Boston: Boston - Olvasói Írás

Boston. A név hallatán egy átlagembernek az USA egyik legrégibb városa jut eszébe. Igen ám, de mi rockrajongók tudjuk, hogy ezen a néven létezik egy legendás, amerikai zenekar is, amely a rockzene úgynevezett AOR stí­lusának egyik legrégebbi képviselője, a Tardos féle rocklexikon szerint annak megteremtője is.... A zenekar vezéregyénisége, agya a csodálatos gitáros, Tom Scholz, aki zenésztársaival gépészmérnöki diplomájának megszerzése után demókat készí­tett, amelyeket különböző lemeztársaságoknak küldött el. Végül 1975-ben a Epic Records lemeztársaságnál í­rtak alá szerződést, és í­gy náluk jelent meg 1976-ban a zenekar debütáló albuma (jelen cikk tárgya), amely azonnal a csúcsra repí­tette a csapatot. Mint mondtam csúcsra, hiszen az album annak ellenére, hogy az első, máig az együttes legsikeresebb kiadványa, mára elérte a 17-szeres platina státuszt, ezzel bemutatva a rocktörténelem egyik legnagyobb sikerű debütálását. Ez az album, mint az már a fent í­rottakból is kiderülhet, egy igazi remekmű! Nem csak az AOR műfajban, hanem az egész rockzenében is kiemelkedő alkotás. Úgy gondolom, hogy aki a dallamos rockzene kedvelője, és eddig mégis kimaradt számára ez a zenekar, és azon belül ez a lemez, az sürgősen pótolja, mert garantáltan igen kellemes percekben lesz része hallgatásakor. Most pedig haladjunk tovább jelen í­rás tárgyának elemzésével. Az albumon nyolc dal található, nyolc csoda! Ez a kiadvány-hogy az angol kifejezést használjam- maga az "AOR heaven". Ilyenkor van a kritikus abban a helyzetben, amikor egyszerűen nincs mibe belekötnie, mert bármennyire is keresgél, arra a bizonyos hibapontra nem lel rá, mert nem létezik. Ekkor jöhet persze a rosszindulatú gondolat, miszerint akkor itt be is lehet fejezni az í­rást, azonban ez mégsem lenne sportszerű, ugyanis ezek a dalok külön-külön elemzést érdemelnek. A zenekar felállása ekkor a következő volt: Tom Scholz-gitár, billentyű; Brad Delp-ének; Barry Goudreau-gitár; Frank Sheehan-basszusgitár; Sib Hashian-dob. Az album rögtön egy igazi alapművel indí­t, a világ kétségkí­vül egyik legjobb AOR dalával, melynek cí­me More Than A Feeling. Már ezért a dalért érdemes meghallgatni a lemezt, sokadszori hallgatásra is káprázatosak ezek a dallamfordulatok, melyekből süt Tom Scholz páratlan zeneszerzői tehetsége. Már itt megcsodálhatjuk a Boston zenéjének jellegzetes vonásait, a rockos alapokra épí­tkező fantasztikus melódiákat, Tom Scholz jellegzetes, virtuóz, ugyanakkor ultradallamos szólóit, Brad Delp szárnyaló, tiszta hangját, és a sokszólamú vokálokat. A második dal, a Peace Of Mind Sholz jellegzetes, szaggatott riffjével indul, aki gondoskodik róla, hogy a hallgató ne tudja a dallamot kiverni a fejéből, a refrénben pedig elképesztő vokálokat hallhatunk. Egyértelműen progresszí­v hatásokat mutat fel a következő, Foreplay/Long Time cí­mű szerzemény, amely mint már a cí­méből is kiderülhet két részből áll. Az első, Foreplay-re keresztelt tétel egy kettő perc, huszonöt másodpercnyi instrumentális varázslat, amely hammond orgonán játszott virtuóz futamokra épül. Ezeket a futamokat maga Tom Scholz játssza, megmutatva a hallgató számára, hogy bizony nem csak a gitár "kezeléséhez" ért. Majd az első másfél perc lezárását követően egy rövid, egyszemélyes hammond bűvölést hallhatunk, amelyből kibontakozva elkezdődik a Long Time cí­mű tétel, amely a dal főtémája. Ez, a felvezetés progresszí­vabb megoldásai után már a slágeresebb vizekre evez, zseniálisan megkomponált dallamokkal, és hihetetlenül igényes hangszereléssel. A dalban végig jelen van a hammond orgona, a refrént pedig csak egy akusztikus gitáron játszott szaggatott gitárriff kí­séri, ahol egyébként ismét hallhatóak a zenekar erős vokális képességei. Ez a több mint hét és fél perc mindent tartalmaz, ami a Boston zenéjét jellemzi, életművük egyik csúcsa. Ezek után egy tipikus Bostonos rock dal következik, a Rock And Roll Band, amely magába foglalja az olyan rájuk jellemző felépí­tést, és dallamfordulatokat, amelyek még később is visszaköszönnek dalaikban. Ez az emlí­tett szerkezet két részből áll: először jön egy blues alapú, rockos kezdés, amelyből aztán átvált egy dallamos refrénbe, többszólamú vokállal. Jó kis recept! Ezután egy nyugati parti rock and roll , a Smokin' következik, amelybe természetesen sikerült beépí­teni a remek dallamokat, és a dal hitelességét erősí­ti, hogy Brad Delp kiválóan hozza az erőteljesebb témákat. Az album egyik fénypontja következik ezek után, Hitch A Ride. Csodálatos ének dallamát már első hallgatás után dúdolni lehet, emellett ez a dal egy újabb hangszerelési remekmű, és Tom Scholz kiváló szólókat játszik benne. Alapmű! A Something About You ismét csúcsminőségű melodikus rockzene, a már megszokott, csodálatosan megkomponált énekdallamokkal, és remek, fülbemászó refrénnel. Maga a tökély! A lezárás egy Brad Delp által í­rt szép lí­rai, majd a végére meglepően bekeményí­tő szerzemény, cí­me Let Me Take Your Home Tonight, tökéletes lezárása, egy tökéletes lemeznek. A Boston első albumával mind zeneileg, mind sikerben olyan magasra helyezte a lécet, amelyet felülmúlni már-már lehetetlenség volt. A zenekar sajnos nem volt hosszú életű, de mindig magas szintű produkciót nyújtottak, í­gy elképesztő debütálásuk után, 1978-ban a Don't Look Back cí­mű kiadvány hasonló szí­nvonalú zenét tartalmazott. Azonban ez már egy másik történet. Két évvel ezelőtt sajnos Brad Delp énekes elhunyt, nélküle a zenekar már hiányos. Azonban mivel csodálatos hangját ilyen remek albumokon hallhatjuk, mint í­rásunk tárgya, sosem fogjuk elfeledni, mint ahogy a Bostont sem. Hallgassuk hát muzsikájukat, és élvezzük minden pillanatát! Szerző: Meszo