Médiafigyelő - Elhunyt Richard Pryor

írta szakáts tibor | 2005.12.11.

Filmszeretők milliói vesztettek el egy nagy nevettetőt. Richard Pryor a Dutyi Dili, a Vaklárma, a Harlemi éjszakák, a Kaliforniai lakosztály és számos más film sztárja, szombaton éjjel hosszan tartó betegség után, 65 éves korában elhunyt. Pryor, 1940-ben született az Illinois államban fekvő Peoriában. Apja az épí­tőiparban dolgozott még anyja örömlányként kereste a kenyerét. A kis Richard abban a bordélyházban nőtt fel ahol édesanyja nap, mint nap férfiakat látott vendégül. Már gyerek korában elhatározta, hogy ki fog törni ebből a közegből. Hét évesen egy zenekarral lépet fel mint dobos, mégis első nagy sí­kereit mint, stand-up komikus érte el. Szókimondó humora a hetvenes években a csúcsra repí­tette. 1991-ben vállalta utolsó filmes főszerepét, mert már akkor látható volt rajta visszafordí­thatatlan betegsége a sclerosis multiplex. 1995-ben egy amerikai tévé sorozatban még elvállalta egy kórházban fekvő hasonló betegségben szenvedő ember eljátszását és a végső fellépése Lost Highwayben volt 1997-ben. Hétszer nősült, ebből két feleségét kétszer is elvette. Hét gyermeke született. Nagyon sok mára hí­res komikusnak a példaképe. R.I.P.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…