Sonata Arctica koncert beszámoló

Némi nosztalgiával indultam a húsvéthétfői Sonata Arctica koncertre, hiszen eszembe jutott, hogy először pont 6 évvel ezelőtt láttam a srácokat, még 2000. április 23-án, akkor húsvétvasárnap. A Stratovarius és a Rhapsody előtt játszottak, és igaz, még kis tejfölösszájúként í­zlelgették a koncertezés csí­nját-bí­nját, de már ott volt bennük az a fantasztikus tehetség, aminek köszönhetően ismét lehetőség nyí­lt arra, hogy hallgathassuk őket. A Demonlord-ot nem hallottam, amikor beértem, már befejezték. A Sonata Arctica-t várva epedve figyeltem a szí­npadot, hogy finn barátaink végre szí­npadra lépjenek. Nem is kellett sokat várni, ahogy már a szeptemberi wigwamos koncerten is, berobbantak a Misplaced-del, és amikor meghallottam Tony Kakko hangját, a hideg futott végig a hátamon. Hihetetlen tehetséges énekes, és nagyon jól tud bánni a hangjával is! Ezután a Blinded No More következett, majd a Full Moon-ba csaptak bele. (Az elején lévő lassúbevezetést lazán lespórolták... 🙂 ) Aztán a nők iránti rajongásuknak hangot advaelnyomták a Victoria's Secretet, melynek a vége (tempováltás nélkül! 🙂 ) átcsapott a Letter to Dana-ba. Majd nagy hiányt pótolva, eljátszották a Kingdom for a Heart-ot, ugyanis ez ősszel a Wigwam-ban kimaradt. Egy kis Broken-es elborulás következett, majd egy 8th Commandment, ami emlékeim szintén nem volt ősszel. A kocert egy percre sem hagyott alább az intenzitásából, egészen addig, amí­g meg nem pihentünk egy kicsit a Tallulah dallamára... Aztán kaptunk egy kedves kis konferálást, melyben Tony elmondta, hogy ide mindig hazajön... Lehet, hogy az ezután következő szám is valójában rólunk szól? 🙂 A My Land után pedig már nem is jöhetett más, mint a Black Sheep. Ezután következett egy érdekes kutyulmány, amit Blank Raven-ként konferált be, de mintha a Blank File és a Wolf & Raven dallamai tértek volna vissza... És ezzel le is vonultak. Szerencsére a kellően lelkes közönségnek elég gyorsan sikerült visszatapsolnia, és í­gy......jött a jó kis Medley, melyben vagy 5-10 számukat gyúrták össze. Nem tudnám mindet felsorolni, de a Destruction Preventer, a Land of the free, a Picturing The Past és az End of this chapter biztosan szerepeltek benne. És akkor már azt hittük, hogy vége, de még kaptunk további négy számot, a Don't Say Word-öt, aztán a The Cage-et, majd a már koncertek végéről elmaradhatatlan Vodka-t... 🙂 Ismét hatalmas koncertet adott a Sonata Arctica, Tony Kakko egy végtelenül jó kedélyű, ésiszonyatosan nagy figura. Az a derű, amellyel végig vezényelte a koncertet, hatalmas profizmusra és pozití­v életszemléletre vall. A közönség énekeltetése mellett sikerült többí­zben a megnevettetése is, úgyhogy minden dicséret kijár neki és az egész bandának. 2007-ben jönnek legközelebb, mert most végre leülnek albumot csinálni... Amit már nagyon várok, aztán persze a srácokat is vissza az új album turnéjával...