Hamarosan érkezik a ’Violence Unimagined’, a death metal veterán brigád tizenötödik albuma.

Négy évvel a ’Red Before Black’ című korong után hamarosan érkezik a Cannibal Corpse új lemeze, amelyről a zenekar pontos dátumot még mindig nem osztott meg, de már elcsíphetjük az Inhumane Harvest című első dalt. A SiriusXM rádióban debütált a death metal úttörő Cannibal Corpse új dala, az is kiderült, hogy a banda hamarosan új anyagot dob piacra, amely ’Violence Unimagined’ címmel a Metal Blade Records gondozásában jelenik meg. Bár túl sok információ még nem került nyilvánosságra az albummal kapcsolatban, az előzetes dal alapján sejthető, hogy nem tértek le a korábban kitaposott ösvényről, és egy igazi death metal dalgyűjtemény várható.

 

 

A zenekar nélkülözni kényszerül Pat O’Brien (ex-Nevermore) gitárost a zűrös ügyei miatt, akit 2018-ban hivatalos személy elleni erőszak, betörés és gyújtogatás kapcsán tartóztattak le, a házkutatás során pedig egész fegyverarzenált találtak nála. A helyettesítést azóta Erik Rutan (Hate Eternal) oldja meg – aki producerként már jó ideje segíti a zenekart –, az új stúdióalbumot is vele rögzítették. Hivatalos fotó még nem készült vele, a mi képünkön Pat O’Brien szerepel.

’Violance Unimagined’ dallista:

01. Murderous Rampage
02. Necrogenic Resurrection
03. Inhumane Harvest
04. Comdenation Contagion
05. Surround, Kill, Devour
06. Ritual Annihilation
07. Follow The Blood
08. Bound And Burned
09. Slowly Sawn
10. Overtorture
11. Cerements Of The Flayed

George “Corpsegrinder” Fisher – ének
Rob Barret – gitár
Erik Rutan – gitár
Alex Webster – basszus
Paul Mazurkiewicz – dobok

Megosztás