Jó pár napja podcast epizódokkal szórakoztatja rajongóit Devin Townsend, aki az elkövetkező két hétben három élő koncertet is ad a neten.

Devin Townsend

Quarantine Project néven új zenei projektet hozott létre Devin Townsend. A zenész nemrég indított el egy GoFundMe adománygyűjtő kampányt, melyen keresztül a rajongók támogatását kérte az elmaradt turnék miatt. Időközben az előre belőtt 50 ezer dolláros célt már túl is lépte a gyűjtés, Devin pedig úgy érezte, hogy ezt mindenképpen meg kell még egyszer köszönnie a rajongóknak, ráadásul különleges módon.

 

 

„Tudom, hogy mindannyian érintettek vagyunk ebben az egészben, és tudom, hogy más munka után is nézhetnék ebben az időben, ahogy sokan mások is rákényszerülnek erre – mondta Townsend. – De arra gondoltam, hogy a legjobb dolog, amit tehetek, hogy a jelenlegi munkámra koncentrálok, és remélhetőleg könnyebbé tehetem a helyzetet azzal, amiben a legjobb vagyok. Szeretném a lehető legtöbbet visszaadni nektek a következő időszakban, valamint remélem, hogy a zenéim egy kis vigaszt nyújtanak ezekben a nehéz időkben azoknak, akik szeretik a dolgaimat.”

A korábban bemutatott felvételek után az elmúlt napokban podcast epizódokkal szórakoztatta rajongóit Devin, valamint április 18-án, 25-én és május 2-án élő koncerteket ad a neten, melyekre IDE kattintva lehet jegyeket vásárolni. A koncertek egyenként 50 percesek lesznek, a bevételeket pedig három különböző kórháznak adományozza a kanadai zenész. Az öt legtöbbet felajánló rajongó dedikált ajándéktárgyakkal lesz gazdagabb.

Megosztás