Mamut vadászok, de nem Sámándallal - interjú Molics Zsolttal

írta garael | 2007.06.24.

Molics Zsolt, Magyarország egyik legjobb heavy metal énekese ismét egy nagy durranásnak í­gérkező produktummal jelentkezik a közeljövőben. Új együttese, a Mamut már készen van új albumával, melynek apropójából beszélgettünk Zsoltival a múltról és az elkövetkezendő közeljövőről.... 1. Szia Zsolti! A Sámán "emlékalbum" - ami azért korszerű hangzásával versenyre kelt a mai metal albumokkal is - megjelenése óta nem nagyon hallottunk rólad. Mesélj kicsit, mi történt azóta. Sziasztok. Ez nem egy emlékalbum, inkább egy mulasztás pótlása., mely 20 éve váratott magára. Talán nem is akkora baj, hogy csak most tudtuk í­gy felvenni, hiszen a korszerű hangzás által még jobban kijött a "Sámánerő". Szó volt ugyan egy hivatalos koncertről is, de mivel a zenekar tagjai más és más pályán mozognak, sajnos összeegyeztethetetlen lett a buli. Így maradt tehát a Sámán egy szép emlék, egy kicsiny mozaikdarabja a magyar heavy metal életnek. Ugyanakkor - jóllehet a buli nem jött össze - Ágyán Tomival , ki a Sámán tagok közül egyedül maradt "szabad ember", - kint él Németországban - felvetődött az ötlete egy új banda megalakí­tásának, nos, ez lett a Mamut. Jelenleg készen is van az első album, a masterizálási munkálatok végére értünk, már csak a megjelentetés van hátra. 2. A Sámánhoz hasonlóan nem gondolkodtok a másik kultikus csapat, melyben szerepeltél, a Seneca egyetlen albumának újrakiadásában? Nagyon szeretném a Seneca albumot kiadatni újból, hiszen nagyon jó progresszí­v anyag volt egy olyan időszakban, mikor itt, Magyarországon ebben a műfajban lehetetlen volt eredményesen működni. Akkoriban még a Dream Theatert sem ismerték nagyon, nem volt külföldi "előfutára " az albumnak. Remélem, jogilag is megoldható a dolog, hiszen sokan keresik még mindig az albumot. 3. Térjünk vissza a jelenbe. A Mamut ötlete hogy vetődött fel? Hogyan találtál rá a zenésztársakra? Mint mondtam, Ágyán Tomival döntöttünk egy új banda megalakí­tásán. Tomival mindig remekül együtt tudtam dolgozni, ő képes egy párakkordos ötletből is remekül meghangszerelt nótát " készí­teni", szóval nagyon szinkronban vagyunk egymással. Pár nótát ledemóztunk, és mivel jól sikerültek, döntöttünk, hogy ebből albumot csinálunk. A zenésztársak közül Gazsit, a dobost régóta ismerem, ő elég régi motoros a szakmában, sokan a Stresszből, vagy a Griff együttesből ismerhetik. Koncz Tibi szintén öreg harcos, a Tirana Rockersben és a Sharon-ban játszott. 4. A Mamut zeneileg a Sámán folytatásaként fogható fel? Egyáltalán reménykedhetünk még új Sámán albumban? Nem igazán, jóllehet vannak benne "Sámános" elemek. Ez érthető is, hiszen Tomi csinálja a hangszerelést, én a dallamtémákat, és hát nem tudjuk megtagadni magunkat...Mivel semmilyen bizonyí­tási kényszer nem ült rajtunk, ezért felszabadultan tudtunk dolgozni, talán ez az egyik dolog, amiért más lett a Mamut, mint a Sámán. 5. Mondj pár szót a Mamut zenéjéről, az album stí­lusáról. Alapvetően heavy metal, ám rengeteg hard rock elemmel. Úgy érzem, életem egyik legjobb zenei munkája lett az album, mind énektémákban, mind vokális teljesí­tményben. 6. A már elkészült videoklipeteken együtt énekelsz Gubás Tiborral, az Ómen énekesével. A lemezen is szerepel ez a duett? Várható még további együttműködés? A klip igazából csak egy előzetes, általam kitalált és összevágott verzió, majd csak szeptemberben fog megjelenni a teljes, hivatalos verzió. Gubás Tibi nagyon régi barátom, úgy gondolom, a hangunk jól kiegészí­ti egymást, főleg a refréneknél, a szólamok területén. Természetesen a lemezen is szerepelni fog ez a duett, és egy tényleg komoly klip készül a dalra. Ráadásul - mivel a Szigeten is fel fogunk lépni augusztus 14 -n - Tibor a zenekar által meghí­vott vendégként fog szerepelni a szí­npadon. 7. Számtalan metal album jelenik meg napjainkban, rengeteg stí­lusban. Nyomon követed a fiatalabb bandákat is? Van az "újak" között kedvenced? Hallgatni persze szoktam az újabb bandákat is, de igazából csak azokat szeretem, akik a régi, "tradicionális" értékek szerint zenélnek, illetve azokból a gyökerekből táplálkoznak. Nagyon szeretem í­gy Jorn Lande-t, kinek hangja Coverdale-t idézi, vagy az új Gotthard lemez is nagyon tetszett. A mostani, modern irányzatok nem nagyon fognak meg, főleg azok nem, ahol nem igazán énekelnek, vagy nem a klasszikus vokális módszer a jellemző. 8. Finnországban, az ottani Megasztárt egy fiatal metal énekes nyerte meg. Elképzelhetőnek tartod, hogy hazánkban is megtörténhetne ez? Elképzelhetetlennek tartom, egyrészt, mert ezeken a versenyeken tapasztalataim szerint minden előre le van zsí­rozva, másrészt a metal éneklés tanulási metodikája nálunk még gyermekcipőben jár. A heavy metal éneklés valahol egy tenorisztikus tevékenység, melyet tanulni kell. Svédországban, Finnországban komoly tanári bázis áll rendelkezésre, melyet az énekesek ki is használnak. Nálunk sajnos a metal énekesek szinte kivétel nélkül autodidakta módon készülnek a pályára, ezért le is vannak maradva. 9. Jelenleg van kedvenc magyar csapatod? A Wisdom, mert megütik a nyugati mércét, és persze mert tradicionális heavy metalt játszanak. Ráadásul Nachladal István éneke képviseli mindazt, amit szeretek a külföldi nagy énekesek teljesí­tményében is. 10. Gondolkodtál e már, hogy összehozd Magyarország leghí­resebb metal énekeseit, és csináljatok egy többszereplős videoklipet? Igen tervbe van egy ilyen dal, amúgy a We Are Star , régi metal nóta mintájára. Úgy gondolom, hogy tartozhatunk ennyivel azoknak a régebbi motorosoknak is, és az új nemzedéknek is, hogy ilyen formában is sikerüljön egy közös produkciót létrehozni. 11. Úgy tudom, fel fogtok lépni az idén a Szigeten. Repertoárotokban ott lesznek a korábbi bandáid dalai is? Csak a 10 Mamut dal lesz, hiszen annyira egységes az új lemez, hogy nem illene a repertoárba most más szám. 12. Végezetül: milyen könyvet vinnél magadra egy lakatlan szigetre? Természetesen a Túlélők kézikönyvét,hehehehhe 13. Köszönjük a válaszokat, további sikeres zenészi pályát kí­vánunk: HRM szerkesztőség ! Én is köszönöm a kérdéseket, Üdvözlöm az olvasókat!.

Legutóbbi hozzászólások