Újrakezdés? - Kiss életmű 5. rész

1989-ben a Kiss és Ace Frehley majdnem napra pontosan együtt jelenteti meg új lemezeit. Tovább bonyolí­tja a helyzetet, hogy az egyik dal szerepel mindkét albumon, a Hide Your Heart, amit Paul Stanley mellett két szuper-termékeny slágerszerző, Holly Knight és Desmond Child jegyez. A két lemez közötti hasonlóságok azonban itt el is tűnnek. Mí­g Frehley folytatta a '80-as években általa járt utat, addig az anyabanda tovább puhí­totta hangzását, és a szintetizátorok mellett immáron country elemek is megjelentek a zenéjükben. A lemez szokatlanul hosszúra sikerült, összesen 15 szám került rá. Köszönhető ez annak, hogy ez volt az első olyan Kiss album, amit tudatosan CD-re, és nem elsősorban vinyl lemezre szántak. A dalok között találunk egy nótát Eric Carr tolmácsolásában, a Little Caesart, ami az egyetlen általa í­rt és lemezen is általa énekelt szerzemény lett. Az album legnagyobb klasszikusa azonban vitathatatlanul a Forever cí­mű ballada, ami kislemezként is igen sokra vitte. Meg kell még emlí­tenünk azt is, hogy Tommy Thayer, a későbbi gitáros is itt jelenik meg először, mint dalszerző, de a gitárrészeket kivétel nélkül Bruce Kulick játszotta föl. Ace ezzel szemben dögös, egyértelmű hard rockot tett le az asztalra, annak a zenének a logikus evolúciós csúcsát, amit a Frehley's Comettel kezdett el játszani. A korábban a The Move és az ELO által sikerre vitt Do Ya cí­mű dal feldolgozásához videoklip is készült, az 1978-ban megjelent Fractured Mirror cí­mű dal pedig másodszor került átdolgozásra az albumon. Igazán dögös szerzemény még a lemezről a Shot Full of Rock, ami előtt minden rockernek fejet kell hajtania, továbbá a 2 Young 2 Die cí­mű nóta, amit Richie Scarlett énekel. Az album vendégszereplői között egyébként ott van Rachel Bolan, Sebastian Bach és Peter Criss is. A lemez talán egyetlen hibája az egyhangúság és legalább egy ballada hiánya, de az összképet tekintve Ace még í­gy is felvette a versenyt a Kiss lemezével. A Kiss számára a folytatás azonban nem volt egyértelmű. Zeneileg és emberileg is tragédia következett be: Eric Carr 1991 novemberében elhunyt. Az együttes történetének második állandó dobosa szí­vbetegségben vesztette életét, halála pedig mindenkit megrendí­tett, aki a banda körül forgott. Ebben az évben vették fel a God Gave Rock and Roll To You cí­mű Argent dal feldolgozását, ám a felvételeken Eric csak vokalistaként vett részt, helyettese Eric Singer lett, a korábbi Black Sabbath dobos. Carr halála már csak azért is megrázó volt, mert a banda valami igazán nagy dobással akart előállni ezekben az időkben, valami olyasmivel, ami visszarepí­ti őket a csúcsra. Ehhez elhagyták a '80-as évek jellegzetesen glames fellépő ruháit, és igyekeztek minél egyszerűbb, erősebb és tisztább heavy metalt játszani. Eric halála után tehát nagy tervekkel vonultak stúdióba... És 1992-ben el is készült a várva várt alkotás, a 'Revenge'. A legkeményebb Kiss album, amit a világ 1985-óta hallott. Gene Simmons végre kitombolhatta magát az olyan dalokban, mint a Domino, a Paralyzed, vagy a Spit, de Paul is kimutatta a foga fehérjét. Van ugyan az albumon egy ballada, de a zárásnak hagyott I Just Wanna cí­mű szerzemény keményen arcul csapja a romantikus érzületű hallgatót - "I just wanna f*ck, I just wanna f*ucking you!" Személyes kedvencem a lemezről a Heart of Chrome cí­mű nóta, de a koncertek nagy kedvence a Take It Off lett, nem is beszélve az album közepére szúrt God Gave Rock and Roll to You II-ről. A lemez végére került egy 1981-es, utólag masterelt és kiegészí­tett stúdió jam is, amivel a banda Eric Carrnak állí­tott emléket. A lemez turnéján aztán az egész zenekar a csúcsra járt. Eric Singer valóságos polipként tolta a régi és új dalokat, a koncerthangzás pedig egészen kemény lett. Hosszú évek óta ez volt a csapat legsikeresebb koncertsorozata, amit új élő lemezzel akartak megünnepelni. Ez lett az 'Alive III', az 1978 óta halott sorozat feltámasztása, melyen végre megpróbáltak egy valódi koncertműsort bemutatni, de a végeredmény megint viszontagságos lett. Az, hogy a lemez hangzását utólag a stúdióban csiszolták olyanra, amilyen, még megbocsátanánk, ha az anyagot nem akarták volna mindenképpen egy CD-re rászorí­tani. Az 'Alive III' műsora egyébként kifejezetten élvezetes, bár a lemezen rengeteg kompromisszumot kötöttek. Az I Just Wanna refrénjét utólag megváltoztatták, hogy ne kelljen rátenni a felnőtteknek szóló matricát, és bár az újabb kiadásokon megjelent bónuszként a Take It Off, a műsor még í­gy is meglehetősen rövidre sikerült. Ezután azonban eljutunk a Kiss történelmének legzavarosabb korszakához... 1995 táján a világ már nem kí­váncsi a heavy metalra. A glam csapatok countryt, esetleg grounge-ot tolnak, aki pedig nem akar változni, az akár szedheti is a sátorfáját. Számos nagyszerű együttes karrierje törik ezzel derékba, az új nemzedék pedig nem tudja megszerezni a kiérdemelt elismeréseket. Ebben a kegyetlen helyzetben a Kiss ellátogat az MTV Unplugged cí­mű műsorába, ahol vicc kedvéért újra meghí­vják Peter Crisst és Ace Frehley-t. A fellépés természetesen hatalmas siker lesz, a közönség őrjöng a régi és az új nóták hallatán. A csapat is jól érzi magát - az egyik hasonszőrű előadáson Gene még a God of Thunder country verzióját is lenyomja egyszer. Az 'Unplugged' sikere után az MTV, sok más koncerttel egyetemben, a Kiss bulit is megjelenteti, a banda pedig az aktuális felállással kezd dolgozni új albumán. Az új lemez 'Carnival of Souls' cí­men fut egy darabig, aztán valamiért leállnak vele a munkálatok. Az újfajta hangzás meghonosí­tása nem akar sikerülni a bandának, Bruce Kulickon kí­vül senki sem tud kibontakozni ebben a környezetben. A lemezről több szót nem is ejtenék - egyfelől í­rtam már róla, másfelől nem érdemli meg. Tudom, van, akinek tetszik ez az album, de a zenehallgatók és a rajongók többsége elí­téli, különösen annak tudatában, hogy a Kiss reunion kezdetekor ez az anyag még a kukában porosodott... ...mert 1996 közepén a banda végre rájött, mi kell az embereknek. Régi, igazi, hamisí­tatlan Kiss. Ace és Peter természetesen örömmel csatlakozott hozzájuk, és némi gyakorlás után, Bruce és Eric félreállását követően elstartolt a Kiss gépezet. Újra előkerültek a maszkok, nem csak a zenészek, hanem a rajongók soraiban is. A koncertek műsora kizárólag a '70-es évek dalaiból állt, igazi időutazás volt ez. Ez már az alternative rock ideje, de a Kiss megkezdte második fénykorát. A gigantikus turné során újra eljutottak Magyarországra, a különböző állomásokon pedig a zenekar tagjainak a születésnapját is megünnepelték. A népünnepély látszólag az egekbe juttatta a bandát, de a fekete levest még meg kellett inniuk. A 'Carnival of Souls' végül kiadásra került, mivel a stúdióból kikerült néhány kalózmásolat. Megint a pénz dominált, í­gy Eric Singerrel és Bruce Kulickkal karöltve Paul és Gene lefényképezkedett a borí­tóhoz, aztán nekiláttak az új, igazi Kiss lemeznek, a 'Psycho Circus'-nak. Az 1998-ban megjelent 'Psycho Circus' az igazi, maszkos Kiss visszatérése volt, bár a szí­nfalak mögött szó sem volt reunionról. A lemez dalain Ace Frehley alig játszott, kizárólag a saját nótáját, az Into the Voidot vette fel - azon viszont Gene és Paul nem szerepelt. Peter Criss is kizárólag ebben a dalban dobolt, továbbá énekelt az I Finally Found My Way-ben. A gitárrészek javát Tommy Thayer játszotta fel, a Within intrójára még Bruce Kulick is beugrott a csapatba. Papí­ron tehát a 'Psycho Circus' a 'Love Gun' óta az első igazán hagyományos Kiss album volt, valójában azonban legalább annyira kilógott nála a lóláb, mint a 'Dynasty', vagy a 'Creatures of the Night' esetében. Ettől eltekintve azonban a lemez gyakorlatilag hibátlan. Modern, de a régi időkre kacsingató hangzásában ott volt a 'Revenge' ereje, és a '80-as évek glames időszakának dallamossága is. Kereskedelmileg és kritikailag is aránylag elismert anyag lett belőle, í­gy a két éve elkezdett koncertkörút folytatódhatott. Folytatása következik.