Nostradameus: Illusion's Parade

írta MMarton88 | 2009.12.06.

Megjelenés: 2009

Kiadó: AFM

Weblap: www.nostradameus.com

Stílus: euro-power / progpower

Származás: Svédország

 

Zenészek
Lennart Specht - gitár Esko Salow - dob Thomas Antonsson - Basszusgitár Jake Fredén - gitár Freddy Persson - ének
Dalcímek
1 Art of Deception 5:08 2 Mariner 4:02 3 Walk of Pain 4:52 4 Nothing 4:53 5 Virgin Mary 4:37 6 Eclipse of the Sun Cult 10:45 7 Illusion's Parade 2:16 8 Armageddon Forever 4:24 9 Time for Madness 5:16
Értékelés

Mikor lenne nagyobb szükség jóféle europower metal zenére, ha nem ezekben a vészterhes napokban? Az Edguy az új Aerosmith szeretne lenni, a Rhapsody stúdió helyett bí­róságra jár (de már nem sokáig...), a Hammerfall/Stratovarius duó a tagcserék után csak keresgéli régi önmagát, a Primal Fear a "gothic metal" felé kacsintgat, a Sonata meg a progpower - rajongóik által egyáltalán nem kultivált - ösvényére tévedt. Itt lenne a lehetőség az ezredfordulón feltűnt, ám csak a "B kategóriáig" jutó csapatoknak, hogy bizonyí­tsanak, s diadalmasan előretörve átvegyék a koronát a stí­lus trónusán ülve... Erre hát, nem kezdik el ők is követni a nagyokat? Itt az új Nostradameus, s ha valaki a 2000-es Words Of Nostradameus lemezen megismert tempós, enyhén neoklasszikus speed metalt várja, az nem biztos, hogy elégedetten fog csettinteni a korong végighallgatása után. A korai idők Helloween mániáját szépen levetkező brigád már a Pathway, illetve a Hellbound lemezeken előre vetí­tette újí­tó szándékát, ám az Illusion's Parade még ezekhez képest is egy igen bátor lépés. Méghozzá nem is okvetlenül a várt irányba, hisz szokatlanul nagy teret kapott az eddig csak elrejtve lappangó progresszivitás a korongon. Ergó, átmentek progpowerbe. Na jó, a helyzet nem ennyire sarkalatos, a srácok igyekezték megtalálni a középutat az europower, illetve a progpower közt, valamint egy csipetnyi U.S.power sem maradhatott ki, csak, hogy még izgalmasabb legyen a történet (na ezt hí­vom én New Wave Of European Heavy Metalnak - szerk.). Véleményem szerint az Illusion's Parade az eddigi legkomplexebb munkája a csapatnak, tény, hogy valamivel több elmélyülést, hallgatást igényel, mint az eddigi anyagok. Nézzük, mi maradt? Alapvetően lendületes a lemez, s a szigorú, helyenként mélyebbre hangolt gitárok, riffszörnyetegek, zúzások beleágyazódnak a dallamos fémzenébe, ám sokkal több a ritmusokkal, tempókkal történő játszadozás, kí­sérletezgetés, mint eddig. Helyenként már-már túlzásba is vitték, egy-egy jó ötletnél fölöslegesnek, mi több erőltetettnek érzem a variálást. Egész sokszor kerül elő akusztikus gitár, szí­nesí­tő elemként, van, hogy az egész kemény dallamok alatt is szól. Ez mindenképpen érdekesség, ám néhol picit felesleges is. Minden eddiginél inkább előtérbe kerültek a billentyűs hangszerek, effektek. Ez nem baj, bár néhol sikerül egy-két olyan pittyegéssel, techno hanggal megzavarni a remek témákat, hogy legszí­vesebben letörném a kezét annak, aki ezt kitalálta. Tény, hogy csak pár másodperces betétekről van szó, összességében inkább hozzá tesz az élményhez, mint elvesz. Ami nem változott, az többek közt Freddy Persson énekes csúcsteljesí­tménye, remekül illeszkedik a stí­lus tenorjai közé, munkája most is egészen kiemelkedő. A korong nagy erénye, hogy sikerült néhány igazán fogós refrénnel, dallammal megtámogatni. Igazából ez volt az, amit mindig is hiányoltam a Nostra egészen korai dalaiból, ám a Walk Of Pain, vagy a The Art Of Decetion nagyon könnyedén rögzül a hallójáratokban, megvan a kellő melodikusság. Utóbbi nóta amúgy a leginkább "retrós", a régi stí­lusukra ez emlékeztet inkább, nem véletlenül lett személyes kedvenc. Kiváló! A progresszivitás csúcsát a Broken Soul (Virgin Mary) jelenti a maga 11 percével, ám a katarzis számomra elmarad, az összehalmozott ötletek, noha nem rosszak, mégsem tudnak egy fogós összképet eredményezni, s a már emlí­tett "prüntyögések", illetve akusztikus részek sem segí­tenek ezen. A legbrutálisabb szerzeményről érdemes még pár gondolatot monitorra vetni, az Armageddon Forever már-már death metalosan vadra sikeredett, a vokalizálás is rendkí­vül szélsőséges, ám összességében tetszetős.

Pontszám: 7