A legendás trió – melyből már csak Eric Clapton él – búcsúkoncertjének filmje a Royal Albert Hallból már régóta ismert, de ez egy erősen megvágott anyag.

1968-ban a Cream a végső koncertturné keretében Amerikában játszott, majd november huszonhatodikán elhangzott az a bizonyos, akkor legutolsónak hitt hangverseny Londonban. A YouTube-ra már felkerültek felvételek a koncertekről, ám most a rajongók nyomására a zenekar kiadója, a Polydor úgy döntött, hogy egy négy CD-ből álló csomag keretében kiad három kaliforniai fellépést és azt a bizonyos utolsó bulit – teljes egészében.

 

 

A kiadvány március huszadikától lesz kapható.

Megosztás