Az utolsó lövések?: Guns N' Roses – Chorzów, Lengyelország, 2018. 07. 09.

írta Kidlacee | 2018.07.16.

A 2016-os év egyik zenei szenzációja mindenképp Axl Rose, Slash, és Duff McKagan újraegyesülése volt a Guns N' Roses égisze alatt. Tulajdonképpen az elmúlt két évben szüntelenül turnéztak, gyakorlatilag szinte majdnem minden kontinensen megfordultak. Most viszont nagyon úgy fest, hogy az utolsó előtti körét nyomják a 'Not In This Lifetime' elnevezésű koncertkörútnak, hiszen Slash ősszel kiadja a következő szólólemezét, Axl pedig állítólag Angus Younggal fog dolgozni a következő AC/DC albumon, de mindezek ellenére még lesz egy nyolc állomásból álló ázsiai felvonás is a turnémenetrendben november folyamán. Hogy azután mi várható, azt még egyelőre nem tudni, bár pletykálják, hogy a banda 2019-ben sem áll le, és a híresztelések szerint már szervezés alatt van jövő tavaszra egy újabb fellépéssorozat Dél-Amerikába, de erről hivatalos megerősítés még nem érkezett.

Szerencsénkre az idei túrát az öreg kontinensen indították, és a tavalyi európai turnéval ellentétben most már fesztiválokon is felléptek, nem csak önálló koncerteken lehetett elcsípni őket.

Mivel tavaly Bécsben egy igen meggyőző koncertnek lehettünk szem- és fültanúi, így nem volt kérdés, hogy még egyszer illik ellátogatni valamelyik állomásra, ha már úgy néz ki, hogy hamarosan befejezik a turnét. Mivel sajnos semmi hír nincs arról, hogy új lemezt készítenének – noha ez ügyben is voltak pletykák –, így ki tudja, lesz-e még lehetőség arra, hogy együtt lássuk őket. Tehát nem volt más hátra, irány Lengyelország! A koncertnek helyszínt adó Slaski Stadionban ez volt az első zenei rendezvény, mióta tavaly októberben megnyitotta  kapuit egy komolyabb felújítást követően. A színpadot nem a stadion végébe, hanem keresztbe állították fel, így jó rálátás nyílott minden irányból a pódiumra. Délután kettőkor már elég szépen várakoztak a korai beengedéses jeggyel rendelkezők. Sajnos a tűző napon való álldogálás először elég kemény feladatnak tűnt, de végül negyed órával korábban, 15:45-kor már be lehetett menni. Előtte kb. 10 perccel hagyta abba a soundchecket a Guns N' Roses, ami tisztán kihallatszott bentről.

Gyors biztonsági ellenőrzés, és már el is foglalhattuk az első sorokat a színpad előtt. Mivel az első előzenekar kezdetéig még két óra volt hátra, többen a földre ültek és úgy várakoztak, ami viszont azt eredményezte, hogyha valaki el akart menni a helyéről – mondjuk az illemhelyiségbe –, szó szerint keresztülesett az így várakozó nézőkön. Akkor még azt hittük, ez lesz az egyetlen baj a közönséggel. Mivel a stadionban a dohányzás csak kijelölt helyeken lehetséges, a biztonságiak rá is szóltak az első sorokban várakozókra, hogy tilos rágyújtani. Ebből kiindulva a többiek leülve vagy leguggolva szívták a cigarettát, hogy ne lássák meg őket. Az első előzenekar a tavalyi bécsi bulihoz hasonlóan a Tyler Bryant & The Shakedown volt Nashville-ből. Csalódást most sem okoztak, pörgős southern rockjuk megadta az alaphangulatot, csakúgy, mint az utánuk jövő Volbeat, akikre nagyon kíváncsi voltam, mert bár sosem volt szerencsém hozzájuk élőben, a videoklipjeik igencsak meggyőzőek voltak. Michael Poulsen gitáros/énekes igazi szerény úriember, aki többször is kommunikált a nézőkkel, ráadásul nagyon jó zenész, viszont minden sztárallűrtől mentes, ez teszi nagyon szimpatikussá. Bő háromnegyed órás blokkjuk nagyon jó volt, főleg mikor a Sad Man's Tongue dalukban megidézték egy kicsit Johhny Casht is.

Utánuk egy fél órás átszerelés következett, majd nyolc előtt pár perccel elkezdődött az intro. Egy videót nézhettünk meg, amiben egy tank koponyákon gázol át – akárcsak a gépek a jövőben a ’Terminator 2’-ben – majd zombikat lő le, végül kilövi a lövedéket, melynek hátulját a Guns N' Roses logója díszíti. Amint célba ért, megkezdődött a felkonferálás, és a közönség olyan lendülettel vetette magát a színpad felé, amin láthatólag még maga a zenekar is meghökkent egy csöppet, akkora lökdösődés alakult ki az első sorokban. Ez azt eredményezte, hogy a koncert sajnos élvezhetetlenné vált a kiemelt szektor elején, pedig a fiúk igazán kitettek magukért.

Tökéletesen szólaltak meg már az első percben, és a szokásos elsöprő It's So Easy / Mr. Brownstone párossal nyitották a három és fél órás (!) rockorgiát. Axlnek végig hatalmas jókedve volt, Slashsel többször is viccelődtek, összemosolyogtak a buli alatt. A Welcome To The Jungle elején a közönség soraiból például elkért egy molinót, amin a 'Welcome To The Poland Baby!!' felirat díszelgett.

Egy kis helyezkedés következett részünkről, ugyanis hátrébb szerencsére nyugodtabb volt a közönség, de egyből lejött az, hogy mi volt az oka ennek az incidensnek: Sajnos ebbe a szektorba vagy több jegyet adtak el mint kellett volna, vagy rosszul határozták meg a méreteit, ugyanis olyan szűkösen állt hátrébb is mindenki, hogy nagyon nehéz volt még utat törni is köztük. A kiemelt állórész végében szerencsére – pont a színpaddal szemben – volt egy kicsit szellősebb rész, így a továbbiakban onnan figyeltük az eseményeket.

Közben persze érkeztek a nagy klasszikusok, mint az Estranged, a Live And Let Die vagy a Rocket Queen, de az 'Appetite For Destruction' újrakiadása alkalmából elhangzott a Shadow Of Your Love is, amit jó volt hallani élőben, mert tökéletesen megidézte a korai Guns N' Roses feelingjét. A You Could Be Mine alatt a kivetítőn megjelent robotként Axl, Slash, és Duff, akik egy várost romboltak le a nóta alatt, de megint olyan hangulatosra sikeredett az egész, hogy az ember szinte már várta a Terminator felbukkanását a nézők között.

Elővették a feldolgozáslemezt, a 'The Spaghetti Incident?'-et is, amikor Duff blockja következett, és elnyomták a The Damnedtől a New Rose című klasszikust. A Civil Wart megint csak feldobták a háttérben futó katonás/háborús képek és videók, Slash szólója pazar volt ebben a remekműben, igazi élmény volt hallani.

A teljes színpad sötétbe borult és a kivetítőn megjelent egy zöld színű EKG-jelzés, szívdobbanások hangjai közepette kezdődött a nyomasztó Coma. A dal után Slashé volt a főszerep, aki szólózott egy hatalmasat, majd a ’Godfather’ főcímdala után belecsaptak a Sweet Child O' Mine-ba, amire megint csak egy kisebbfajta népünnepély alakult ki, és az egész stadion csak úgy zengett a közönség énekétől. Szintén nagy sikert aratott a 'Lies-ról' a Used To Love Her, amit szintén rengetegen énekeltek, sőt voltak párok, akik egyenes táncra perdültek (már ahol volt hozzá elég hely).

A lassabb perceket felvezetőjeként Slash és Richard Fortus főszereplésével elhangzott a Pink Floyd klasszikusa, a Wish You Were Here, ami nagyon gyönyörű és megindító volt, akárcsak a November Rain, amit Axl immár nem egy széken, hanem az 1992-es MTV Music Awardhoz hasonlóan egy motor ülésén ülve adott elő. Természetesen a végén a fájdalmas gitárszóló alatt a háttérben hulló szikraeső csak még tovább fokozta a dal  hangulatát. A műsor végén még elhangzott a Knockin' On Heaven's Door a szokásos közönségénekeltetéssel, majd a Nightrain zárta a műsoridő végét.

Elköszönés, meghajlás, majd pár perc szünet után a Patience nyitotta a ráadást. Ezt is sokak énekelték együtt Axllel, majd az AC/DC-vel közös turnéja emlékére megkaptuk mi is a Whole Lotta Rosie egy bitang tombolós verzióját, ami egyébként a korai időkben – mikor még nem rendelkeztek elég saját dallal – rendre elhangzott a koncertjeiken. Ezután jött az egyik nagy meglepetés, ugyanis a 'Chinese Democracy' albumról bekerült ebbe a blokkba a Madagascar című nóta is. A nóta alatt Martin Luther King beszédjét feliratozták a kivetítőn. Az embernek egyből eszébe jutott, hogy a 'Lies' megjelenésekor Axl-t milyen sokan bélyegezték rasszistának a One In A Million szövege miatt, pedig már akkor elmondta, hogy nem a feketékre célzott azzal a bizonyos sorral, hanem egy pár olyan feketére, akik megpróbálták kirabolni. Azóta viszont megtesz mindent azért, hogy megpróbálja átformálni a róla kialakult képet ilyen téren.

Szokásosan elhangzott a The Who-tól a remek The Seeker, majd következett minden koncert zárónótája, a Paradise City. A kivetítőn megint egy érdekes videó kísérte: egy koponya körül a gyönyörű zöldövezet váltakozott mindenféle virággal meg pillangókkal, amolyan ,,Paradicsomi város” hangulatot árasztva, melybe persze pont maga a  koponya nem illett bele.Igazi stadionrock nóta remek refrénnel és feszes gitárszólókkal, úgyhogy jobban belegondolva semmi meglepő sincs abban, hogy a kilencvenes évek eleje óta ezzel zárnak mindent koncertet. A végén jött a szokásos konfettieső és a tűzijáték is, hogy végleg extázisba kergesse a totálisan kifacsart közönséget, ugyanis a ráadással együtt kerek három és fél órát tett ki a buli.

A legjobb az volt az egészben, hogy egy ilyen monstre műsorban semmi üresjárat nem volt, mindig volt valami, ami fenntartotta a nézők érdeklődését. A banda nagyon kitett magáért, különösen Axl, aki végig derűsen és jókedvűen énekelte a számokat, és vitte a hátán a show-t. Egyértelműen látszott rajta, hogy tényleg örül, hogy éppen ott van, ahol, és azt csinálhatja, amit csinál. Tavaly óta is csak ismételni tudom magam: Aki teheti, csípje el őket még valamelyik állomáson, mert csalódást nem fognak okozni, másrészről pedig ki tudja mikor lesz rá megint alkalom, hogy a koncertjükön tombolhassunk.

It's So Easy / Mr. Brownstone / Chinese Democracy / Welcome to the Jungle / Double Talkin' Jive / Better / Estranged / Live and Let Die / Slither / Rocket Queen / Shadow of Your Love / You Could Be Mine / New Rose / This I Love / Civil War / Yesterdays / Coma / The Godfather / Sweet Child O' Mine / Wichita Lineman / Don't Cry / Used to Love Her / Wish You Were Here / November Rain / Black Hole Sun / Knockin' on Heaven's Door / Nightrain /// Patience /Whole Lotta Rosie / Madagascar / The Seeker / Paradise City

Szerző: Kidlacee
Képek: Agnieszka Jędrzejewska (Antyradio.pl)