Bródy János – Megjelent a Tudod, én ott voltam című új dal

írta Hard Rock Magazin | 2019.09.20.

Amikor Bródy János 1964-ben belépett az Illés zenekarba, még senki se gondolta, hogy ez volt az első lépés a magyar nyelvű rockzene hosszú történetében, és 50 év után már legendákat fognak mesélni a kezdetekről.

Bródy legújabb klipjében a rá jellemző iróniával figyelmeztet minket arra, hogy a dolgok nem mindig úgy történtek, ahogy később a nagy mesélők idézik fel a kalandos éveket, és azt állítja, hogy ő tudja, hogy úgy volt, ahogy volt, mert ő ott volt.

A rockzene csúcskorszakára emlékeztető, Tolcsvay Lászlóval együtt írt dalt Kirschner Péter hangszerelése teszi tökéletes idézőjelbe, és Bródy szövege emeli a költészet és a jelenlegi közélet közelébe. A klip felvételét stílusosan a Rockmúzeum színhelyén követték el az alkotók, keretet adva a jó ritmusérzékkel összevágott képanyagnak.

Úgy tűnik, a Tini becenevű rezignált nyugger még mindig képes meglepni az évtizedes követőket is, nem is beszélve az ifjú rajongókról, akik teltházas koncerteken ünneplik az egyébként bölcs gondolatairól közismert művészt. Öreg rocker nem vén rocker. Na, ja.

Zene: Tolcsvay László
Szöveg: Bródy János

Közreműködők:

Bródy János - gitár, ének

Kirschner Péter - gitár, vokál, ütős hangszerek, hangszerelés
Tóth Dóra Lilla - hegedű, vokál
Bakos Zita - zongora, vokál
Baka Rebeka – vokál
Winterverber Csaba – basszusgitár
Szász Szabolcs – tangóharmonika
Mozsik Imre – dob
Váray László - vokál

A hangfelvétel a Lily Stúdióban készült 2019-ben

Rec&Mix&Master: Kirschner Péter

A videófelvétel a Rockmúzeumban készült 2019-ben, külön köszönet a Rockmúzeum önkénteseinek.

Rendező, operatőr, vágó: Farkas Péter (EMFOREN)
asszisztens: Várfi István
Producer: Mentler Krisztina (Melody Produkció)