Hard Rock Magazin

Első hallásra - 2010. március

írta Kotta | 2010.04.01.

Lássuk akkor a szerkesztőség e havi listáját: 8.0 - Taking Dawn: Time To Burn 8.0 - Treat: Coup De Grace 7.8 - Scorpions: Sting In The Tail 7.7 - Krokus: Hoodoo 7.5 - Royal Hunt: X 7.4 - Crazy Lixx: New Religion 7.3 - Aspera: Ripples 7.2 - Echoes: Nature Existence 7.1 - Charred Walls Of The Damned: I 7.1 - Myrath: Desert Call 6.9 - Armored Saint: La Raza 6.9 - NOW: Force Of Nature 6.4 - Orden Ogan: Easton Hope 4.9 - Chrome Rt.: A világnak szí­vében 4.6 - HIM: Screamworks Bizony, a dobogó legfelső fokán holtverseny alakult ki a fiatal amerikai és a veterán svéd csapat között, de a német és a svájci rokkerek sem sokkal maradtak le. Dánia, Norvégia, Venezuela, Tunézia, Magyarország, Finnország - összesen tí­z nemzet képviseltette magát a tizenötös listán..., még mondja valaki, hogy a kemény rock nem kiterjedt nemzetközi jelenség!

MMarton88 8.0 - Krokus: Hoodoo 8.0 - Crazy Lixx: New Religion 8.0 - Treat: Coup De Grace 7.5 - Charred Walls Of The Damned: I 7.5 - Scorpions: Sting In The Tail 7.5 - Royal Hunt: X 7.5 - Aspera: Ripples 7.0 - Taking Dawn: Time To Burn 7.0 - NOW: Force Of Nature 7.0 - Echoes: Nature Existence 6.5 - Armored Saint: La Raza 6.5 - Orden Ogan: Easton Hope 6.5 - Myrath: Desert Call 6.0 - Chrome Rt.: A világnak szí­vében 5.5 - HIM: Screamworks Vélhetően a fémzene istenei is megérezték a tavaszt, és miként az időjárás is szebbre fordult, a vidám, szép napok mellé igazi csemegéket tartogattak nekünk, a jó időhöz már-már automatikusan társuló bulis, napfényes rock'n roll muzsikák. Elárulom, drága olvasók, hogy az e havi dobogóra, nálam három igazi hard rock gyöngyszem került. A veterán Krokus laza témái, fogós, ámde nyers dallamai igen sok kellemes perccel ajándékoztak meg, az újfent élvezetes napfürdőzések közepette. A Hoodoo egy remek lemez, mely sok szenzációs dalt tartalmaz, orbitális refréneket, és igazi buli "feelinget." A svéd glam az utóbbi időben nagyon megerősödött, a Crazy Lixx pedig egy igazán remek anyaggal örvendeztette meg a stí­lus hí­veit. Rengeteg Poison, illetve Def Leppard nyúlás, kolosszális refrének, orbitálisan dallamos együtt üvölthető kórusok, rock'n roll a javából! Igazán minőségi munka, naná, hogy levett a lábamról. A nagy visszatérő Treat szintén megfogott. Sokadik hallgatásra már picit soknak tűnik ez a nyolcas, de nem akartam rosszindulatú lenni, elsőre tényleg nagyon megtalált. Gigamelodikus fémzene, emlékezetes, könnyen ragadó dallamokkal. Ennek ellenére változatos is lett, viszont azt egy picit sajnálom, hogy Treat néven jött ki. Nem igazán folytatják a fiúk a korábbi lemezeken hallható stí­lust, s noha nagyon rendben van ez a fajta muzsika is, a Treattől zavaróan szokatlan. De ez csak szőrszálhasogatás. A nyolcasok után érkezik Ripper mester új csapata, a Charred Walls Of The Damned. Szerintem igen remek albummal rukkoltak elő, mely a végére azért egy picit mégis unalmas. Ennek ellenére elementáris erejű, gyakran death metalba hajló zúzda ez a sikolykirálytól, érzésem szerint idővel akár még ki is kerekedhet ez a pontszám. Tetszett! A Scorpions búcsúalbuma szintén egy minőségi produkció, zárszó. Viszont én egy picikét többet vártam tőlük, hiába roppant szerethető, jó és élvezetes a Sting In The Tail, a klasszikusokkal nálam nem tudta felvenni a versenyt. Búcsúlemeznek tökéletes, melyet büszkén illeszthetnek az életmű végére. Nagyon fognak ők hiányozni a rockzenei palettáról. A Royal Hunt neve egyet jelent a minőséggel. Most sem csalódtam bennük. Lehet vitatkozni azon, hogy mennyire önismétlőek, de az X egy óriási gondossággal elkészí­tett, igazán finom, progos, hard rockos, poweres, melodikus rockalbum, melyet a nagyszerű vokális teljesí­tmény csak tovább finomí­t. A prog lemezek közül ebben a hónapban Asperáék fogtak meg leginkább, ha a jövőben picit még emlékezetesebb témákkal sikerül operálniuk, meghatározó tényezői lehetnek az európai prog mezőnynek, de a Ripples í­gy is egy nagyon élvezetes hallgatni-való. A Taking Down lemezen sokkal jobban bejött, mint élőben, hála égnek, most a ripacskirály frontember nem tudta kifejteni vizuális terrorját, a muzsika pedig igen tetszetős! Igazi odavágós, beszaratós, tökös, fogós rockzene, rock'n roll a javából! Imádom a vadócságát, egy remek korong, annak ellenére is, hogy a végére már picit egysí­kú lesz. Az e havi AOR adagról a NOW gondoskodott, s tették ezt szimpatikus módon. Kellemes, mí­ves melódiák, élvezetes, dallamos refrének, engem nagyon kikapcsolt, elszórakoztatott a Force Of Nature. A stí­lus hí­vei számára kötelező! Az Echoes prog metalja is szimpatikus benyomást keltett bennem, elvarázsoló hallgatni-való, ám picit untam már az instrumentális betéteket. Innentől viszont már jelentősen kevésbé voltam elragadtatva az adott lemezektől. Az Armored Saint egyértelműen csalódást okozott, folyamatosan úgy éreztem, hogy "jó ez a dal, de a következő legyen már valami igazán odacsapós, tökös szám!" Aztán sosem volt az. Mégis, a rajongók valószí­nű szeretni fogják, az én esetleges túlzott elvárásaimhoz képesti mérsékelt megfelelés ellenére is. Az Orden Ogan egy szimpatikus power metal csapat is lehetne, ha kevesebb témát próbálnának belenyomorgatni dalaikba, sajnálom, de a sok ötlet a közérhetőség, illetve a fogósság rovására megy, í­gy pedig nem ütnek elég nagyot a dalok, az esetleg tetszetősebb pillanatok ellenére sem. A Myrath súlyosan kiakasztott, a nyitó szám alatt majdnem kivágtam az MP3 lejátszómat a kukába. Arab nyelvű progresszí­v hastáncmetal? Ugyan már. Előremutató? Talán inkább idegesí­tő! Persze később az angol nyelv, és a visszaszorult aladdinizmus sokat dobott az anyagon, és egész szimpatikussá vált, de ez továbbra sem az én világom. Tudom, hogy sok olvasó rajong az ilyesmi lemezekért, de biztos vagyok benne, hogy legalább ugyanennyi nem. Köztük én. Bocs. A Chrome Rt. nem védte meg a haza becsületét. A zenéjük sem tudott különösebben lenyűgözni, de a botrányos rí­mek, illetve csúcs béna dalszövegek csak tovább rontottak a helyzeten. (Mielőtt megjelennének a neten különböző, politikai, vagy vallási nézeteimet tévesen hirdető megjegyzések, nem, nem a hazafias dalszövegek tartalmával van itt a gond.) Ennek ellenére egyszer azért úgy-ahogy elszórakoztatott, a maga módján jó, de az én boldogságomhoz ennél azért picit több kell. 14 évesen el nem bí­rtam volna képzelni, hogy valaha is képes leszek végighallgatni egy HIM lemezt. A suliban az összes "rockercsajszi" őket ajnározta, nekem meg már akkor sem volt szimpatikus ez a kissé jellegtelen, szomorkás, mindenféle tökösséget nélkülöző zene. A kikent frontemberről nem is beszélve. Ehhez képest meglepett az új album, sokkal rosszabbra számí­tottam előzetesen. Ugyanakkor tény, hogy a Screamworksöt helyenként már untam. Akadnak jobb tételek, mint a nyitó, vagy a Heartkiller, de azokat is meg lehetett volna támogatni még egy kis gitárral, no meg egy kicsit melodikusabb, nagyí­vűbb refrénnel. Sok szám egysí­kú, hamar önismétlő az album. Ráadásul túlságosan popos a megközelí­tés. Mégis, egy-egy refrén tanúbizonyságot tesz arról, hogy Ville nem csak azért lett sztár, mert nagyon szomorú arccal tud cigarettázni, a remek dallamérzék vitathatatlan. Megértem, ha valaki bí­rja ezt a zenét, vannak hangulatok, amikor jólesik ilyesmit hallani, de számomra ez ettől még harmatos. Nem rossz, csak annyira nem is jó.
Kotta 9.0 - Taking Dawn: Time To Burn 8.5 - Echoes: Nature Existence 8.0 - Crazy Lixx: New Religion 7.5 - Krokus: Hoodoo 7.5 - Aspera: Ripples 7.5 - Treat: Coup De Grace 7.5 - Myrath: Desert Call 7.5 - Charred Walls Of The Damned: I 7.0 - Royal Hunt: X 7.0 - NOW: Force Of Nature 7.0 - Scorpions: Sting In The Tails 6.5 - Armored Saint: La Raza 6.0 - HIM: Screamworks 6.0 - Chrome Rt.: A világnak szí­vében 5.5 - Orden Ogan: Easton Hope Nálam a hónap lemeze egyértelműen a Time To Burn. Tudom, hogy mostanában utálni illik a Taking Dawn-t, mert amerikaiak és nagy a felhajtás, a hype körülöttük, meg amúgy is pimaszul fiatalok és a velük egykorúakat célozzák, olyan marketing-eszközökkel, amit adott esetben í­zléstelennek minősül a mi kifinomult európai gyomrunknak, de akkor Kiss-t, Twisted Sisters-t, WASP-et, Mötley Crüe-t, korai Van Halen-t, stb. sem kell hallgatni. Mindig is nagyon csí­ptem az amcsi tökös-dallamos bandákat, olyanokat mint a Leatherwolf, a Skid Row, a Spread Eagle vagy a Heaven's Edge, de a korai G ‘n' R-t is mondhatnám, szóval engem megvettek kilóra. Ezt a stí­lust érezni kell, és szerintem ennél jobban, mint amit itt hallani, nem lehet játszani. Nagyon hiányzott már egy ilyen lendületes zenekar a szí­ntérre. Mindezt a mai korra szabva, némi A7X hatással. Hibátlan. Van még kérdés? Progos vonalon mindhárom alkotás kiemelkedő. Még mondja valaki, hogy ebben a stí­lusban már nem lehet igazán újat felmutatni! Az venezuelai Echoes bizony igencsak újszerűen közelí­ti meg a kérdést, kötelező hallgatmány a proggerek számára, de szinte bárkinek ajánlom, aki nyitott a minőségi rock/metal zenére. A norvég Aspera is nagyon rendben van, a Ripples-ről nemrég részletes ismertetőt is í­rtam. Csak úgy, mint a tunéziai Myrath-ról, akik arab dallamokkal vegyí­tik a Symphony X-es komplex zúzdájukat. A Krokus új lemeze is igen jól sikerült. Ha hiszitek, ha nem, a Headhunter az egyik örök kedvencem. Ez az album közel olyan minőséget szállí­t, mint amaz, szóval igencsak összekapták magukat a svájci öregurak. A szintén veterán Scorpions is egy korrekt, oldschool albumot tett le az asztalra (ha már itt tartunk, a Blackout is fent van a top 25-ös listámon), nekem ugyan nem hatott annyira frissnek, hitelesnek mint a Hoodoo, de nem rossz ez sem. A Treat volt számomra a hónap egyik kellemes meglepetése. Nekem ők eddig valahogy kimaradtak, és nagy örömmel konstatáltam, hogy igazán férfiasan nyomják a hard rockot. A N.O.W jóval dallamosabb, igazi AOR cucc, de ők is a jó izlés határán belül maradnak. Legtöbbször. A szinti-hangzáson azért még szöszölhettek volna egy kicsit. Bár ennek is megvan a maga előnye: újra 12-nek érzem magam, úgy nagyjából a '70-esévek végén/'80-as évek elején. Nyáron, kocsiba, amikor éppen húzol le a Balcsira, tökéletes! A Crazy Lixx-től, név alapján, habkönnyű glam zenét vártam, ez annál jóval több, komoly Def Leppard hagyományápolás folyik itt, ez pedig nálam mindig plusz pont. Ezúttal nem csak képletesen. Igaz, hogy egy hang sincs a lemezen amit ne hallottunk volna már, de nagy érzékkel nyomják azt, ami nekem pont tetszik. A HIM-mel úgy igazából semmi baj nincsen, és annak ellenére, hogy Valo énekstí­lusához kell némi türelem (amikor úgy minden előzmény nélkül hirtelen felszalad a hangja... brrr, az még annál is rosszabb, mint amikor a legkevésbé sem férfiasan zsong, jajong, búsong a fülünkbe - s ont monoton bút konokon és fájón :D), mégiscsak ellenék vele, ha a kamaszodó lányaim ezt a zenét hallgatnák, nem pedig a Sugababes-t, vagy mi is az. Mindazonáltal a harmadik szám után nyugodtan kapcsold ki, aztán már az égvilágon semmi új és/vagy izgalmas nem történik (én kb. a hatodikig bí­rtam). Az Orden Ogan-nak papí­rforma szerint tetszenie kellene, de nekem valahogy nem áll össze a kép. Van itt minden: speed/heavy/thrash/power metal, progresszivitás (már ha ezen stí­lusok folytonos, egy számon belüli variálgatása annak számí­t), jó sok epika, még talán némi kalózfolk is a videók alapján (úgyhogy kb. Running Wild/Rhapsody/Blind Guardian/Perzonal War keverékként í­rható le), meg egy kifejezetten gyenge.... izé, egyéni hangú énekes. Kevesebb szerintem több lenne, talán nem véletlen, hogy eddig még nem találkoztam az amúgy nem kezdő banda nevével. Egy új frontemberrel, meg jóval összeszedettebb dalokkal talán meg tudnám kedvelni őket, de í­gy... Charred Walls: Ripper hangjához pontosan az ilyesféle agresszí­v muzsika illik, sokkal jobb itt az összhatás, mint Malmsteennál... A zene is jó, bár a hasonló stí­lusban szintén nemrég megjelent Demonica jobban bejön, főleg gitározás tekintetében. Ott viszont az énekes gyengébb, szóval Rippert a Demonicába, ha lehetne... Végy egy első osztályú énekest, aki a csillagokat is leénekli az égboltról! - ez mindjárt az első pont a Hard Rock szabályai kezdőknek kézikönyvben, amely úgy látszik, magyarul továbbra sem jelent meg. Nem mintha Kovács Attila nem bánna jól a hangjával (legalább is azzal, ami van neki), mindazonáltal nem egy tipikus AOR hangszál-akrobata, maradjuk ennyiben. (Szerencsére a második pontra sikerült ráérezniük - merthogy egy ügyes gitárosra is szükség van persze.) Tetszik, ahogy felvállaltak egy egészséges - szélsőségektől mentes - nemzeti öntudatot, de összességében nem tudok szabadulni a "kicsit sárga, kicsit savanyú, ..." érzéstől a Chrome Rt. kapcsán. Még akkor sem, ha kifejezetten szí­vesen hallgatom ezt a kicsit Lord í­zű magyarockot. A Royal Hunt és Mark Boals együttműködésétől őszintén szólva én többet vártam, mint amit a legutóbbi 2 albumon hallok, sőt az A38-as koncertet is nyugodtan ide sorolhatom. Ez a lemez amúgy egyáltalán nem rossz, csak nem igazán Royal Hunt. A US power komolyan belesüppedt a saját múltjába, de í­gy van ez jól: az angolszászok kitalálnak valamit, Európában pedig csúcsra járatják azt. Így lett a Ford T-ből Mercedes, BMW, Ferrari meg Porsche. Amí­g a német és skandináv zenekarok éppen tökélyre csiszolják a prog.-powert, a sleeze rockot, meg az AOR-t, Amerikában már teljesen új trendekre vetette rá magát a zeneipar. Az a néhány mohikán pedig, akik utolsónak maradtak (Jacob's Dream, Armored Saint), természetesen nem kelhetnek versenyre a fortyogó, folyamatosan fejlődő kontinentális szí­ntérrel. Bush ugyan még mindig rohadt jól énekel, de ezzel a bluesos, elszállós megközelí­téssel - ebben a műfajban - nemigen tudok mit kezdeni.
TShaw 9.0 - Treat: Coup De Grace 8.5 - NOW: Force Of Nature 8.0 - Scorpions: Sting In The Tails 8.0 - Royal Hunt: X 8.0 - Crazy Lixx: New Religion 8.0 - Aspera: Ripples 7.5 - Armored Saint: La Raza 7.5 - Orden Ogan: Easton Hope 7.0 - Taking Dawn: Time To Burn 7.0 - Krokus: Hoodoo 6.5 - Myrath: Desert Call 6.5 - Charred Walls Of The Damned: I 6.5 - Chrome Rt.: A világnak szí­vében 5.0 - Echoes: Nature Existence 5.0 - HIM: Screamworks A hónap lemeze nálam vitathatatlanul a Treat korongja. Biztosan van pszichológiai alapja is a dolognak - már három hete bedumáltam magamnak, hogy ez lesz március legnagyobb dobása -, de ez az album tényleg zseniális! Ott van az év végi listámon is! A NOW nagyon jó lemezt pakolt össze, a Treat nélkül ők vitték volna a pálmát a hónapban. Ugyan ez igaz a Scorpionsra, ami sajnos utolsó lemezét tette le az asztalra - de legalább emelt fővel távozhatnak! A Crazy Lixx leginkább az örökségének hiteles továbbviteléért érdemelte ki a nyolcast, í­gy kell szólnia manapság egy glam metal zenekarnak. A Royal Hunt kellemes meglepetés volt, mivel fogalmam sem volt, milyen zenére számí­thatok tőlük. Hibát követtem el, amikor korábban nem néztem utána a bandának, ez a lemez nekem nagyon bejött! Az Aspera progresszí­v metalja nem egy Dream Theater, de azért egészen kiváló anyag. Jó volt elmélyedni benne. Heavy fronton ezúttal nem volt túlkí­nálat, úgyhogy az Armored Saint-nek is megszavaztam egy jó pontszámot. Az Orden Ogan tí­pusú zenekarokat sosem tudtam megérteni igazán, most viszont elkapott a gépszí­j. Imádtam a lemez fennköltségét, különösen a Requiem cí­mű számtól kezdve. A Taking Dawn lemeze igen energikus lett, ügyesen idézte meg a nyolcvanas éveket, de azért egy picit mintha szürke lenne. Azért egy hetest bőven megérdemel. Bár a Krokus hozta a formát, nekem ez még mindig "csak" az AC/DC-féle kocsma-rock. Jó, jó, de egy hetesnél többre nem akar telni. A Myrath esetében a hiba feltehetően az én készülékemben volt. A keleties hatások kegyetlenül hangulatba hoztak, de pusztán a szórakozás kedvéért ezt a korongot nem nagyon tolnám be a lejátszómba. A Chrome Rt. lemeze számomra az érdektelenség szürkeségébe süllyedt. Nem nagyon tudtam odafigyelni az albumra, nem találtam benne megkapó momentumot. A Charred Walls... a hónap trappolós lemeze, ebből adódóan nem tudtam többre értékelni egy jó hatfelesnél. Az Echoes-t sem tudtam nagyon hova tenni, hasonlóképpen a HIM-mel sem tudtam mit kezdeni.
JLT 8.5 - Krokus: Hoodoo 8.0 - Scorpions: Sting In The Tails 8.0 - Treat: Coup De Grace 7.5 - Chrome Rt.: A világnak szí­vében 7.5 - Crazy Lixx: New Religion 7.5 - Myrath: Desert Call 7.0 - Echoes: Nature Existence 7.0 - Orden Ogan: Easton Hope 7.0 - Royal Hunt: X 7.0 - Taking Dawn: Time To Burn 6.5 - Aspera: Ripples 6.0 - Armored Saint: La Raza 6.0 - Charred Walls Of The Damned: I 6.0 - NOW: Force Of Nature 2.0 - HIM: Screamworks Ez a hónap a beteljesült várakozások és a kellemes meglepetések hónapja volt számomra. Tovább megyek, ez a hónap számomra toronymagasan a legjobb az eddigi első hallgatózások közül. Leszámí­tva a HIM lemezét, kifejezetten rossz élmények és unalmas percek egyáltalán nem is értek, és ez nagyon jó dolog. Bár az Armored Saint-től kicsit többet vártam, vagy csak kár volt a Delirious Nomad-ot hallgatni az új lemezre várakozva... Valamint továbbra sem sikerült Ripper hangjával megbarátkoznom, pedig egyik kedvenc basszusgitárosom miatt vártam a Charred Walls lemezét. A beteljesült várakozások közül, mindenképpen a svájci legenda Krokus új albuma volt a csúcs, minden í­zében tökéletes munka. Az idén búcsúzó Scorpions lemeze szintén beváltotta a reményeket, olyannyira, hogy a Sting In The Tails rövid idő alatt az egyik kedvenc albumommá vált a kultikus banda lemezei közül. A több mind 20 éves múltra visszatekintő Treat legújabb dobása is azt hozta amit vártam, vagy talán kicsivel többet is annál. Sokan húzták a szájukat a friss Royal Hunt album meghallgatása után, én azonban teljesen elégedett voltam vele, semmi kivetni valót nem találtam rajta. Ugyancsak nem tudtam belekötni az Orden Ogan produktumába se, kifejezetten élveztem a lemez hallgatását, bár sok újdonságot azért nem hoztak. Számomra örömteli a Chrome Rt megjelenése, akikről semmit nem tudtam korábban, í­gy derült égből villámcsapásként ért a legújabb albumuk. A legnagyobb meglepetést azonban az okozta, hogy az általam egyébként nem kedvelt progresszí­v vonalról is kitűnő lemezek érkeztek. A "közel-keleti Symphony X" vagyis a Myrath nagyon meglepett, ez a fajta kompozí­ció számomra igazi csemegét jelentett. A venezuelai Echoes nevű csapatról sem tudtam semmit a lemez meghallgatásáig, í­gy e hónapban másodszor sújtott rám a mennykő. A Crazy Lixx 80as évekbeli glam-hard rock muzsikája is kalapemelést érdemel, akárcsak a Taking Dawn bemutatkozása. Summa-summarum ez egy jó kis hónap volt!
Mike 9.0 - Echoes: Nature Existence 8.5 - Charred Walls Of The Damned: I 8.5 - Aspera: Ripples 8.5 - Myrath: Desert Call 8.0 - Taking Dawn: Time To Burn 7.0 - Orden Ogan: Easton Hope 7.0 - Treat: Coup De Grace 6.5 - Armored Saint: La Raza 6.5 - Royal Hunt: X 6.0 - Scorpions: Sting In The Tails 6.0 - Krokus: Hoodoo 5.5 - N.O.W.: Force Of Nature 5.5 - Crazy Lixx: New Religion 3.0 - HIM: Screamworks 1.5 - Chrome Rt.: A világnak szí­vében Echoes: Venezuelai mágia: gyönyörű, fenséges zene. Számomra a Hónap Albuma, sőt, sőt van egy olyan sejtésem, hogy az év végi leltárnál újfent találkozunk... Charred Walls Of The Damned: Óriási hangszeresek, óriási énekes és óriási zene. Ripper révbe ért? További dicsérő szavak itt. Aspera: Azt csak a szemellenzős, kockafejű sznobarcok gondolják, hogy nincs élet a Dream Theater után, ám akik kicsit is tovább látnak az orruknál, azok olyan csemegékbe futhatnak bele, mint például az Aspera bemutatkozása. Az pedig már csak hab a prog-tortán, hogy ez a lemez bizony simán állva hagy néhány DT korongot is! Kalapom sűrűn emelem. Myrath: Amennyiben az öröktéma Dream Theatert összeereszted az Orphaned Land-del, valami olyasfélét kapsz, mint a Myrath. Tunézia nem a metalzene Kánaánja, de ezzel a bandával komolyan számolni kell. Remek munka. Taking Dawn: Ha részegen le akarsz menni állatba, a Taking Dawnnál jobb partnert jelenleg nem találsz! Ilyen csí­pőből kirázott, mocskos rock and rollt a Skid Row óta nem hallottam! Kis túlzással. Lehet tőlük leckét venni! Orden Ogan: Nagyon hősies, nagyon bombasztikus, nagyon power, és még a kórusok is a helyükön vannak, ám az énekesmadarunk repedtfazék-hangja olyan, mintha az iskolatáblán húzogatnál egy százas szöget - elég idegesí­tő, na. Konklúzió: az Orden Ogan egy pofás másodosztályú Blind Guardian-követő. (A hangzás viszont elsőligás!) Treat: Nekem ez túl szelí­d, túl finomkodó, dögmentes. Vagy csak én nem tudok most ráhangolódni? Hiszen a W.E.T. tavalyi lemeze sem volt az a falbontó gore-grind, mégis nagyon betalált. A Coup De Grace egyáltalán nem rossz lemez, olyan kis jámbor cucc, nem akad a torkodra. Armored Saint: Mit tegyek, nem tudok megbarátkozni John Bush - egyébként kiváló - hangjával és énekdallamaival... Ettől függetlenül ez egy igazán szerethető anyag, engem azonban nem tud izgalmi állapotba hozni. Royal Hunt: Merőkanállal mézet habzsolni. Olyan ez nekem. Bővebben emitt. Scorpions: Nem, az istennek sem tudom megszokni a Meine-féle dájcs-inglist, és lehet, hogy én vagyok rohadtul korlátolt. És ezekkel a rock-dicsőí­tő refrénekkel sem tudtam soha mit kezdeni, itt pedig van egy rakat efféle. Ez a lemez bizony nem nekem készült... Krokus: Ha kinyitod a csapot, és az AC/DC folyik onnan is, hallgasd meg a Krokus új albumát, ez is hasonló, de itt két témával többet játszanak egy számban. Boogie-e vagy? N.O.W.: Puding-puha melódiák, kellemes, karcos hangú énekes, olcsó szinti-témák: összességben gyorsan felejthető munka. Tipikus McDonald's-zene: könnyen elfogyasztod, hamar megemészted, de maradandó élményt nem ad. Crazy Lixx: Jó, serdülőbajszosként én is hallgattam glam rockot, de azóta rendesen megöregedtem... A fiúk egész jól benyalták a leckét, olyannyira, hogy még a Poison Unskinny Bop cí­mű örökbecsűjének gitártémáját is szépen lenyúlták a My Medicine-ben. Aztán lehet, hogy én nem értek a glamhez, és most egy leendő klasszikust alázok? HIM: Lehalkulós verze, beindulós refrén, Chris Isaak-osan buzis ének, rózsaszí­n romantikázás - szóval semmi különös, csak egy újabb HIM-opusz, kislánykák, fáradjatok a kasszához. Kés, Ville, anál. Chrome Rt.: A tipikus "magyar-kór" rút fekélyt ejt a muzsika testén: kliséformába öntött témák, demós hangzás, kisiskolás dalszövegek és egy igazi anti-hang. Fáj, mintha rajzszögeket hugyoznék...
Adamwarlock 8.5 - Royal Hunt: X 8.0 - Treat: Coup De Grace 8.0 - Crazy Lixx: New Religion 7.5 - Scorpions: Sting In The Tails 7.5 - Armored Saint: La Raza 7.0 - Aspera: Ripples 7.0 - Taking Dawn: Time To Burn 7.0 - Krokus: Hoodoo 6.0 - NOW: Force Of Nature 6.0 - Echoes: Nature Existence 5.0 - Charred Walls Of The Damned: I 5.0 - Chrome Rt.: A világnak szí­vében 5.0 - Orden Ogan: Easton Hope 5.0 - HIM: Screamworks 4.0 - Myrath: Desert Call Első helyre egyértelműen a Royal Hunt lemeze került. Az X szerintem az eddigi legslágeresebb albuma az évnek, minden percét imádtam. A Treat nagyon kevéssel maradt le tőle, hiszen nagyon oda lett téve a lemez, igazi dallamorgia, elég sokszor végigpörgettem. Igazából unalmas pillanatot nem is találtam rajta. A Crazy Lixx albuma került nálam a dobogó harmadik fokára. A New Religion nem ad semmivel többet, mint amit egy vérbeli, amerikai hard rock muzsika. Nem is kell neki többet adni, mert bejött nekem ez a hatásvadász zene. A Scorpions búcsúalbuma pedig olyan, mintha saját magukat plagizálnák végig, í­gy kedvesen köszönve el a publikumtól. Meglepetéseket ne várjunk tőle, egészen egyszerűen jó zene, bevált recepttel. Az Armored Saint lemez is a ,,rendben van" kategóriába került, az album vége felé már kezdtem ásí­tozni, de í­gy utólag a hallgatás késői órájának tudom ezt be. Az Aspera jófajta pro.g, bár én az éneket nem éreztem olyan nagyon erősnek, de a szinti nagyon király benne, ezt aláí­rom. A Taking Dawn meg megérkezett a kicsitsemszexista Time To Burnnel, kellemes perceket okozva számomra. Igazából kicsit egy kaptafára megy a dolog, de az Airbourne óta én már nagyon eredeti dolgokat nem keresek a direkte hatásvadász hard rock zenében. Ugyanezt tudom mondani a Hoodoo-ra. Az új Krokus lemez közel sem a legjobb próbálkozása az együttesnek, de egyszerűen nem lehet rajta fogást találni. A Force Of Nature kissé klisés próbálkozás a NOW-tól, de engem képes volt magával ragadni, picit a hangzáson javí­thattak volna. Az Echoes lemez nekem sok helyen unalmas volt, de nem tudok rá hat pontnál kevesebbet adni, mert annyira átütő profizmust és precizitást éreztem rajta. Az utóbbi hónapok Ripper mániája után nekem más sem hiányzott, mint a kreativitás magas fokát képviselő cí­mű Charred Walls Of Damned. Akármennyire is tekerik, püfölik, bőgetik, számomra akkor is tucatnak tűnik, nemcsak első, de hatodik hallásra is. Hazánkat ebben a hónapban a Chrome Rt. képviseli. A világnak szí­vében elég kettős érzést keltett bennem: a zene az fenomenális, de a szövegek borzalmasak, az éneken meg még van mit csiszolni (ettől függetlenül remélem, hogy összehoznak egy jobb albumot a későbbiekben, mert a gitártémák miatt érdemes lenne folytatni). Az Orden Ogan - Easton Hope elég tucat zene lett. Valami hősieset akartak létrehozni, de ehelyett inkább ezerszer megrágott és kiköpött klisé lett belőle. A HIM-ről muszáj vagyok beszélni? Muszáj vagyok....mindjárt gondoltam. Maximum kettő szám tetszett róla, azért adtam rá öt pontot, mert nem ismerem annyira a bandát, hogy tudjam mihez hasonlí­tani. Egyszerűen ez a zene nem az én világom és csókolom! Myrath-ék muzsikája pedig inkább vicces, mint kemény. A héber zsolozsmázással én nem tudtam mit kezdeni, szí­ves örömest meghagyom keleti kollégáimnak, ha nekik ez kell.
TT 8.5 - Krokus: Hoodoo 8.5 - Scorpions: Sting In The Tails 8.0 - Myrath: Desert Call 8.0 - Armored Saint: La Raza 8.0 - Royal Hunt: X 7.5 - Echoes: Nature Existence 7.5 - Taking Dawn: Time To Burn 7.0 - Charred Walls Of The Damned: I 7.0 - Aspera: Ripples 7.0 - Treat: Coup De Grace 7.0 - NOW: Force Of Nature 6.0 - Orden Ogan: Easton Hope 6.0 - Crazy Lixx: New Religion 5.5 - Chrome Rt.: A világnak szí­vében 5.0 - HIM: Screamworks Krokus: Hoodoo - remek, szórakoztató, "zsiger rock'nRoll". Bon Scott mosolyog odaátról ha hallja. Scorpions: Sting In The Tails - Minőségi Scorpions album. Hallgatásra javaslom mindenkinek, aki szereti a rockzenét. Erőlködésmentes, (pozití­v értelemben) tipikus Scorpions fordulatok. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ezt szánják befejezésnek. Lehet, hogy a születési évszámaik alapján nem fiatalok, de a zenéjük nem ezt tükrözi! Myrath: Desert Call - különlegesség, í­gy tudnám egy szóba önteni ezt a kiváló anyagot. A keleti zene keveredése a progresszí­v rock világával engem megfogott. Armored Saint: La Raza - John Bush hangja számomra garancia. Én az Anthrax énekeseként ismertem meg, és amennyire húztam a számat első vele készült lemez hallgatása után, annyira nem értettem hogyan került ki az Anthrax soraiból... A La Raza nagyszerű album. A bajom nekem csak az, hogy folyamatosan azt vártam, mikor indul meg a jellegzetes Anthrax tekerés, de ez az én hibám. Royal Hunt: X. - Az általam dallamos rockzene kategóriába sorolt műfajban egyre nehezebb jó lemezt összehozni. Gondolok itt új dallamra, fülbemászó énektémára, amit nem egyszerű alkotni. Nekik sikerült. Azt nem állí­tom, hogy ezt fogom hallgatom éjjel-nappal, de számomra is hallgatható muzsika. Echoes: Nature Existence - elsőre kocsiban, városi forgalomban kezdtem hallgatni. Gyors számléptetgetés lett belőle. Ezt a nagyon kellemes progresszí­v albumot nekem csak nyugodt körülmények között szabad hallgatni, odafigyelve az apró rezdülésekre. Számomra nem lesz stí­lusteremtő, kultikus ez a lemez, mégis kellemes perceket szerzett a hallgatása. Taking Dawn: Time To Burn - Gombamód szaporodnak a 80-as évek rockzenei világából táplálkozó anyagok. Ezt a 11 dalt is ide sorolom, mégpedig a jól sikerült alkotások közé. Charred Walls Of The Damned: I - tekerés, rohanó lábdob, tekerő gitár, zseniális basszus. Vajon lesz folytatás? Aspera: Ripples - Meglepően szí­nvonalas bemutatkozó progresszí­v album. Treat: Coup De Grace - Vérbeli hardrock zene. Csak pozití­v lenyomatot hagyott bennem, pedig ez a stí­lus elég távoli fémzenei í­zlésvilágomtól. NOW: Force Of Nature - Fülbemászó dallamok, kiváló zenészek, 12 dalnyi rock-muzsika. Dallamkedvelőknek nem okozhat csalódást. Orden Ogan: Easton Hope - ismerkedő anyag számomra velük. Elsőre nem ragadott magával, mégsem tudtam továbbléptetni egy számot sem. Több idő kell az emésztéshez, de mindenképpen a hallgatható anyagok között tartom számon. Crazy Lixx: New Religion - távol áll tőlem ez a stí­lus, mégis azt kell í­rjam, hangulatos album a fiatal bandától. Laza rockzenét kedvelőknek mindenképpen javaslom. Chrome Rt.: A világnak szí­vében - egy ponttal többet adtam mert gyönyörű nyelvünkön í­ródtak a szövegek. HIM: Screamworks - 2002-es lemezükig figyelemreméltó bandának találtam őket. Aztán eltűntek a látókörömből. Zenéjük számomra megváltozott, egyszerű, klisékkel telí­tett, populáris, sterilizált lett. Ez az album nem változtatott a véleményemen. A HIM lassan az örök homályba vész számomra.
Tomka 8.5 - Taking Dawn: Time To Burn 8.0 - Scorpions: Sting In The Tail 8.0 - Echoes: Nature Existence 8.0 - Treat: Coup De Grace 7.5 - Charred Walls Of The Damned: I 7.0 - Myrath: Desert Call 7.0 - Crazy Lixx: New Religion 7.0 - Krokus: Hoodoo 7.0 - Royal Hunt: X 6.5 - Aspera: Ripples 6.5 - Armored Saint: La Raza 6.5 - Orden Ogan: Easton Hope 6.0 - NOW: Force Of Nature 6.0 - HIM: Screamworks 5.0 - Chrome Rt.: A világnak szí­vében A hónap lemeze számomra egyértelműen az első-lemezes Taking Dawn bivalyerős bemutatkozása lett. Ritkán hallani manapság ilyen húzós tempót, életerőt, megadallamokat, és jól eltalált dalszerkezeteket, úgy, hogy ráadásul egy percnyi üresjárat sincs a korongon. Ugyanezt sikerült abszolválnia a Scorpionsnak, bár ők ezt már csak úgy kisujjból, mí­g a Taking Dawn csuklóból, de szintúgy kirázták. Arról nem is beszélve, hogy a Treatnek is sikerült öreg korára tököt növesztenie, és egy apró stí­luskorrigáló trükkel mindenkit meglepnie, pláne azokat - mint jómagam - akik korábban nem ismerték őket. De első-lemezes kellemes "csalódás" akadt még: a venezuelai (!) Echoes melodikus, atmoszférikus progresszí­v rockjával meditatí­v mesteriskolát varázsolt, a nagy öregek nyomvonalán. Külön érdekessége, hogy az instrumentális részek izgalmasabbak, mint a kissé ellágyuló énekdallamok - csak koncentrálni kell... Az Aspera is jócskán odatette magát megadallamos prog. powerjével, csak aztán a lemez végére elenyészett a láng, és a kissé lenge AOR-köntös dominált. Gyomorfekély-gyanús lágyságból azért í­gy is kijutott, a HIM soros "szuicid-himnuszai" által - bár be kell vallani, hogy aki ál-szomorú nyáltengerre vágyik, az tényleg a mennyországban érezheti magát hallgatás közben... "Sajnos", nem mindenhol a túlzott "töménység" okozott emésztési nehézséget - az egyetlen magyar versenyző, a Chrome Rt. zeneileg egyszerű, ám hatásos, néhol punk-rockos könnyedséggel előadott produkcióját pl. a gyenge énektémák és az erősen sulykolt mondanivalóval és hitvallással megvert szövegek nehezí­tették el. Persze, a legtöbb zenekar a szélsőségeket nélkülöző középmezőnyt erősí­tette, és korrektül hozta a tőlük elvárt szintet. Bár a Royal Hunt Mark Boals eksztatikus nyitánya után számomra kissé csalódás lett átlaglemezével (talán mert valamennyivel hátrébb szorult a musicales stí­l), és az Armored Saint korongja sem kalapált a földbe, annak ellenére, hogy rossz alkotást nemigen adtak ki kezükből. Az Orden Ogantól is egy erőteljesebb produkció kellett volna, hogy tartsák a 2008-as Vale által felállí­tott mércét folk power metaljuk számára (ami ma már inkább csak "power"); ám ők is inkább abba a heavy metal undergroundba tartoznak, akik felpakolják az album elejére az ütős számaikat, a többit meg kiteszi a töltelék - nagyétkűek úgyis magukba döntik, ha éppenséggel végighallgatnak még valamit az mp3 és a slágerek korában. Akadt olyan is, akit egy-két szám alapján kevésbé, mint inkább az egész album okán lehet szeretni, ez pedig nem más, a Krokus, akiknek azonban - szerintem - nem sikerült megismételniük a Hellraiser slágerparádéját, de azért precí­zen tolják még mindig a ráspolyos rock és rollt, kellően mocskosan. Mint a Crazy Lixx a glam rockot, néhol metalos vastagsággal megerősí­tve, egész aranyos elkötelezettséggel (21 Till I Die) és jóval több krafttal mint a könnyen fogyasztható rockot pl. a N.O.W.. Különlegesség is akadt, a Myrath keleti í­zekkel felhí­gí­tott amerikai prog. powerjának képében, ami azonban valószí­nűleg később is csak unikumként, nem pedig napi betevő falatként lesz visszatérő vendég. Összességében, két kezdőé, egy újrakezdőé, és a német rock királyaié, a Scorpionsé ez a hónap.
Szakáts Tibor 9.0 - Scorpions: Sting In The Tails 9.0 - Taking Dawn: Time To Burn 8.5 - Krokus: Hoodoo 8.0 - Royal Hunt: X 8.0 - Treat: Coup De Grace 7.5 - Myrath: Desert Call 7.5 - NOW: Force Of Nature 7.0 - Aspera: Ripples 7.0 - Charred Walls Of The Damned: I 7.0 - Crazy Lixx: New Religion 6.5 - Armored Saint: La Raza 6.5 - Echoes: Nature Existence 6.0 - Orden Ogan: Easton Hope 3.0 - HIM: Screamworks 2.0 - Chrome Rt.: A világnak szí­vében Elképesztően erős hónap volt ez. Nagy titkot nem árulok el azzal, hogy egyértelműen a Scorpions búcsúalbuma számomra a hónap lemeze. Nagy kár, hogy egyszer mindennek vége szakad, de az élet ilyen. Március mélyrepülését a HIM mellett (alatt) a Chrome Rt. nyújtotta. 2010-ben ilyen anyagot demo szintem sem szabadna kiadni és akkor még finom voltam. Ha a Charred Walls Of The Damned albumát, a klipen hallottak és a Crazy Mama Music Pubban bemutatott Ghost Town után kellett volna megí­télnem, akkor nagyon csúnyát buktak volna. Százszor jobb dalok vannak a korongon. A Myrath erősí­tette a mostanában megszokott népzenébe ágyazott vonalat, ezúttal Tunéziából, meglepően ügyesen. Az Orden Ogan jellegtelen zenéjét a Royal Hunt dallamorgiáival feledtettem. A Treat korongjánál az volt az érzésem, már mindent hallottam erről a lemezről, ami lehet, hogy igaz is, viszont mégis tetszik. A szórakoztató vonalat erősí­tette a Taking Dawn is, méghozzá olyan profi előadásban, hogy felhúzta magát nálam a Scorpions mellé. A prog. irányzatot ezúttal az Echoes képviselte, akiknek zenéjében találtam nagyon érdekes és jó megoldásokat (pl. hammond), de az énekes, James LaBrie mélyrepüléseire hajazó témái eléggé elvették a kedvem a lemeztől. Bevallom a HIM zenéjével eddig nem találkoztam, de azt hittem egy minden porcikájában profi csapat. Hát nem az. Ez az énekes egy huszadrangú klubbandában is gyenge lenne, viszont mégis itt van. Persze a zenével is nehezen lehetne megnyerni egy külvárosi műv. ház. tehetségkutatóját. Érthetetlen... Hogy AOR muzsika nélkül se maradjuk a N.O.W. bemutatkozó albuma is rögtön beállt a felső kategóriások sorába. Az Aspera fiataljai előtt még nagyon szép jövő áll(hat), főleg, ha egyszer sikerül önmagukat adni, már ha van ilyen bennük... Vagy én nem vagyok már fogékony az Armored Saint által közvetí­tett US power zenére, vagy ez sikeredett túl sablonosra? Nem tudom, de nem ragadott magával. Valamiért soha nem tudtam igazán komolyan venni a skandináv glam bandákat és í­gy vagyok a Crazy Lixx zenekarral, első hallásra. Nagyon jó muzsika, amit csinálnak, mégis hiányzik belőle valami... De talán csak egy kicsi! A végére hagytam a másik nagy öreg gárdát és nem is okoztak csalódást. Ha már AC/DC "klón", akkor nekem inkább Krokus, de én ezt a zenekart egyáltalán nem érzem egy DC utánzatnak. Igenis van saját stí­lusuk, méghozzá elég régóta.
Szöcske 9.5 - Taking Dawn: Time To Burn 9.0 - Treat: Coup De Grace 8.5 - Scorpions: Sting In The Tails 8.5 - Krokus: Hoodoo 8.5 - Charred Walls Of The Damned: I 8.5 - Crazy Lixx: New Religion 8.0 - NOW: Force Of Nature 8.0 - Myrath: Desert Call 7.5 - Aspera: Ripples 7.5 - Royal Hunt: X 7.0 - Echoes: Nature Existence 7.0 - Armored Saint: La Raza 6.5 - Orden Ogan: Easton Hope 5.5 - HIM: Screamworks 4.0 - Chrome Rt.: A világnak szí­vében Eddigi "első hallgatásaim" közül messze e hónap "rifftermése" ütött nálam a legnagyobbat; az első pár lemez meghallgatása után váltig hittem, hogy márciusban minden banda a lelkem trónján fog csücsülni, tisztesen osztozva egymás között egy-egy félseggnyi helyen. Aztán anélkül, hogy kértem volna, csak mert kellett, Ville Vallo gusztustalanul beevezett rózsaszí­n plüsshangszálaival a hallójárataimba, hogy mételyként eméssze fel bennem az egyenlőség, testvériség idealisztikus képét, ráébresztve ezzel a sorrendiség lényegére... Ha már í­gy alakult, nálam ebben a hónapban a kivételesen tehetséges Las Vegas-i fiatalokból álló Taking Dawn vitte el a pálmát Time To Burn cí­mű, a 80-as évek érzésvilágát idéző, glam/hard rock köntösbe öltöztetett klasszikusan dögös metal témákkal operáló debüt korongjával. Ugyan a szorosan nyomukban loholó svéd Treat nem első lemezes banda, bivaly erősségű hard rock albuma mégis hasonló hévvel törte le a lassan érettségiző korba lépő lakatot a zenekar hangládájáról. Hogy kezdeti eszmeiségem nyomokban ugyan, de mégis megmaradt, mi sem bizonyí­tja jobban, minthogy a Scorpions, a Krokus és a Crazy Lixx friss hard rock lemezei és Tim 'Ripper' Owens legújabb, Charred Walls Of The Damned nevű formációjának szőrösen tökös power/thrash korongja egymással karöltve, a legnagyobb egyetértésben totyorognak képzeletbeli dobogóm harmadik fokán. Lágyabb AOR dallamai ellenére az Alec Mendoní§a által életre hí­vott és Philip Bardowel érzékien karcos hangjával megtámogatott NOW zenekart éreztem olyan erejűnek, hogy képes legyen ezt az elég súlyosra sikeredett pulpitust megtartani és kicsit felszabadí­tani lelkemet a hónap kellemes meglepetése, a Myrath keletiesen egzotikus, csábí­tóan kemény zenei világa előtt. Úgy tűnik, hogy a március nemcsak bitang jó korongokban, hanem nagy örömömre az első lemezes bandákban is bővelkedik; az Aspera, tagjainak fiatal kora ellenére olyan komplex, mélyen elgondolkodtató zenét játszik, hogy a Dream lassan felkötheti a gatyesz-matyeszt, ha nem akarja, hogy rövid úton romjaiba hulljon progkirálysága. Reméltem, hogy a Royal Hunt jubileumi albuma az erős mezőny ellenére fel fogja venni a versenyt a többiekkel, azonban csalódnom kellett. Bár a találóan X-re keresztelt korong még í­gy is a süldő vikingek teljesí­tménye mellett baktat, André Andersen kezdi elvetni a sulykot nálam bárgyúan gépies szinti témáival. Bár kétségtelen fegyvertény, hogy az Echoes proggerjei profi módon kezelik hangszereiket, mégsem sikerült szí­vembe lopniuk magukat kissé hosszúra nyúlt, agyalós témáikkal csakúgy, mint az amerikai power formációnak, az Armored Saint-nek sem vérszegény produktumával. Amekkora izgalommal és amennyire kí­váncsian kezdtem hallgatni a számomra eddig ismeretlen Orden Ogan legújabb korongját, annyira nem moccant bennem a kémia a németek melodikus power metaljára. Bocs fiúk, ez nem volt szerelem első hallásra. Na és itt kezdődött a mélyrepülés... Annak ellenére, hogy a HIM olyan messze áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől, becsületszavamra, meghallgattam a lemezt; az egy dolog, hogy Ville Vallo hangjának hallatán egy perc alatt megdöntöttem a falra mászás rekordját, akárhogy igyekeztem, poppocskára sikeredett albumocskaként tudtam csak diagnosztizálni ezt a köhhenetet. A listám utolsó helyén végző Chrome Rt. zenei anyaga mind a hangzását, mind a tartalmát, mind pedig a tagok zenei felkészültségét tekintve csekélyke az én olvasatomban; amit értékeltem, az a fiatalság kitartó buzgalma volt.

Legutóbbi hozzászólások