
EDDA Művek – Egyirányú út
Pataky Attila szerint a fizikai hanghordozók kora leáldozott, ezért a most készülő új stúdiólemezük lesz az utolsó, ami megjelenik ilyen formában.
Pataky Attila szerint a fizikai hanghordozók kora leáldozott, ezért a most készülő új stúdiólemezük lesz az utolsó, ami megjelenik ilyen formában.
Egy hete jelent meg a digitális platformokon a Deep Purple feldolgozáslemezének első kislemezdala, a 7 And 7 Is. Most pedig ígéretükhöz híven itt a videókörítés.
Két stúdióalbum és egy koncertlemez után kenyértörésre került sor Peter Tägtgren és Till Lindemann között. Ennek okairól mesélt egy interjúban Tägtgren.
Míg a tegnapi hírben szereplő Pink Floyd tribute felállás csak lemezen tudott összejönni, a Saga, Spock’s Beard, Marillion, Saigon Kick és Sound Of Contact zenészeiből verbuválódott ProgJect nevű progresszív rock projekt koncertezni is akar.
Nemrég jelentette be David Lee Roth, hogy januárban még lenyom 5 koncertet Las Vegasban, aztán visszavonul. Ehhez képest érdekes címet adott a „búcsúturnéjának”.
Legutóbbi hozzászólások