hozzá), ha azt mondom, hogy a közreműködő sztárok nevei gyémánt alakzatban elrendezve. Ezen még dolgozhattak volna egy kicsit a kreatívok a lemezcím ('Csillagok és gyémántok') figyelembe vételével.

Üdvözöl egy bolond a Zártosztályról:

CsiGabiGa

Pontszám: 8