Újra egy budapesti stúdióba vetette be magát az Alestorm legénysége, hogy egy minden eddiginél jobb lemezzel rukkoljanak elő 2025 nyarán.
Bő egy évvel ezelőtt írtunk róla, hogy az Alestorm Budapesten rögzítette az idén tavasszal megjelent EP-jét. A ’Voyage Of The Dead Marauder’ nagy sikert ért el, a lemezről több tétel is fix pontja volt az idei koncerteknek.
A decembert újra Budapesten töltik a srácok, ugyanis a hónap elején bevetették magukat a Grenma Studióba, ahol ismét Lasse Lammert felügyelete mellett rögzítik a jövőre megjelenő, ‘The Thunderfist Chronicles’ című új albumot. Hogy a januárban induló és február 8-án Magyarországot is érintő Paganfesten kapunk-e ízelítőt az anyagból, az majd kiderül.
Legutóbbi hozzászólások