Évtükör: Philosopher 2004

írta admin | 2005.10.22.

Nos, mivel én a világ végéről í­rok (Ják), ezért talán elnézitek, hogy nem látogattam végig az összes nevesebb koncertet, í­gy rövidke irományomban csak a webes és lemezes dolgokra térnék ki.

Web:

Nagyon jónak tartom, hogy kialakulhatott az épp mostanság egyéves évfordulóját ünneplő Fémforgács (aminek talán a második lélegzetvételénél már támogattam Dolmen kollegát) és örülök annak is, hogy létrejöhetett a Hell-site is (ahol ugyancsak az elejétől dolgozgattam, ugyan nem hosszú ideig ? thx Hell). Mint kí­vülálló úgy érzem, mindkét oldal megtalálta/ja a saját útját, í­gy a rockra éhes olvasó immár több helyről gyűjtheti be az információkat. Az kétségtelen, hogy a nyomtatott sajtó (ugye itt csak egy jöhet most szóba) legalább egy (de néha két) hónappal le van maradva ezekkel az oldalakkal szemben, ami szerintem hihetetlen dolog. Ha ezek az oldalak nagyobb publicitást kapnának, és kis hazánk Trianon után szűkre szabott területét behálóznák végre a szélessávú kapcsolódási lehetőségek, a nyomtatott sajtót végképp ki lehetne szorí­tani a piacról?arról nem is beszélve, hogy a neten ingyen férsz hozzá azokhoz az információkhoz, amiért máshol több, mint félezer forintot fizetsz.Szomorú volt végignézni, ahogy a két oldal néha hánykolódott, és ahogy a szerkesztők egymásnak estek?néha tényleg óvodás szintre süllyedtünk.Bí­zom benne, hogy az elkövetkező évben mindkét oldal stabilan működni fog,kiszolgálva az információéhes rockerállatok minden igényét.

És ti, látogatók, akik fel-felmásztok egy-egy lapra, néha gondolkodjatok el, hogy mennyi munka, mennyi energia fekszik ezekben az oldalakban! Így év végén nyugodtan gratulálhatunk mindkét gárdának, és ne fojtsuk magunkban érzéseinket: nyugodtan lehet köszönőleveleket í­rni a szerkesztőknek tiszteletünket lerovandó (mint kí­vülálló mondom).

Lemezek:

Soha nem találkoztam még ennyi kitűnő új bandával, mint idén (amit eginkább a Forgács team-nak, és Vortex ex-kollegának köszönhetek). Rengeteg új kedvencem lett 2004-ben. Senki nem felejthette el a Wuthering Heights fantasztikus albumát, a Time Requiem-et, a Catch 22-t, a Balance of Power-t, az Into Eternity-t. Aztán itt volt még a két klónbanda, a Dreamscape, és a Heavenly, akik ugyan nem az egyéniségükről hí­resek, mégis olyat rittyentettek, hogy nálam egész évre bérelt helyet nyertek a lejátszóimban. Újra nagyot durrantott az Evergrey, bár kicsit megfontoltabbak lettek a srácok. Év végére még durrant hármat a metal élet, hisz megszületett az új Jag Panzer, az új Ayreon, és az új Silent Force is. Három (igazából négy 🙂 )hatalmas album! Talán azt tudnám mindenkinek ajánlani, hogy nézzen kicsit szét a lemezkritikák között, és eltekintve a műfajoktól, vegye meg bátran a 9, ill 10 pontos albumokat.Voltak persze kisebb csalódások is számomra, mint pl a Rhapsody, Edguy, Sonata Arctica. Jók lettek ezek az albumok is, de valahogy az előzményeket ismerve laposnak tűntek. Sok vitát szült az új Nightwish lemez is, bár úgy tűnik, hogy sokak szerint ez az év albuma?nos, én nem bí­rtam ki a koncertet, az előadás zömét a folyosón töltöttem. Szerintem pocsék volt. A leges-legjobb dolog a koncerten (a Sonata-n kí­vül) az volt, amikor Tarja leblattyogott és a többiek elnyomták a Symphony of Destructiont! Ember, az valami állat volt!!!Magyar fronton vitathatatlan az Opus Altera helye; a Sear Bliss pedig egyenesen letarolta az arcomat. Ugye nem is kell mondani, hogy két vasi csapatról van szó. Hogy még tovább dicsőí­tsem az itteni bandákat, meg kell emlí­tenem a Halort, akik jövőre jönnek ki egy teljes albummal. Belehallgattam néhány új nótába?mit ne mondjak, nagyon í­géretesnek tűnt! És még itt van Mr Silent is, aki brácsájával szí­nesí­ti a metal zenét. Erre meg csak az unikum szó jut az eszembe :-).

Jó kilátásokkal lépünk tehát 2005-be, és reméljük, hogy a két lap (Forgács, Hellsite) elkí­sér minket jövőre is.Én megköszönöm mindenkinek a segí­tséget, a barátságot, a lehetőséget, és remélem, hogy a valamikor még találunk formát arra, hogy együtt dolgozzunk. (Külön meglepetés volt Helltől, hogy csalódásként fogta fel távozásom a Hell-siteről 🙂 )

Mindenkine Békés, Boldog, Meghitt Karácsonyt kí­vánok, és egy übermetál új évet két fantasztikus oldallal!

És ne feledjétek:
---=== WE WILL NEVER DIE ===---
Philosopher

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!