Demons & Wizards – Nyilvánossá tették végre az új album részleteit

írta CsiGabiGa | 2019.12.05.

Már 2017 óta tudjuk, hogy újra összeállt az Iced Earth főembere, Jon Schaffer a Blind Guardian énekesével, Hansi Kürschsel és készülnek a harmadik Demons & Wizards-albumra. Most végre itt vannak a részletek: megjelenési dátum, borító, dalcímek, közreműködők.

Két éve készül az új nagylemez, közben újra kiadták az első kettőnek a remaszterizált változatát és egy nyári fesztiválturnét is lenyomott a zenekar. A lemezről azonban szinte semmi hír nem volt azon kívül, hogy készül. Eddig. Most végre fellebbentették a fátylat, megtudhattuk, hogy az egyszerűen csak 'Demons & Wizards III'-re keresztelt album 2020. február 21-én jelenik meg a Century Media Recordsnál.

Schaffer kijelentette: „Nagyon izgatott vagyok, hogy ennyi év után kiadunk egy újabb Demons & Wizards-albumot. Úgy érzem, valami igazán különleges anyagot raktunk össze, és nagyon várom, hogy megtudjam, mit gondolnak a rajongók. Én büszke vagyok erre az albumra. Ez határozottan egy epikus méretű utazás.”

„A 2019-es év rendkívül izgalmas volt a Demons & Wizards számára. Sok mindent elértünk. Sokat! Ez a harmadik album biztosan a karrierünk csúcspontja lesz. Jegyezzétek meg a szavaimat, imádni fogjátok ezt az albumot!” – tette hozzá Kürsch.

A 'Demons & Wizards III' dallistája:

01. Diabolic
02. Invincible
03. Wolves In Winter
04. Final Warning
05. Timeless Spirit
06. Dark Side Of Her Majesty
07. Midas Disease
08. New Dawn
09. Universal Truth
10. Split
11. Children Of Cain

A felvételeken közreműködő zenészek az alábbiak:

Hansi Kürsch – ének és vokál
Jon Schaffer – ritmus- és szólógitár, basszusgitár, 6- és 12-húros akusztikus gitár, mandolin, billentyűs hangszerek, vokál

Brent Smedley – dobok
Jim Morris – gitár, vokál
Jake Dreyer – gitár
Ruben Drake – basszusgitár
Thomas Hackman, Olaf Senkbeil, John Jaycee Cuipers, Zakery Alexander, Jeff Brant, Todd Plant, Jerome Mazza – vokál
PA'dam Chamber Choir – kórus

A 'Demons & Wizards III' előrendelése december 13-án kezdődik, most már csak az új dalok bemutatására várunk.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…