
Rovatunk folytatódik, mégpedig a deathrash
Needless zenekarral. Fogadjátok őket szeretettel!... A zenekar születésének időpontja 2004. január környékére datálható. Körülbelül két éven keresztül, az akkoriban még pusztán három tagot számláló
Needless több feldolgozással a tarsolyában adott számos bulit a Rockvihar Kulturális Egyesület keretein belül olyan településeken, mint például Monor és Pilis. Az akkori felállás a következő volt:
Bárány Tamás - gitár,
Forczek Ádám - ének/basszusgitár,
Németh Zoltán - dob. A későbbiekben a basszusgitáros posztján
Bánfalvi László erősítette a zenekart. Ekkorra már az irányelvek is jelentős átalakuláson mentek keresztül. Egyre kevesebb feldolgozással a banda folyamatosan ismerkedett a saját szerzemények megkomponálásának gondolatával, valamint olyan stílusirányzatok felé kezdett el orientálódni a metál gyűjtőmedencéjén belül, mint a thrash, a death és a stoner. A önállósodás és identitáskeresés nemcsak zenei téren indult meg.

A Rockvihar után a zenekar a koncertélet terén is önálló vizekre került. Ekkoriban tehetségkutatók sora következett olyan fesztiválokon, mint a Rockmaraton, a Tősfeszt, a Rockvihar és a Sz.A.R. fesztivál. Ez az időszak pozitívan könyvelődött el a zenekar számára, nemcsak a kritikák, hanem a kapcsolatok tekintetében is. A 2009-es év a dalírás és a stúdiófelvételek éve volt. A
Needless ekkoriban vette fel az első négy számos demófelvételét melyet 'Earthborn' névre keresztelt el.

2010 második fele az országos terepfelmérés időszaka lesz a csapat számára, hisz a
Cadaveres,
Watch My Dying társaságában, valamint önállóan vidéki baráti bandákkal nyomulnak sokfelé. Info:
www.myspace.com/themuddyneedless
Legutóbbi hozzászólások