fbpx



Jimi Hendrix

Jimi Hendrix másodikként lépett be a huszonhetesek klubjába Brian Jones után. 1970. szeptember 18-án örökre elhagyta a látható világot.

Az ilyen kaliberű zenészre mondják, hogy gyengét nem alkotott, igaz, összesen négy évet kapott a rocktörténelemből. Elgondolkodtató, hogy legtöbben most is hozzá kanyarodnak vissza, ha valami eredetit, őserejűt vagy egyszerűen csak inspirálót akarnak hallani. És ez gyakorlatilag műfajtól független, mert nemcsak a blues- vagy rockelőadók, hanem dzsesszisták, popzenészek is keresik nála gyökereiket, mély tisztelettel beszélnek róla. Mert ő volt az első, aki mindent el tudott játszani, hidakat vert a műfajok közé, ugyanakkor bármi, amit elpengetett, hendrixes volt. Játékát száz kilométerről is meghallották – atyaég, mennyien akarják ma is koppintani őt!

Mindenki ismeri, ugyanakkor senki sem ismeri Jimit. Mert szorongott, mert egyedül volt, hiába vették körül szép számmal a zenészkollégák, csajok vagy a menedzserek. Nem lógott ki a nagyok sorából. „A koncerteken több ezer fiúval szeretkezem, utána egyedül megyek haza.” – mondta Janis Joplin. „Azt hiszik, szabad vagyok, pedig csak folyton menekülök.” – így Jimi Hendrix.

Elege volt a műfajt körülvevő patkányokból, le akart válni róluk, a hülye újságírókból, akik folyton azt kérdezték tőle, milyen érzés a világ legjobb gitárosának lenni. Menekült zenésztársai elől, tartósan nem volt képes senkivel együtt játszani. Menekült a népszerűség elől, amelynek terhe végül agyonnyomta, ahogy az összes klubtársát ebben a huszonhetes csapatban. És végül: menekült az alkoholba, a cuccba, ahogy egyre keményebb szereket használt, aztán jött a tragikus, de logikus vég. A vége felé a kábítószer bizonyult legmegbízhatóbb társnak számára. Gyűlölte, hogy repertoárzenésszé kellett válnia, mert mindig ugyanazokat a számokat akarták hallani tőle. Alice Cooper mesélte, azt mondta neki Hendrix az egyik koncertje előtt: „Öregem, ha még egyszer el kell játszanom a Foxy Ladyt, bekattanok!”

Halálára van hivatalos magyarázat, de nagyon sok a kérdőjel körülötte. Az összeesküvés-elméletek gyártói előjöttek agyament eszmefuttatásokkal, ezekbe most hadd ne menjek bele! A másik – ez sem egyedi –, hogy a halála után mennyien jelentkeztek, hogy milyen mélyen ismerték, milyen közelről látták a történet végét. Csak egy kérdés: ha ennyien voltak, egy sem akadt köztük, aki valahogy segített volna? Abban sem vagyok biztos, hogy jó cselekedet volt-e ennyi lemezt kiadni a halála után. A lényegen azonban nem változtat, hogy 1970. szeptember 18-án örökre távozott.

De ne ez legyen a fontos, ha Hendrix életét taglaljuk! Inkább tegyük fel az első albumot, az ’Electric Ladyland’-et, a ’Band Of Gypsys’-t vagy a Woodstock-triplát, sokkal jobban járunk! Fél évszázad elteltével is nehezen találunk olyan előadót, aki felveszi vele a versenyt. Nem nagyon van még egy olyan gitáros, aki így játszik a hat húron. Ő a legnagyobb hős Montereyben, Woodstockban, a Wight-szigeten az idők végezetéig. Közhely, de igaz: Hendrix örök.

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!
Megosztás