Harem Scarem – Megjelenéssel egybekötött klippremier: Aftershock
Tegnap jelent meg a kanadai csapat újdonsága is, a harmadik önálló dalt klip formájában mutatták be.
Tegnap jelent meg a kanadai csapat újdonsága is, a harmadik önálló dalt klip formájában mutatták be.
David Coverdale zenekara is a halasztás mellett döntött, a már korábban meghirdetett japán turné így tolódik. Az ok nem meglepő módon a koronavírus terjedése.
A Michael Schenker Fest után Iowa titánjai is lemondtak egy Japánra és további ázsiai országokra kihegyezett sorozatot. Ennek értelmében a Slipknot saját fesztiválja, a Knotfest Japan is halasztásra került.
Szerda este jelentette be a Sons Of Apollo, hogy a koronavírus miatt kialakult helyzet okán elhalasztják az európai turné hátralévő részét, így a budapesti fellépésüket is. A zenészek közben hazaérkeztek otthonaikba, és már meg is szólaltak a témában.
Folytatódik a korai felvételek népszerűsítése, Josh Rand ezúttal a második nagylemez címadó dalát választotta.
Legutóbbi hozzászólások