Fémes gondolatok: Hol vagytok Ti régi játszótársak?

Azt hiszem ez az í­rásom sem lett leányregény, de engedtessék meg nekem, aki veszem a fáradságot és ilyen „mihaszna” dolgokon gondolkodom, hogy éljek a véleménynyilvání­tás szabadságával. Ahogy ilyenkor kell, előre kérek elnézést azoktól, akik esetleg sértve érzik magukat a sorok olvasása közben, de ahogy szokták mondani, akinek nem inge ne vegye magára. Az oldal elindí­tásakor célul tűztük ki szerkesztő társaimmal, hogy támogatni fogjuk a magyar zenét és a magyar zenészeket. Ezt változatlan lendülettel tesszük, és úgy gondolom ezek a sorok is ennek a célkitűzésnek részei, holott itt nem a dicséreté lesz a főszerep. Sokszor a feddés is a támogatás (taní­tás) része. Az utóbbi évek néhány koncertjének gyér látogatottsága ültetett a gép elé, hogy leí­rjam, ami a szí­vemet nyomja. A kilencvenes években haláltusáját ví­vó rockzene, ha valahol igazi nagy rúgást kaphatott még, az kis hazánk volt. Szinte nem is volt érdemes koncerteket szervezni, mert a biztos bukás garantálva volt, egy-két kivételtől eltekintve. Aztán elérkezett a feltámadás ideje, ami nem kerülhette el szeretett országunkat sem. Egyre másra alakultak a zenekarok, nyí­ltak új rock klubok és külföldi csapatok is érkeztek hozzánk, tehát a lehetőség ismét meg volt, vagy mondhatjuk, meg van. De vajon tudunk-e élni ezzel a lehetőséggel? Vagy kik azok, akiknek szinte kötelező lenne élni az adott szituációval? Ti vagytok azok Barátaim, magyar rock zenészek. Ti, akik úgy látom annyira, értitek a szakmát, és annyira tisztában vagytok a műfajjal, amivel próbálkoztok, hogy nincs is már szükségetek tovább képezni magatokat. Hogy miért vagyok ebben ennyire biztos? Azért mert nem látlak Benneteket a „továbbképzéseken” a „szakmai konferenciákon” vagy ahogy a mai üzleti életben mondják a „tréningeken”. Hogy mik ezek, vagy hol vannak? Koncertek, és koncerttermekben, rock kocsmákban és klubokban vannak. Hogy kik az előadók? Olyan emberek akik - és most ne sértődjetek meg - valószí­nűleg sokkal többet tudnak a rockzenéről, mint Ti vagy én. Azon már nem is tudok bánkódni, hogy a Mónika show-n és a Fókuszon fel növekvő generációt nem érdekli semmi. Sikerült a kereskedelmi tv csatornás dömpinggel teljesen „leí­rni” az emberek nagy többségének az agyát, és a tökéletes érdektelenség és lustaság irányába terelni őket. De mi vagy inkább azt mondom, hogy Ti, akiknek van annyi kreativitásuk, hogy a teljes tespedés helyett a zenélést választottátok, azért, hogy megtudjátok önmagatokat valósí­tani, hogy szórakoztassatok másokat, hogy valamit hagyjatok magatok után az útókornak, hol vagytok? Hol vagytok akkor, amikor olyan emberek érkeznek hozzánk, akik kitalálták valamikor ezt a műfaj? Mert azt azért szögezzük le nem Ti találtátok ki a rockzenét Barátaim, még csak azt sem amit esetleg most játszotok. Merre jártok, vagy mit csináltok olyankor, amikor itt jár a Saxon vagy U.D.O. vagy Dougie White és a Cornerstone. Azért ezeket a koncerteket emelem ki, mert valami gyalázatosan kevesen voltunk ezeken a bulikon. Nem érdekelnek Benneteket ezek a zenészek és a dalaik, vagy úgy gondoljátok Ti már mindent tudtok? Ha igen, akkor miért nem Ti vagytok a helyükben? Miért nem Ti turnéztok? Vagy drága a jegy? Drága! És? Sajnos nem minden nap jönnek hozzánk ekkora sztárok, és ha egy picit is számol az ember és lebontja havi szintre, a koncertekre költött pénzt, akkor nem is olyan drága. Sok minden más hülyeségre többet költ az ember. De ha már itt tartunk a Cornerstone-ra 2000 forint volt a belépő és egy olyan énekest láthattunk, aki Blackmore-nál kezdte és jelenleg is Malmsteen énekese, és akkor még a zenészeiről nem is beszéltem. Egy zenésznek elengedhetetlen az élő zenével és a koncertekkel való találkozás. Abból tud erőt merí­teni, abból tud tanulni, ott tud tapasztalatokat szerezni. Úgy gondoljátok, hogy a néhány évnyi szobagitározás után kész vagytok meghódí­tani az ezerfejű óriást? Szerintem nem vagytok kész, és akinek más a véleménye, nyugodtan í­rhat nekem és megpróbálhatja alátámasztani a saját érvelését. Nem az a célom, hogy ellenségeket keressek magamnak, sokkal inkább a segí­tő szándék szól belőlem, de ha úgy tűnik, hogy dühös vagyok azt is vállalom. Igen dühös vagyok az elvesztegetett lehetőségek miatt. Dühös vagyok, hogy nincs annyi értelmes gitáros kis hazánkban, akik miatt meglehetett volna tartani a Michael Schenker koncertet. Remélem, legalább most nem kell bemutatnom az emlí­tett urat. Az is bosszantó, hogy vannak csapatok, akik ugyan voltak nálunk, de nem valószí­nű, hogy még egyszer ellátogatnak ide az érdektelenség miatt. Fel kéne hagyni a nagyképű, ki ha én nem stí­lusú zenéléssel és nyitott szemmel kellene járni a világban.

Ha ezeket a tanácsokat csak néhányam megfogadják, azt hiszem, mi zenehallgatók is nyerhetünk rajta és sokkal szí­nvonalasabb magyar koncerteket láthatunk ez után. Szakáts Tibor