Logisztikai problémák miatt változik a budapesti koncert időpontja. De az a ritka helyzet állt elő, hogy nem halasztás történt, hanem előbbre hozták az előadást.

Black Veil Brides

Fennállásuk első magyarországi koncertjét adja az amerikai Black Veil Brides zenekar, de most kiderült, hogy változik a program. Szerencsére a sok lemondott és elhalasztott koncerttel ellentétben ők hamarabb jönnek, igaz, csak egy nappal.

A hazai szervezők az alábbi nyilatkozatot adták ki: Logisztikai problémák miatt a Black Veil Brides zenekar a turnéját újratervezni kényszerült, így a budapesti dátum az eredetileg tervezetthez képest egy nappal korábban, június 1-jén kerül megrendezésre. Természetesen a korábban megváltott jegyek továbbra is érvényesek, de a napokban minden korábbi jegyvásárlónkat részletesen tájékoztatjuk e-mailben a jeggyel kapcsolatos tudnivalókról, lehetőségekről. Amennyiben rendelkezel jeggyel, de nem kapsz e-mailt néhány napon belül, kérünk, írj nekünk a park@budapestpark.hu e-mail címre!”

A tavaly megjelent, ’The Phantom Tomorrow’ címre keresztelt konceptalbum megjelenése közel 5 hónapot csúszott, de most már az új anyaggal felvértezve érkeznek a Budapest Parkba 2022. június 1-jén.

A Budapest Park és a New Beat bemutatja: Black Veil Brides – European Tour 2022
2022. június 1. szerda, 18 óra, Budapest Park
Belépő: a küzdőtérre 9999 Ft, a teraszra 14 999 Ft
Jegyek még kaphatók a Budapest Park oldalán.

Megosztás