Mi vagyunk a...: Redheart

írta Hard Rock Magazin | 2012.04.19.

Rovatunkban ezúttal egy R’n’R csapat, a Redheart mutatkozik be. Fogadjátok őket is szeretettel!

A RedHeartot nem mondhatjuk egy öreg bandának. A megalakulásuk éve azonban már most komoly beszédtéma még az együttesen belül is. Tudni illik, hogy a csapat három tagja. Peru, Miki és Zsombi még egy Hangrobbanás nevű alakulatnak voltak a tagjai, amiből gyakorlatilag életre kelt a RedHeart. Ha belevesszük ezt az időszakot is a banda életébe, akkor is csak két és fél éves a csapat, ha nem számítjuk, akkor – tessék kapaszkodni – mindössze egy!

No, de a számháborúnak vessünk is véget, hiszen nem ez a legfontosabb. A Redheart egy nagyon laza zenét játszó, rock and roll együttes, mely a Dirty Boogie stílus jeles képviselője kis hazánkban. Ami azt jelenti, hogy stílusuk nagyon hasonlít az AC/DC dallamaira. Sokan azt is hiszik, hogy néhány daluk magyar AC/DC átírat. Persze ez nem igaz. Csak a hangzás és a harmónia hasonlít nagyon egymásra. Szövegeik többnyire könnyed életérzésekről és a hölgyekről szólnak. De találhatunk a RedHeart mókatárában egy-két komolyabb hangvételű dalt is. Ennek ellenére a fiatal banda egyértelműen nem a nagy megmondók közé tartozik, inkább a jókedv és az egyszerűség árad az olykor nagyon szellemes szövegekből. A legfontosabb az utóbb hangzott el. A RedHeartban nincsenek káromkodások, sőt, ahogy ismerjük őket, nem is lesznek. Jóval inkább a jópofaság és a már említettet szellemesség jellemzi a banda szövegeit.

A dalszövegeket mind az énekes, ifj. Perutek János írja. A dalszerzés túlnyomó része pedig ifj. Kocsándi Miklós nevéhez fűződik. Érdekes team munka volt a Sivatagi Stricik nóta, ahol a főriffet és a refrént is Peru szerezte gitáron, de a többi dalban kizárólag a szólógitáros harmóniái hallhatóak.

A banda a RedHeart korszakot a négyes felállás jegyének szentelte, és a mai napig ez a felállás jellemzi a csapatot. Ének, Gitár. Basszus és Dob. Jelen pillanatban első nagylemezük megjelenésére és az első videoklipjük elkészítésére fókuszálnak, amit még az idei évben szeretnének tető alá hozni. Ezeken kívül már sok siker érte a csapatot: Legnagyobb koncertjük a Magyar Dal napján volt, ahol több mint kétezer embernek zenéltek a Karthago előtt, óriási sikerrel. Még ezt megelőzően a Petőfi Csarnokba egyetlen, „no name” bandaként helyet kaptak a Toro búcsúkoncerten, ahol a zenész szakma krémje már belekóstolhatott a RedHeartba. Ennek hatására később olyan együttesek hívták meg vendégségbe őket, mint a Lord, Sex Action, P.Mobil, Karthago, Bikini, 100 Folk Celsius, és Machine Mouse. A rengeteg nagyszínpados bulik mellett a klubéletbe is megérkezett már a RedHeart, aminek több fővárosi és többek között győri bulihelyszín adott otthont.

A klubélet legalább olyan kedvezően alakult a csapat számára, mint a meghívásos koncertek. Telt ház, forró és őrületes hangulat jellemzi a RedHeart-partykat. Aki szereti a kemény rock and rollt és egy kis mosolyt szeretne csalni az arcára annak szigorúan ajánlott a RedHeart. Dalaik megtalálhatóak a lentebb felsorolt elérhetőségeken.

Tagok

Peru – Ének
Kocsándi Miki – Gitár
Tóth Zsombi – Basszusgitár
Győri Ádám – Dobok

Elérhetőségek

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…