fbpx

A Karthago végérvényesen felért a csúcsra: Karthago – Papp László Budapest Sportaréna, 2019. 04. 13.

írta pokkornel | 2019.05.03.

Várakozással telve tekintettem a '80-as évek egyik meghatározó, s legnépszerűbb magyarországi rock együttesének négy évtizedes pályát átívelő jubileumi óriáskoncertjére. Mindig élmény- és eseményszámba megy, ha a korszak élő legendái hallatják a hangjukat, pár kérdés viszont megfogalmazódott bennem: Mit tud nyújtani élőben egy 40 éve ugyanazon felállásban működő formáció, melynek tagjai 60 év felett járnak, s szinte már elértek mindent. Honnan van az a motiváló erő, mely egységbe olvasztja az öt különböző habitussal rendelkező géniuszt? Az idén megjelent ’Együtt 40 éve!!!’ nagylemezzel bizonyították, hogy alkotás iránti szenvedélyük nem szunnyad, ennyi idő után is képesek csúcsalkotásra. De vajon képes-e a Karthago arra a magas szintű művészi előadásmódra, ami eddig is jellemezte őket?

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az idei évben – a győri koncert után – immáron másodszor láthattam élőben a rock elefántjait. Az Arénába való bejutás is már eléggé nehézkes volt, kígyózó sorok álltak a biztonsági kapuknál másfél órával a kezdés előtt. A főbejárat előtti terület is kezdett megtelni a zenekaros pólókban flangáló rajongókkal. A koncert kezdetéig B.Tóth László konferálásával részt vehettünk egy időutazáson, a ritkábban játszott számok kíséretében bepillantást kaphattunk az elmúlt 40 év jelentős eseményeibe.

Este fél kilenc környékére gyakorlatilag megtelt az Aréna, egészen elképesztő látványt nyújtottak a zsúfolásig megtelt lelátók. Az intró alatt a háttérben dübörgő elefántok hangja hallatszott! Egyedi fénytechnikával, hatalmas lángcsóvákkal kísérve felhangzott az Indulj tovább az 1981-es albumról, amit egy újabb örökérvényű dal követett, a Barátok nélkül. Hazánk első számú Hammond-orgonistája, Gidófalvy Attila a Ha neked kevés című nótában megmutatta, hogy nemcsak a billentyűk nagymestere, hanem kiváló gitáros is.

A számot megelőzően egy aranyos közjátéknak lehettünk a szemtanúi, Takáts Tamás az ’Időtörés’ lemez nyitódalát imigyen konferálta föl: „Érkezzen egy lemez a XXI. század közepéről! A lemez címe… fogalmam sincs… elfelejtettem!” Némi tanácskozás Gidóval és Szigeti Ferivel, a lemezcímet mégsem sikerült kideríteni. De némi derűvel oldva a feszültséget, ment tovább az előadás. Ez a rövid intermezzo megmutatta, hogy mennyire emberi az egész zenekar, hogy mennyire őszinte és tiszta a zenéhez való hozzáállásuk, amit már hosszú ideje képviselnek.

Még a koncert első felében terítékre került négy dal a remekül sikerült új albumról, mely másfél hónap alatt aranylemez lett. Gidó „szőnyegezése” robbantja be személyes kedvencemet az új albumról. A Döntened kell lehet az új Karthago-himnusz, elementáris energiákat mozgattak meg a fiúk, majd felrobbant az Aréna.

Kocsándi Miki feszes, pontos, húzós dobolása tette tökéletessé ezt az elsöprő energiájú dalt. Mellettem tomboló huszonegynéhány éves srácok kívülről skandálják a szöveget. Az eufóriát pedig egy fájdalmas, szomorú hangulatú dal követte: a Valahol a szeretteinknek állít emléket, akik már csak a szívünkben élnek. Szigeti Ferenc egyedi, összetéveszthetetlen gitárjátékában fontos szerepet kap az elmúlás érzékeltetése. A Csak a zene szólban pedig a „Pacsirtahangú” Kocsándi Miklós villantotta meg énekesi tudását, bizonyítva, hogy nem csak a doboláshoz ért.

Az első blokkot a Senki lánya című örök klasszikus zárta. Majd jött az este első meglepetése, Gidófalvy Attila egyenként szólította színpadra a fiatal zenész palántákat, a Karthagino fantázianévvel ellátott alkalmi formáció tagjait: ifj. Kocsándi Miklós és Szigeti Dániel - dob, Takáts Máté - ének, ifj. Gidófalvy Attila - billentyű, Kiss Doma és Takáts Marcell - basszusgitár és Kocsándi Andrea - vokál. Az ifjú titánok nem vallottak szégyent, elsöprő lendülettel játszották el a Senkiföldjént.

Rövid átszerelést követően egy akusztikus blokk vette kezdetét. Élmény volt hallani, ahogy a régi számokat akusztikus köntösbe bújtatták. A korábbi kemény, erőteljes riffekkel szemben itt most a lágyabb dallamok domináltak. Az újraértelmezett dalok egy másik arcukat mutatták meg.

Az unplugged rész után egy időre az ünneplésé lett a főszerep. Először Szigeti Ferenc barátja, Kovács László adott át egy hatalmas tortát a zenekar tagjainak, majd B.Tóth László bejelentette, hogy az ’Együtt 40 éve!!!’ album aranylemez lett, amelyet Cselőtei László a Hammer Records képviseletében át is adott a zenekarnak. S az ünneplésnek még nem volt vége: Szigeti Ferenc április 15-én töltötte be a 70. életévét, a zenekarvezető tiszteletére Gidó megénekeltette a közönséget, zúgott a „Boldog Születésnapot!!”

A koncert utolsó harmadában felcsendültek az első lemez klasszikusai: Az áruló, Apáink útján, Paks, az atomváros, A fények, a hangok, az árnyak, Az éjszaka vándora. És ami egyetlenegy koncerten sem maradhat el, ami szinte védjegyévé vált a Karthagónak, egyedülálló és szívszorító, de egyszerre felemelő is: a Requiem, mely egy fiatal fiú emlékére íródott, aki a zenekar egy székesfehérvári koncertjén halt meg 1981-ben. Minden egyes Karthago-buli legfelemelőbb pillanata, ha felcsendül ez a gyönyörű dal, így volt ez most is.

Sajnos a technika ördöge megtréfálta a zenekart, a dal végén nemes egyszerűséggel elment az áram. Takáts Tamás azonnal lereagálta a helyzetet, s kiállva a tömeg elé, együtt énekelte 12 ezer emberrel: „Ugye eljössz még, Ugye eljössz még, Ha hallod majd az elefánt-dübörgést, Ugye eljössz még, talán eljössz még, Mi várunk rád, ha szól a dübörgés…” Megható pillanatoknak lehettünk tanúi. A hibát végül Jankai Béla (B52, Triász, Prognózis, Dinamit) billentyűs hárította el, aki négykézláb mászva Gidó dobogója mögött kereste a problémát, majd egyszer csak a magasba emelt egy szétcsúszott csatlakozót, jelezve, hogy megtalálta a vétkest, elképesztő jelenetnek lehettünk szemtanúi.

A koncert vége felé részt vehettünk Gidó Hammond-szemináriumán, az est egyik csúcspontja volt a Paks, az atomváros szerzemény, Gidófalvy Attila játékára nincs jelző, agyament rögtönzések, szédületes futamok színesítették előadását. Elképesztő erővel és virtuozitással játszotta végig a darabot. Energikus, extravagáns előadásmódja magával ragadó volt. Nem vitás, a magyar rockélet egyik legnagyobb alakja. Méltán lesz helye a Magyar Zene Házában Székely András festőművész Gidófalvy Attiláról készített portréjának.

Kiss Zoltán Zéró egyedi basszusgitár játéka a legkiválóbbak között van ebben a műfajban, s ezt egy szóló erejéig bizonyította is. Hangszerének megszólalása is rendben volt, szépen dörmögött egész koncert alatt. Takáts Tamás teljesítményére külön ki szeretnék térni. Elképesztő hangi adottságokkal rendelkező, zseniális frontember. Tamás együtt élt a közönséggel, odafigyelt a zenésztársaira, fiatalos lendülettel járta be a színpad minden pontját. Egy szám erejéig szájharmonikázott, de volt, hogy beült a dobok mögé, s onnan adta az alapot. Karizmatikus, lehengerlő előadásmódja energiával töltötte meg a csarnokot.

Úgy gondolom, hogy ezzel a koncerttel a Karthago végérvényesen is felért a csúcsra. Ez a produkció etalon lesz a zenekar történetében. A monumentális színpadkép, a profizmusig fejlesztett hang- és fénytechnika, a pazar háttérvetítés, az egyedi pirotechnika, mind arra szolgáltak, hogy figyelemreméltó hangzási és vizuális élményt nyújtsanak. Egy életre szóló élménnyel lettem gazdagabb!

szöveg: pokkornel
képek: TT
Köszönet a Hammer Concertsnek!
További képek ITT

Legutóbbi hozzászólások