Judas Priest – Ian Hill szerint szeretnék, ha Andy Sneap maradna

írta CsiGabiGa | 2019.04.12.

Ian Hill azt mondta, Andy Sneapen múlik, hogy akar-e tovább gitározni a Judas Priestben a 'Firepower' világkörüli turné befejezése után.

Amikor Glenn Tipton Parkinson-kórjának elhatalmasodása miatt kénytelen volt visszavonulni a turnézástól, ő és a Priest többi tagja közösen döntöttek arról, hogy felbérlik Andy Sneapet beugró gitárosnak, mivel jól ismerték a brit születésű, 49 éves producert, aki a csapat legutóbbi albumának, a 'Firepower'-nek a felvételi munkálatait is irányította.

Egy vadonatúj interjúban azt kérdezték Ian Hilltől, Andy turnégitáros marad-e a azután is, hogy az új lemez bemutató körútja befejeződött. Hill azt mondta: „Ez olyasvalami, amit meg kell beszélnünk, tényleg. Úgy értem, hogy Andy most, ezekben a napokban elsősorban producer. Hogy ő vissza akar-e menni, hogy teljes időben produceri munkát végezzen vagy nem, ezt kölcsönös megegyezéssel fogjuk eldönteni, amikor eljön az ideje. Mi nagyon szeretnénk, ha maradna. Hatalmas munkát végzett az elmúlt évben. Nagyon nagy dolgot vitt véghez azzal, hogy Glenn helyébe lépett a turnén. Roppant módon megbonyolította volna az életünket, ha ezt nem teszi meg, ráadásul ilyen rövid időn belül, mert mi nem vettük észre, hogy Glenn nem tudja többé kezelni megfelelő intenzitással a turnékat... Ez csak körülbelül három héttel a turné kezdete előtt derült ki. Andy a helyébe lépett, és mintha egy nyulat húzott volna ki a kalapból a szemünk láttára, amikor ilyen rövid idő alatt megtanulta a teljes műsort. És ahogy telt az idő, természetes módon egyre komfortosabban érezte magát a színpadon és egyre jobban szerepelt. Le a kalappal a teljesítménye előtt! Így amikor eljön az ideje... A jelenlegi kör végén feldobjuk majd a témát és meglátjuk, ki mit akar. De mint mondtam, szívesen vennénk, ha folytatná velünk, ha neki is ez az elképzelése.”

Felvetődött az a kérdés is, hogy van-e egyéb jelöltje a Judas Priestnek a gitárosi posztra, ha Andy úgy döntene, visszatér a produceri munkához. Hill erre azt válaszolta: „Nem, jelenleg nincs. Úgy értem, ebben a pillanatban a terv csupán az, hogy jussunk el az év végére. Jelenleg június végéig van lekötve az amerikai turnénk, aztán ott vannak a lemondott bulik Ozzyékkal, amiket pótolni akarunk, és ezek most kitolódtak 2020 februárjára, így nagyjából az év hátralevő részében hátradőlhetünk, és gondolkodhatunk azon, hogyan tovább. Jövő évben tervezzük az 50 éves jubileumi turnéját a zenekarnak. És ha Andy velünk marad, az hatalmas lesz. De ha a produceri munkát akarja folytatni, azt is maximálisan megértjük. Lesz ideje, hogy megfontolja az elkövetkező néhány hónapban.”

A Judas Priest turnéja Andy Sneappel tavaly elérte hazánkat is, a budapesti koncerten szerzett benyomásainkról ITT olvashattál.