Ha jóindulatúak vagyunk, kijelenthetjük, hogy több mint húsz éve létezik ez a svéd formáció, de még mindig csak a harmadik stúdióalbumnál tartanak. Ennek legfőbb oka az, hogy a kilencvenes évek közepétől egészen 2009-ig szüneteltették működésüket, (eltekintve egy rövid ideig tartó aktivitástól 2003-ban) ekkor azonban a régi tagoknak újra kedve szottyant egy kis közös muzsikálásra. Sokáig érlelték ezt a produkciót, hiszen három év kellett, hogy megjelenjenek ezek a szerzemények.

Első hallásra azt hinnénk, eltévesztettük az évszámot, hiszen klasszikus, veretes progresszív rockzenét hallunk, abból is az elvontabb fajtából, mely hemzseg az ősi példaképek hatásától, vagy a kortárs komolyzenei elemektől.  Ezek a zenészek nem csak a rockműfajt ismerik kellő mélységben. Leginkább a King Crimson zenéje fedezhető fel a dallamokban, különösen a gitárban hallatszik Robert Fripp stílusa. Mindössze négy dalt komponáltak a lemez számára, jó hosszan kibontva valamennyit.

Instrumentális muzsikáról van szó, tehát a hangszeres részek beszédesek, sehol nincsenek az ének kíséretének szerepére kárhoztatva, ők maguk játsszák a főszerepet. Rengeteg téma elhangzik egy kompozíción belül, virgás szólókat nem hallunk, nem is kellenek, bár a basszusgitár bizonyos helyeken életre kel, loholhat is utána a többi instrumentum. Sokkal fontosabbak maguk a témák, ezekben a fuvolának meglepően nagy szerepe van a gitár mellett. Altat, felébreszt, vágtat, sokkol, aztán megint andalít, hogy még jobban sokkoljon, meghökkentsen. Nem kis bátorság kell ilyen kaliberű zene összehozáshoz, de ahogy közhely is mondja, bátraké a szerencse.

Csodálom, hogy a filmrendezők még nem fedezték fel a zenekart alkotásaik számára, mert gondolatébresztő az Anglagard muzsikája. Ahogy elindul az egész a fuvolás felvezetéssel, képek kezdenek el rohanni a szemünk előtt. El tudok képzelni, egy igazi, északi polgárpukkasztó történetet, ahol a főhős régi volvoján, autózik a rideg tájon, felidézve addigi élete főbb állomásait a visszhangzó narráció által. A kamera a suhanó fákat, villanypóznákat pásztázza, közben a fülünkbe tolakodik ennek a nagyszerű svéd formációnak a nagyon is karakteres zenéje. Nem baj, ami késik, nem múlik.