„A kétlábdobos”: Jon Hiseman emlékére

írta Bigfoot | 2018.06.13.

Alaposan megtanulta a szakmát a hatvanas években, hiszen olyan mentorai voltak, mint Graham Bond (Ginger Bakert váltotta nála) majd John Mayall. Csak Alexis Korner hiányzott a tanulóévekből.

Már a hatvanas évtized végén kétlábdobos cuccon játszott, akkor ezt a technikát kevés dobos alkalmazta.  Abban az időben az ilyen felszerelést még nem a zene gyorsasága miatt használták.

Colosseum – a hozzám hasonló klasszikus rock hívőknek nem elsősorban a római kori legendás építményt juttatja eszébe, hanem a mai napig nagy tisztelettel említett rockformációt, melyet Jon alapított. Nem lettek szupersztárok, mint számos kortársuk, ám a tisztelet, ami szakmai berkekben övezte őket, páratlan volt és páratlan a mai napig. Jon Hisemant számomra teljesen érthetetlen módon nem tartják a legendás dobosok közt számon, pedig tudása alapján dobogós helyezés jár neki. A banda koncertjeinek egyik csúcspontja volt, mikor belevágott hosszú szólójába, azonban nem csak technikájával bűvölte el rajongóit, a show-ra is adott. Sosem felejtem el azokat a pillanatokat, amikor három dobverővel zsonglőrködött. (Egyet mindig a szájában tartott, úgy verte a bőröket.) Jazz dobosnak tanult és erről sosem feledkezett el több mint ötévtizedes pályafutása során.

Maga is mentorrá vált, nélküle Gary Moore nem lett volna gitáristen, nélküle Don Airey nem biztos, hogy ilyen karriert futott volna be, nélküle Allan Holdsworth sem kapta volna meg az őt megillető elismerést.

Hála az égnek, nem egyszer láthattam őt élőben játszani, mert a Colosseum rendszeresen koncertezett hazánkban. Könnyedén, természetesen konferálta a bulikat dobcucca mellől. Ugyanezt tapasztaltam, amikor valamelyik fellépés után odavittem hozzá Colosseum-lemezeimet dedikálni, vagy amikor pár éve telefonon beszélgettünk az aktuális albumról és turnéról.

És pont akkor ragadta el az a mocskos kór, amikor új vállalakozásba vágott bele. Egy olyan formációban zenélt (power trióban), amit előtte még nem tapasztalt, és a jelek szerint kiválóan működött volna.

Újabb mérföldkő dőlt ki a rockzene kanyargós, hepehupás országútján, mivel tegnap Philip John Hiseman is csatlakozott az egyre nagyobb tagsággal játszó Égi Rockzenekarhoz. Tizennégy év után ismét találkozott Dick Heckstall-Smithszel.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…