Kedvenc Lemezeim - No Quarter: Jimmy Page and Robert Plant Unledded
írta TShaw | 2010.08.09.
Kicsit érthetetlen, kicsit rejtélyes, szerencsére még misztikus is, de sokak számára leginkább érdektelen az, amit két egykoron legendás gitáros, a kemény fémzene két megteremtője csinál napjainkban. Szerintem a legtöbben már most rájöttek, hogy Jimmy Pagere, és Richie Blackmorera gondolok, akik valóban a hard rock első és talán legkorszakalkotóbb istenségei voltak, egészen addig, míg figyelmük valami más, valami még misztikusabb felé nem fordult. Rajongásuk a középkor, a mágia és a boszorkányság, az okkult és sötét korszak iránt már fénykorukban is nyilvánvaló volt, akár a Zeppelin misztikus témára, akár a Rainbow hangzás- és szövegvilágára gondolunk. Mostanra pedig mindketten elfordultak a rock világától - Blackmore lantművésszé avanzsált, Page pedig hallgat, bár nem volt ez mindig így... Olyannyira nem, hogy a Led Zeppelin 1980-as megsemmisülése után gitárosunk sokáig vergődött a nyolcvanas években, majd a kilencvenes évek elején útja kereszteződött régi kollégájáéval, Robert Plantéval, aki zenéjébe éppen akkor próbálta belecsempészni azt a különleges közel- és közép-keleti hangzást, amit például 'Fate Of Nations' című albumán hallhatunk - mintha csak visszamentek volna a hatvanas évek végére, amikor minden zenész elengedhetetlen kelléknek érezte zenéjében a szitárt. Az okkultista, "magával az ördöggel cimboráló" Page-nek annyira megtetszett a dolog, hogy azon nyomban megszervezték kettőjük közös turnéját, majd 1994-ben megjelentették az azt megörökítő hanganyagot, jelen írás tárgyát. Ez volt a 'No Quarter', amin a Led Zeppelin dalai olyan, eddig sosem hallott fél-akusztikus körítést kaptak, amilyet azelőtt meg sem mertek álmodni a zenekar rajongói. Létrejött az a fúzió, amiről talán annakidején Richie Blackmore is ábrándozhatott, a kőkemény rock and roll és az európai füllel hallgatva egyértelműen pszichedelikus keleti zene házassága.
A félreértések elkerülése végett, a lemez egyáltalán nem unplugged jellegű alkotás, mivel rengeteg elektromos gitár szól rajta, továbbá basszusgitár is megtámogatja a dalokat. A zseniális felvétel elindítása után egyből az egyik méltatlanul elfeledett, de koncerteken igen sűrűn játszott daluk, a Nobody's Fault But Mine csendül fel, majd a legendás státuszban leledző Thank You és a talán túlságosan is torzra vett No Quarter. Érdekes módon végül a lemez címadó dala lett a kissé zavaros szerzemény, holott szerzője, John Paul Jones egyáltalán nem vett részt a műsorban.
A rendkívül barátságtalan és gonosz hangzású Friends előtt a keleti hangszerek bűvölik a hallgatót, majd két új dal következik. Nem maradhat ki a Since I've Been Loving You és a The Battle for Evermore sem (utóbbi dal előadása akár a 'IV'-es korong újravett változatára is felférne), aztán jön még Gallows Pole és Four Sticks is, akusztikus, de rendkívül dinamikus előadásban.
Zárásként a kihagyhatatlan klasszikus, a Kashmir nyűgözi le a hallgatót, feltéve a koronát a hamvaiból feltámadt, új ruhába öltözött, de attól még önmagát adó király fejére. A 'No Quarter' nagyon sokáig a lehető legszebb és legjobb Led Zeppelin reunion kiadvány volt, még ha csak a zenekar fele volt benne jelen. Robert Plant hangja meseszerű a felvételen, időtlen torok az övé, mely stílusokon átívelve ordítja be magát a legnagyobbak sorába. Jimmy Page itt nem produkál negyedórás szólókat, a dalok mögött mégis ott van a zsenije, ami azzá tette a Led Zeppelint, ami végül lett. A kiadvány zsenialitását talán csak a 2007-es, valódi reunion koncert hanganyagának a kiadása tudná felülmúlni...
Mit is lehetne még mondani erről a lemezről? Egyáltalán, hogyan lehet körülírni valamit, ami két, alapvetően különböző dologból (a keleti-ázsiai/észak-afrikai népzenéből és a XX. század második felében elindult hard rock zenéből) áll össze egy olyan egésszé, ami tökéletesen, hiba nélkül működik? Csak azt, hogy alapmű... A koncertanyag dalai:
01 Nobody's Fault but Mine
02 Thank You
03 No Quarter
04 Friends
05 Yallah
06 City Don't Cry
07 Since I've Been Loving You
08 The Battle of Evermore
09 Wonderful One
10 That's the Way
11 Gallows Pole
12 Four Sticks
13 Kashmir És akik a csodát prezentálják:
Jimmy Page: gitár, mandolin, vokál
Robert Plant: ének
Charlie Jones: basszusgitár, ütősök
Michael Lee: dobok, ütősök
Ed Shearmur: billentyűsök
Porl Thompson: gitár, bendzsó
és még sokan mások...
Legutóbbi hozzászólások