Maradványérték - 2010. augusztus
írta Kotta | 2010.08.16.
A rovat augusztusi részét néhány kevésbé ismert AOR, Glam, Power és Doom Metal csapattal, egy legendás veterán zenekarral, valamint némi nőies sötétséggel próbáltuk minél színesebbe tenni a kedves Olvasóknak. Íme, a kínálat: Jolly Joker: 'Jolly Joker' (Glam Metal/Hard Rock) Embassy of Silence: 'Euphorialight' (Gothic Metal) Karnataka: 'The Gathering Light' (Progressive Rock) Push UK: 'Strange World' (AOR/Melodic Hard Rock) Skull Daze: 'Skull Daze' (Glam Metal) Primal Fear: 'Live in the USA' (Speed/Power) Crystal Tears: 'Generation X' (Power Metal) Count Raven: 'Mammon's War' (Doom Metal) 
Jolly Joker: 'Jolly Joker' (2010) (Glam Metal) Egy ismeretlenség homályába burkolózó, myspace oldalán önmagáról semmilyen érdemi információt meg nem osztó zenekarról van szó, mely először csak az EP-jének a borítójával kelti fel az ember figyelmét (ugye, milyen dögös!), ám a hatszámos korong igazán csak a hallójáratokba érve fejti ki jótékony hatását.
Az amerikai kompánia alig huszonhat perces alkotása egy rövidebb autóút, vagy séta alatt végighallgatható, a zene pedig lüktető erejű, cseppet sem túlbonyolított stílusával azonnal hatni fog, ez garantált. Négy rövid, a nyolcvanas évek kissé primitív hairmetal zenéjét megidéző dalocska után van itt egy jókorára hizlalt ballada, zárásként pedig újra egy sebesebb tétel. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek, aki anno Mötley, Dokken, Britny Fox, vagy egyéb glamster bandákon nevelkedett, de az is szerezze be gyorsan, aki csípi a Crazy Lixx, vagy a Crashdiet zenéjét! (TShaw)
Embassy of Silence: 'Euphorialight' (2010) (Gothic Metal) 2007 óta riogat gótikus metal zenéjével a finn Embassy of Silence, és az 'Euphorialight' eddigi munkásságuk relatíve csúcsaként is felfogható. Önmagukhoz képest nagyot alkottak vele, ám a stílusban még mindig nem érnek fel a legnagyobbakhoz. Ennek ellenére lemezük kellemes hallgatnivaló lehet a nőies, de nem operai magasságokba kalandozó énekhangok, és a sötét metalriffek kedvelőinek.
Igen erős pontja a lemeznek Ines Lukkanen énekesnő, aki a promóciós fotókon feltűnő vörös hajkoronán túl igen hangulatos vokális részeket is produkál a lemezen. Mellette sajnos mind a ritmus, mind szólószekció háttérbe szorul. Klasszikus értelemben vett sláger nincs a lemezen, a dalok nagy része egybefüggő masszaként dübörög el az ember mellett, mégis, a hangulat és az énekhang miatt bőven megér egy hallgatózást - viszont a stílus megismerését ne velük kezdjük! (TShaw)
Karnataka: 'The Gathering Light' (2010) (Progressive Rock) Nagy múltú, zenészek számára afféle átjáróként működő csapat a Karnataka, mely majd hét év szünet után szülte meg negyedik lemezét. Rachel Jones énekesnő helyett ezúttal Lisa Fury áll a mikrofonok mögött, aki megjelenésében semmiképpen sem, énektudásában azonban magabiztosan beéri az előző hölgyet.
Zenéjében a Karnataka még mindig nagyon közel áll az AOR stílushoz, hosszúra nyújtott tételeik nem tartalmaznak extrém, vagy kifejezetten figyelemfelkeltő elemeket. A hosszú és semmilyen bevezető után a State of Grace vitathatatlanul az album csúcspontja, még instrumentális jellegének ellenére is. Rendkívül fülbemászó alkotás, vele szemben viszont az album végéhez közeledve egyre inkább a hangulatra helyeződik a hangsúlyt. Lisa magabiztosan hozza az énektémákat, ám biztos vagyok benne, hogy a lemez instrumentális kivitelben is maximálisan elérné a hatását. Alapjaiban véve azonban egyáltalán nem rossz munka, aki szereti a Mystery, vagy a Kaipa féle prog. zenét, az ezzel a csapattal is tehet egy próbát. (TShaw)
Push UK: 'Strange World' (2010) (AOR) Erősen hard rock felé kacsingató, de igazából még mindig inkább dallamos, romantikus témákkal operáló csapat a Push UK. Lemezük feltehetően nem lesz a műfaj ékköve, ám a stílus kedvelőinek a nyári uborkaszezonban mindenképpen megérhet egy meghallgatást.
Gitárközpontú dalaik kissé talán unalmasak, ám ahol nagyobb szerepet kap a szintetizátor (például a Miracle of Love című kulcsdalban), ott igazán kellemesen tudják megidézni a nyolcvanas évek könnycseppekkel átitatott, de keményebb balladáit.
Vokális teljesítményük teljesen rendben van, énekesük némileg talán Don Dokken orgánumára emlékeztet, természetesen annak szebb időszakából.
Igazán érdekes, hogy a szintén kifejezetten jól sikerült Secret Lover című ballada a hagyományos mellett spanyol nyelvű változatban is felkerült a lemezre - hogy miért épp spanyol, azt sajnos nem tudom, franciául talán stílusosabb lett volna.
Amellett, hogy a Push UK feltehetően nem fog egyhamar a legendás klasszikusok szintjére emelkedni, 2010-es albumuk tele van kellemes, jól megírt és jól előadott AOR szerzeményekkel, amikkel könnyedén belophatják magukat a hallgatók szívébe. (TShaw)
Skull Daze: 'Skull Daze' (2010) (Glam Metal) Na, őket inkább hallgasd, ne nézd! Adamwarlock kolléga szokott viccelődni a nőnek öltözött glamstereken, és itt bizony kiélhetné magát, ugyanis szerencsétlen Johnny Rainbow (hű, de gáz művésznév...) vokalista teljes harci díszben tényleg nőnek néz ki - nem túl szépnek, de nőnek.
De hát a külsőségek mindig mellékesek, így a nevetségesen sok festék, kellék és halálfej mellett fennakadás nélkül elmegyek. A lényeg a zene, az pedig tökéletesen rendben van.
Hasonlóan az összes modern glam bandához, a Skull Daze sem talál fel túlságosan sok új dolgot az albumán, viszont a klasszikus zenei megoldások köré kerekített sötét tónus kifejezetten gonosszá teszi az anyagot. Meg is lepődtem, hisz olaszokról van szó - az efféle anyagokat inkább a skandináv kollégáktól vártam volna.
Ez a lemez inkább korrekt, mintsem nagyon jó. Leginkább a Jolly Joker esetében már említett Crashdiet-Crazy Lixx, esetleg WASP vonal kedvelőinek tudnám ajánlani ezt az albumot, bár gonoszul megjegyzem, nekem a Jolly EP jobban bejött... (TShaw)
Primal Fear: 'Live in the USA' (2010) (Speed/Power) Ugyan nem vagyok a német speed-power legenda rajongója - annyira nagyon még a stílusnak sem -, de a jelentőségük van akkora, hogy legalább a Maradványértékbe bekerüljön frissen megjelent élő anyaguk.
A Frontiers gondozásában megjelent, korrektül összeállított élő felvétel igazán megkapó, minősége tulajdonképpen rendben van, odafigyeltek az utólagos keverésre. Igazi hiánypótló anyagról van szó a 'Live in the USA' képében, hiszen korábban a csapatnak még nem jelent meg koncertlemeze, így igazán nagy baklövés lett volna elszúrni ezt a korongot. A végeredményen azonban tökéletesen látható, hogy ügyesen oldották meg a feladatot.
Érdekessége a 'Live in the USA'-nek, hogy társítván a szintén aktuális 'All Over The World' című DVD-vel egy egészen monumentális csomagot vehetnek kezükbe a rajongók, megspékelve némi extra tartalommal. Örömteli, hogy a Tesla után a Primal Fear is kiállt a koncertlemezek mellett, hisz szüntelen van rájuk igény. (TShaw)
Crystal Tears: 'Generation X' (2010) (Power Metal) Görög dallamos power zenekarról van szó, ez a második albumuk, melyen sikerült egy komoly énekest csatasorba állítaniuk: Ian Parryt, aki nem csak az Ayreonból és az Elegyből lehet ismerős, de egyszer régen még Szekeres Tamás lemezén is énekelt, ha emlékeim nem csalnak. Mondjuk ha nem tudnám, hogy ő dalnok, azt hinném, Mark Boals projektezik egy jót, itt nagyon hasonlít a hangja és az énekstílusa a Royal Hunt pacsirtájához. A görög fiúk pedig tempós, szikár alapokat tesznek alá, az összkép így igen csak meggyőző. A kissé túlvezérelt, előretolt gitárhangzás miatt rettenetesen dinamikusnak érzem a zenét, az énekdallamok pedig le se nagyon jönnek a padlásról, ahogy az egy tisztességes europowerhez lemezhez illik. Ez persze még nem lenne elég, de mivel ki is vannak dolgozva rendesen, és a refrének is szépen ülnek, csak ajánlani tudom ezt a korongot. Pörgős zene, fogós dallamok, első osztályú énekes. (Kotta)
Count Raven: 'Mammon's War' (2009) (Doom Metal) Nem ma kezdték, mégsem csodálkozom, ha kevesen ismerik őket, mert 13 éve nemigen adtak életjelet magukról. A svéd doomsterek '90 és '96 között négy albumot is rászabadítottak a világra, hagyományőrző, korai Black Sabbath-ot követő felfogásban. A követő talán még enyhe kifejezés is, a “másoló" alkalmasint találóbb. Elképesztő, hogy milyen fokú a hasonlóság az Ozzy korszak kultikus zenekarával ezen a tavaly év végi albumon. Mindez a jó értelemben: a Sabbath hangzását, zenei világát, hangulatát száz százalékosan levevő brigád döbbenetesen erős zenei témákat pakolt ide, a megfelelő atmoszféra megteremtésében pedig szintúgy jeleskedtek. A plágium-íz tehát senkiben sem uralkodhat el, sokkal inkább a féktelen öröm, hogy ezt a zenei örökséget ilyen magas szinten ápolja valaki. Furcsa ezt így leírni, de a Heaven and Hell albumot simán kenterbe vágja - oda vissza. Legalábbis nálam. Van olyan, amikor a tanítvány beelőzi a mestert... (Kotta) A Maradványérték korábbi részei
Legutóbbi hozzászólások