A technika sem cseszhet ki egy tökös rockbandával: Pretty Maids – Barba Negra Music Club, 2018. 12. 18.

Az év – számomra – utolsó Barba Negra-bulijára igyekeztem, pici keserűséggel. Szavatartó emberek ezek a dánok, tavasszal elmaradt pár koncert és akkor megígérték a pótlást. Hallottunk már ilyet, de ők most tényleg betartották az ígéretüket és egy rövid turnét zavartak le a tavasszal elmaradt koncertek helyszínén. Sajnos a tavaszi csomagban szerepelt a Pink Cream 69 is, akik a mostani körre már nem jöttek el, így egyedül vágtak neki az útnak.

De a dánokban, akik miatt kitettem a lábam ebben a csípős hidegben, még egyszer sem csalódtam. A hajós, egyedi bulijukat is nagyon élveztem, de ez az este is király volt! Nagyobb hely, nagyobb látvány! Ez jutott eszembe a színpadképről, ami elég impozánsra sikeredett: a dizájnból felpakolt hangfalak (ha be lettek volna kapcsolva, akkor lefújják Kent a színpadról), a megemelt dobcucc és a szintén emelvényre pakolt billentyű, a koponyás molinó, meg a szintén koponyákkal letakart dobpódium is sokat dobott a látványon.

A nagyobb színpad – mint 2013-ban – azt is jelentette, hogy fényekkel is rendesen megtámogatták a bandát. Látványilag tehát minden adott volt egy fasza estéhez, már csak a zenekar kellett hozzá, ők pedig hozták, amihez nagyon értenek. Még a technikai bakik ellenére is, amikből kijutott nekik erre az estére.

A kezdés Chris Laney multihangszerest még a billentyűknél találta, majd lejött gitározni és vokálozni, éppen ezért már eleve három mikrofonállvány volt a színpad elején. Talán a harmadik, We Came to Rocknál elszállt Ronnie Atkins mikrofonja, így a basszgitáros állványát kaparintotta meg.

A refrénre megjavult a mikrofonja, így mindenki visszatérhetett a helyére vokálozni, de a technika megint közbeszólt. Ronnie cucca újra elnémult, de mintha a show része lett volna, egy gyors átrendeződés után – Chris fellépett a billentyűkhöz, Rene átlépett Chris helyére, Ronnie pedig Rene helyére – döccenés nélkül folytatódott a koncert.

Szeretem, ha ennyire figyelnek egymásra a tagok és egymás gondolatát ismerve gyorsan feltalálják magukat. Ronnie persze picit morcos volt (arcára volt írva), de a produkcióján ez nem volt észrevehető. Az egyik leghitelesebb rocktorok a mai mezőnyben, elementáris erő lakozik a hangjában, és az egész lénye, mozgása is maga a megtestesült rock and roll.

Közben azért volt ideje a közönséggel poénkodni is, illetve gyakran hergelte a nagyérdeműt a közös éneklésre. Nagyon nem kellett erőlködnie, mert számomra meglepő módon nagyon elemükben voltak a nézők. Bő félház énekelte együtt a dalokat a dánokkal, nagyon hálás publikum gyűlt össze erre az estére, szinte minden számot hatalmas taps és üdvrivalgás fogadott és zárt le.

A zenekar többször meg is köszönte, hogy hétköznap este ilyen sokan eljöttek és ennyire lelkesen fogadták a produkciót. Hát, hogy a fenébe ne lennénk lelkesek! Én több dolog miatt is nagyon élveztem a bulit, nagyon kedvelem Ronnie-t, nem csak ebben a zenekarban, az Avantasia koncerteket is megtölti energiával, amikor színpadon van.

Rene Shades az egyik kedvenc basszerosom, annyira laza és vicces a koncerteken, hogy élvezet nézni őt. Szokásosan feltűnő szerelésében és cilinderben játszotta végig az estét, közben ugrált, pörgött és vokálozott is.

És végre megint elnyomták kedvenc számomat, amit az utóbbi időben nagyon hiányoltam a bulijaikról, ráadásul egy remek hármas végén. A Rodeo egy jó kis laza rock szám, azt követte egy gyönyörű líra, a Thin Lizzy-feldolgozás Please Don’t Leave Me képében és ezután jelentette be Ronnie, hogy akkor most picit bekeményítenek: jött a Pandemonium! A felvezető billentyűtémánál és a magnóról jött bevezető szövegnél már libabőröztem, majd igazi, erőtől duzzadó energiabomba áramlott le a színpadról. Nem is nagyon értem, miért hanyagolták ezt a számot az utóbbi időben a turnékon, pedig annak idején még koncertnyitó nóta is volt. De mindegy is, most elnyomták, és ezzel az amúgy is remek estét még megfejelték!

Eddig sem volt gyenge a buli, de innentől igazi slágerparádévá vált a hátralévő idő. Persze ez sem zajlott le technikai bakiktól mentesen, mivel Ken Hammer gitárja némult el az egyik szám elején. De már meg sem lepődtem, mennyire természetesen hidalták át ezt a problémát is, a többiek – mintha mi sem történt volna – játszottak tovább, bár azért eléggé hiányzott a hathúros. Kis idő múlva visszatért Ken egy másik gitárral, amin hallatszott, hogy nem erre a dalra volt hangolva, teljesen idegenül szólt a kezdéshez képest, de becsülettel lenyomták a nótát.

A banda egyik legismertebb slágerét egy szép szám vezette fel: a Future World előtt a Little Drops of Heaven kellően magasztosra sikeredett, hogy rögtön utána a jellegzetes riffel és billentyűfutammal belekezdjenek egy jófajta száguldásba. A szám címét nem is nagyon kellett énekelnie a bandának, azt megoldottuk mi magunk.

A rendes műsor lezárásáig nem nagyon vettek vissza a tempóból, a záró Love Games igazi partihangulatot csinált a koncertből. Azon meglepődtem, mennyire gyorsan vége lett a rendes műsornak, de arra nem számítottam, hogy a ráadás nem egy-két nótából áll majd, hanem négy tételből, ráadásul részben a friss lemezekről szemezgettek. És ezek a nóták is bőven megállják a helyüket a Pretty Maids diszkográfiában, a Kingmaker refrénjét a körülöttem állók egy emberként énekelték.

Egy sima Pretty Maids-koncertet mi mással lehetne befejezni, mint a banda legnagyobb slágerével, az ikonikus Red, Hot and Heavyvel, de ez nem volt egy átlagos koncert. 4 évvel ezelőtt egy német fesztiválon, közel a karácsonyhoz csak nekik jutott eszükbe egy karácsonyi dalokból összerakott egyveleget eljátszani. Akkor azt hittem, az egyedi alkalom lesz, mivel pár nappal ünnep előtt volt maga az esemény, most pedig frappánsan megint elővették azt az összeállítást, és azzal zárták le a koncertet, ami a vége felé már igazi örömzenélés volt. Egyébként herótom van a mindenhol hallható karácsonyi daloktól, de ez a pörgős rockverzió feltette a koronát erre a fantasztikus estére.

Sin-Decade / Running Out / We Came to Rock / Waitin’ for the Time / Rodeo / Please Don’t Leave Me / Pandemonium / Bull’s Eye / Clay / Little Drops of Heaven / Future World / Back to Back / Love Games /// Mother of All Lies / Kingmaker / Red, Hot and Heavy / A Merry Jingle

A Pretty Maids nagyon érti, milyen is az igazi, tökös rock and roll, és élőben azt tökéletesen is tudják prezentálni. A rövid turnénak köszönhetően mindenki hatalmas energiával tolta le a koncertet, végig mosolyogtak, látszott rajtuk, hogy meglepte őket a lelkes és meleg fogadtatás. Folyamatosan pózoltak, ugratták egymást, érződött az egész este folyamán, hogy ez az év végi miniturné egy jutalomjáték, és ki akarják élvezni minden pillanatát. És ez a jókedv, illetve a minőségi előadás gyorsan átragadt a közönségre, ennek köszönhetően egy igazán élvezetes esténk volt.

Szöveg és videó: Savafan
Képek: Török Hajni
Köszönet a Livesoundnak!
További képek ITT