Al Di Meola 1988-ban játszott utoljára Gibson Les Paulján a magyar közönségnek, de november 9-én újra megteszi, zenekarával az Erkel Színházban lép fel a JazzFest Budapest szervezésében. A koncert gyakorlatilag telt házas, a nyilvános jegyértékesítésben már csak 40 db belépő érhető el.

Al Di Meola idén már két telt házas koncertet is adott a Müpában akusztikus formációival, illetve a Mandoki Soulmates tagjaként is fellépett a Szent István téren, de ez nem tartja vissza attól, hogy november 9-én visszatérjen „electric” zenekarával, amelyre Magyarországon utoljára 1988-ban volt példa a megboldogult Budapest Sportcsarnokban.

Al Di Meola korunk legjobb gitárosai közé tartozik. Az összetett ritmikai szinkópák, a provokatív lírai dallamok és a kifinomult harmóniák iránti folyamatos rajongása áll zenéjének középpontjában négy évtizedes ünnepelt pályafutása során. A New Jersey-ben, a Ventures és a Beatles zenéjén felnövő Al Di Meola már fiatalon a gitár felé kacsintgatott, és tizenéves korára már kiválóan játszott. Legkorábbi példaképei Tal Farlow és Kenny Burrell gitárosok voltak, majd felfedezte Larry Coryellt, akit később a fúzió keresztapjának nevezett, mert példátlan módon ötvözte a jazzt, a bluest és a rockot a hangszerén. “New Jersey-ből buszoztam, hogy megnézzem őt a Greenwich Village-i kis klubokban, bárhol is játszott, én ott voltam.”
1972-ben Al beiratkozott a bostoni Berklee College Of Musicra, és a második szemeszterben már egy fúziós kvartettben játszott, amelyet a billentyűs Barry Miles vezetett. Amikor 1974-ben Al egyik barátja átadta Chick Coreának a zenekar koncertfelvételét, a 19 éves gitárost felvették Corea fúziós szupergroupjába, a Return To Foreverbe. A Return To Foreverrel készített három mérföldkőnek számító album – az 1974-es ’Where Have I Known You Before’, az 1975-ös, Grammy-díjas ’No Mystery’ és az 1976-os ’Romantic Warrior’ – után Al szólóművészként folytatta karrierjét. Az 1976-os, ’Land Of The Midnight Sun’ című bemutatkozó lemezén egyből olyan sztárvendégek játszottak, mint Steve Gadd és Lenny White dobosok, Anthony Jackson és Jaco Pastorius basszusgitárosok, Jan Hammer, Barry Miles és Chick Corea billentyűsök. A Columbia Recordsnál megjelent további hat album – ’Elegant Gypsy’, ’Casino’, ’Splendido Hotel’, ’Electric Rendezvous’, ’Tour De Force’ és ’Scenario’ – által Al a kortárs zene egyik meghatározó alakja lett.

Az „electric” turné során a Return To Foreverrel készített dalok mellett a korai lemezeiből is válogat szerzeményeket, így többek között a ’Land Of The Midnight Sun’-ról, az ’Elegant Gypsy’-ről és a ’Casino’-ról is. A korai anyagok mellett az egykori gitárjához is visszatért, elővette az 1971-es Gibson Les Paul Customot, amely számos régi dalában szerepel. “Ezt a gitárt használtam az első Return To Forever-lemezen, amikor 19 évesen csatlakoztam a zenekarhoz. Ez volt az Elegant Gypsy borítóján, ezt használtam a Land Of The Midnight Sunon is. Ez egyfajta ikonikus hangszer lett mostanra, de a 70-es évek óta nem játszottam rajta. A New York-i Manny’s Music boltban rendeltem végzős középiskolásként, eredetileg Bigsby tremolókarral és Varitone kapcsolóval. Miután évekig játszottam rajta, azt akartam, hogy a Bigsbyt vegyék le róla. Volt egy Tom Doyle nevű fickó – Les Paul nagyon jó barátja –, aki sok gitármunkát végzett New Jersey környékén, ő festette át, miután leszedte ezeket az elemeket. A legtöbb korai lemezemen ezt használtam, a hangja, ahogy az 50 wattos Marshallomon megszólal, az egyik legütősebb hangzás, amit valaha hallottam.”

Al Di Meola – gitár
Elias Tona – basszusgitár
Carmelo Medina – gitár
Luis Alicea – dobok
Gisella Giurfa – dobok
Gumbi Ortiz – ütőhangszerek

Az utolsó jegyek a JazzFest Budapest honlapján csíphetők el, további részletek az esemény Facebook-oldalán.
▲ 9 990 Ft
▲ 16 990 Ft
▲ 24 990 Ft
▲ 27 990 Ft
▲ 29 990 Ft

Megosztás