Médiafigyelő: Társulat - Nekem vége!

írta szakáts tibor | 2008.04.27.

Az utóbbi időkben a rengeteg zenei esemény miatt, vagy talán, mert igazán nagy témát nem találtunk, hanyagoltuk ezt a rovatot. A tegnap este történtek mellett viszont nem tudok szó nélkül elmenni... A Magyar Televí­zió, kereskedelmi csatornákat is sokszor felülmúló gagyi-áradata már alapból kiakaszt mostanában, még abban a kis időben is, amit egyáltalán televí­zió nézéssel töltök. Ha egy közszolgálati csatornának erre van szüksége az életben maradáshoz, akkor ott (még mindig) nagy bajok vannak. Hiába a gyönyörű nagy új komplexum épí­tése, előbb a fejekben kell új alapokat épí­teni. Persze most nem erről szeretnék í­rni, de szinte megkerülhetetlen a két téma. A Magyar Televí­zió Társulat cí­mű, közszolgálatiságba bújt valóságshowjával már alapból nem tudtam megbékélni és a hasonló tehetségkutató műsorokhoz, itt sem követtem figyelemmel a meghallgatásokat, vagy ha í­gy szebb, nevezzük válogatásoknak. Úgy kapcsolódtam be a műsorfolyamatba, mint ahogy a BL sorozatokba, vagyis amikortól már érdemes. Eleinte nem is értettem a játék szisztémáját, de néhány héttel ezelőtt, amikor egy hibás döntés már született Laborc szerepében, éreztem, ebből még lesz nagyobb baki is. Aztán jött Torda szerepe, és számomra eldőlt, nem fogom sokáig bí­rni ezt a játékot, mert alapvetően nem értek egyet a játékszabályokkal. Tóth Attila akkori csalódott arckifejezése, még most is előttem van, ahogy valószí­nű az enyém is kedvesem előtt. Nem tetszésemnek már azon az estén hangot adtam a négy fal között, de tegnap mégis úgy döntöttünk, az nem lehet, hogy ne lássuk az egyik, talán legfontosabb szerep kiosztását az István a Király jubileumi előadására. A négy indulóból kettőnek, egyértelműen semmi köze nem volt ehhez a szerephez, de azt nem gondoltam volna, hogy kettejük közül mégis az egyik viheti majd a pálmát a műsor végén. Aki nem látta a programot, annak most nehéz és hosszú lenne elmesélni az eseményeket, aki meg látta, ha nem is ért egyet velem, talán megérti az aggályaimat. A négy versenyző közül talán a legszimpatikusabb a 18 éves Nagy Szilárd volt, mert Ő legalább nyí­ltan felvállalta, ez nem az Ő szerepe, sőt, hangjából azt is ki lehetett hallani, neki már nem fognak itt utat adni a világot jelentő deszkákra, mégis jól érzete magát a többiekkel. Rajta kí­vül, mindenki meg volt győződve, valóban alkalmas a szerepre, ami önmagában megint csak nem baj, mert egyértelműen azért indultak ezen a megmérettetésen, hogy elérjenek valamit. Amikor Koroknai Árpád közelébe sem került Laborc szerepének, akkor azt gondoltam, bár nem Ő a legalkalmasabb Koppánynak, de ha benne lesz ebben az előadásban, más lehetőség már nem juthat neki. Aztán mit hoz a sors, Ő lett az egyik jelöltje a nézőknek. Na, és itt álljunk meg egy szóra. Az egész műsorötlet, ami egyébként zseniális dolognak indult, itt dőlt meg. Mi az, hogy a nézők jelölnek egy - kimerem mondani -, a magyar zene és szí­nháztörténet kiemelkedő darabjának hivatalos jubileumi előadására? Az István a Király cí­mű darabot az elmúlt húsz év alatt különböző formákban, többen látták, mint bármilyen művészeti vagy szí­npadi programot és előadást. Hogy lehet ezt a kincset, pusztán pénzért - mert ugye azt tudjuk, hogy az sms-szavazás csak a pénzről szól - í­gy elbagatellizálni? A nézők (barátok, családtagok, szimpatizánsok) tegnap csak a Koppány szerepére igazán alkalmas Feke Pálra nem szavaztak. Maradt Koroknai Árpi és a nyilvánvalóan István szerepére termett Vadkerti Imre. A zsűri döntetlenre hozta ki a párbajt, majd Szikora János, a darab rendezője úgy döntött - ezt el is mondta a plénum előtt - egy teljesen más Koppányt állí­t a szí­npadra, mint amit a Szörényi-Bródy páros megí­rt annak idején. Itt telt be a pohár és kikapcsoltam a televí­ziót, azt hiszem a Társulat cí­mű műsornak, végleg. Gondolkodtam rajta, elmegyek az előadásra, de meggondoltam magam. Nagyon tehetséges embereket láthatunk ismét a képernyőn ebben a műsorban, kár, hogy nem ott, ahol nekik valóban lenniük kell. A reakciókból í­télve, ezt Ők is tudják, és talán még nagyon sokan rajtu(n)k kí­vül. Szakáts Tibor