A Republic együttes két és fél órás műsorral ünnepelte meg három és fél évtizedes fennállását az MVM Dome-ban, szerencsére telt ház előtt. Sokak szerint ugyanis a zenekar 1990-ben kezdődött diadalmenete véget ért az énekes, Bódi László „Cipő” halálával, ezek között volt Tóth Zoltán gitáros is, aki ekkor hagyta el a csapatot, és bár egy darabig sikertelenül próbálgatták az énekeseket, miután kiderült, hogy egyikre se jó a Republic cipője, egyszerűen Boros Csaba, alapító basszusgitáros vette át a frontemberi szerepet. Azóta újra töretlen a banda sikere a lemorzsolódott rajongók ellenére is, meglátszott ez a legnagyobb budapesti fedett aréna megteltén is.
Az ünnepi műsor előtt a gyergyószentmiklósi 4S Street lépett fel, az erdélyi fiatalok már Petőfi- és Fonogram-díjasok, a Mesélek a bornak című daluk klipje 35 milliós nézettségnél tart, tavalyi évzáró koncertjükön dupla telt házat csináltak az A38 Hajón, de azért ez mégis csak nagy ugrás, nagy lehetőség volt számukra. Az Alin Nicuta (ének), Fülöp Loránd (gitár), Szabó László (basszusgitár), Mihály Csaba (billentyűsök), Pál Andor (dob) felállású zenekar rajongói elsősorban a fiatalabb generációból kerültek ki, de a középkorosztályból is sokakat eltaláltak a dalaik, és mivel a Republic bázisa inkább a zenekarral együtt felnőtt nemzedékből épül fel, lehetőségük volt itt újabb magokat elvetni. A reakciókat látva sikerült is. Nekem különösen az tetszett, amikor az Üzenet a távolból intrójaként a billentyűs, Mihály Csaba szaxofont ragadott.
Honnan jöttél / Lenne kedvem / A szívem ég / Legyen úgy, mint rég / Állj meg / Üzenet a távolból / Hova tűntél / Könnyedén lepereg / Mesélek a bornak / Tíz éven át
Mivel az erdélyiek 50 percig le se jöttek a színpadról, borítékolható volt, hogy a 8 órás kezdés nem tartható, ez azonban nem szegte kedvét az addigra megtelt arénának. És onnantól, hogy megszólalt az első dal – még Cipő hangján playbackről –, háromnegyed 11-ig meg sem állt a partizás, ünneplés, éneklés, táncolás, legalábbis a küzdőtéren. Az idősebbek körben a lelátón, ülve ropták. Ha nem is az alapító, de a „nagy felállásból” Cipőn és Tóth Zoltánon kívül mindenki ott volt: Boros Csaba basszusgitáros – és immár énekes –, Patai Tamás gitáros és Nagy László Attila dobos, kiegészülve Halász Gábor gitárossal, valamint számtalan vendéggel.
Az állandó vendégmuzsikosok, Weisz „Kicsi” László – egyeseknek Dr. Weisz – (akusztikus gitár), Veér Bertalan (hegedű, zongora) és Boros Péter „Pöpi” – Boros Csaba öccse – (ütőhangszerek) mellett színpadra lépett Péter Szabó Szilvia és Gulyás Ferenc a Noxból, az énekesnő két duettet adott elő Csabával, a Republictól a Erdő közepébent, a Noxtól a Szeretemet énekelték közösen.
Eközben a multihangszeres zenész mögöttük hol citerán, hol furulyán, hol tekerőlanton muzsikált. Amíg a frontember figyelme Szilviára összpontosult, a basszusgitáros szerepkört átmenetileg fia, Boros Bálint vette át.
A Szeretni valakit valamiérttel Cipőre emlékeztek, majd nagy meglepetésre legördült egy hófehér vetítővászon, és megjelent maga Bódi László 3D-ben, hogy elszavalja Nagy László Én fekszem itt című versét.
A nagyon rövid, mégis nagyon megható intermezzo után folytatódott a 35 évnyi slágerparádé – meglepetésemre nemcsak a nagyon sikeres első 10 évből válogattak, hanem valóban végiggaloppoztak a 35 éven, a Neked könnyű lehettől a Berlini lányokig. A show-t mégis Tátrai Tibusz lopta el, amikor negyedik gitárosként beépült a zenekarba a Repül a bálna alatt.
Ezután le is vonultak pár percre szusszanni, mi addig emésztgettük a látottakat, nem bírván magunkhoz térni a katarzis után, majd a ráadásban jött még két meglepetésvendég: Bochkor Gábor, aki időnként felbukkan a zenekar koncertjein egy szám erejéig, most is így tett, ám ezúttal énekelt is, egészen másfajta élményt okozva: mint mikor a Scorpions Big City Nightsát énekelte Kóbor János.
Erdei Zsolt „Madár” pedig egykori bevonulási dala, a Szállj el, kismadár közepén bukkant fel váratlanul a deszkákon.
Rengeteg videóklip a háttérben (a birkatánc mindent vitt!), rengeteg piro – tűzijátékok és lángcsóvák – konfetti- és szerpentinágyú, nagyon jól megcsinált, látványos show volt, majd a végén újra le a fehér vitorlavászon (a hátul ülők mondhatták, hogy „Távolban egy fehér vitorla”), melyen át a 67-es tejúton száguldó csillagok látványával búcsúztak a zenészek.
Fényes utakon / Zászlók a szélben / „16 tonna” fekete szén / Odavisz a szél / Ezt a földet választottam / Megy a gomba / Rajzoljunk álmokat / Könnyek helyett / Ki van a házban? / Gyere-Hopp!!! / Gyere közelebb, menekülj el / Berlini lányok / Erdő közepében / Szeretem / A csikósok, a gulyások… / Messzi földre vihetnél / Só és cukor / Micimackó / Szeretni valakit valamiért / Nagy László: Én fekszem itt… / Nagy kő zuhan / Kék és narancssárga / Ha itt lennél velem / Repül a bálna // Neked könnyű lehet / Csak a szívemen át / Jó reggelt kívánok / Szállj el, kismadár / A 67-es út
Szerző: CsiGabiGa
Fotók: TT
Köszönet a Broadwaynek a lehetőségért!
Legutóbbi hozzászólások