Mi vagyunk a...: Mindfields Factory

írta Hard Rock Magazin | 2012.03.15.

A Mindfields Factory tehetséges fiatalokból álló, dallamos progresszív metal zenét játszó együttes...

A zenekart Lippai Tamás gitáros és Borbély Balázs basszusgitáros alapította 2006 elején, akkor még Mindfields néven. Hozzájuk csatlakozott Pivarcsi Gábor billentyűs, Hekker Máté dobos és Tóth Attila énekes. A banda a megalakulás után egy hónappal már stúdióba is vonult, hogy felvegye első kislemezét, amely ’Mindfields’ címmel 2006 szeptemberére készült el. Zenéjükben ügyesen ötvözik a progresszív harmóniákat és ritmusokat a fülbarát, bárki számára élvezhető dallamokkal, valamint a metalos, keményebb témákkal. Még ebben az évben leforgatták első videójukat The Prophecy címmel, majd nem sokkal ezután napvilágot látott egy koncertfelvétel is a The Cyborg című dalból.

A zenekar 2007 decemberéig számtalan koncertet is lebonyolított (köztük egy közös fellépést a svéd Evergrey társaságában), emellett második helyezést ért el az Emergenza tehetségkutató fesztiválon. Ezt követően pedig elkészítette debütáló albumának teljes zenei anyagát. Az év végén azonban Tóth Attila énekest egyéb elfoglaltságai a csapat elhagyására kényszerítették, így a lemezmunkálatok az énekfelvételnél megszakadtak. 2009 januárjában mintegy másfél évnyi kitartó keresés után a banda rátalált új énekesére Duma Róbert személyében, akivel rengeteg közös munka után végül sikerült rögzíteni a nagylemez éneksávjait. A kész album ’Ice Age 2085’ címmel 2011 decemberében került kiadásra digitális formátumban.

A zenekar fontos célként tűzte ki a dallamos progresszív metal zene népszerűsítését hazánkban és külföldön egyaránt. Ennek érdekében újult erővel kezdődtek el a munkálatok és a zenekar mindent megpróbál megtenni, hogy a kitűzött célok megvalósuljanak.

Elérhetőségek:

Honlap

Youtube

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!