Joel Hoekstra – Közös lemezre készül Michael Sweettel

írta TAZ | 2016.04.13.

Joel Hoekstra és Michael Sweet személyében két olyan zenész fogott össze, akik nem tudnak leállni, így saját anyagaikon kívül jelenleg egy közös albumon is dolgoznak.

 

 

„Épp most játszottam fel pár szólót Michael Sweet szólólemezére, ráadásul egy közös projektalbumot is felveszünk hamarosan, amit vele együtt fogok írni - mondta Joel Hoekstra a White Lane Fevernek. - Jelenleg is ezen dolgozom, de három másik dolog is a képben van, szóval négyféle anyagon dolgozom ebben a pillanatban.” A gitáros, aki tavaly jelentkezett új szólólemezzel, tehát jelenleg a Stryper főnökének hetedik stúdiólemezén dolgozik, melyen az Evanescence és a korábbi Black Label Society ritmusfelelős, Will Hunt dobol majd. A 2014-es ’I’m Not Your Suicide’ folytatását tavasz-nyár folyamán dobja piacra a Rat Pak Records.

Hoekstra szerint Sweet nagyon jó formában van ezúttal is, mint mindig: „A manapság rengetegen nagyon kimerültek és fáradtak a színtéren, Michael azonban egy olyan srác, akinek egyben van az élete. Úgy gondolom, hogy rengeteget merít abból, hogyan éli meg az életet napi szinten. Egy nagyon tehetséges és kedves srác, akivel mindig is együtt akartunk dolgozni.”

Legutóbbi hozzászólások