Azt nem lehet mondani, hogy kapkodnának a királyok, ugyanis közel 6 évnyi szórakoztatás után látták elérkezettnek az időt arra, hogy önálló headliner turnéra induljanak. Viszont most megadták a módját, egy látványos és élvezetes koncerttel leptek meg minket. Illetve ez nem is volt annyira meglepetés, de azért ennyire jót nem vártam tőlük. De amíg elérkezett a hab azon a bizonyos tortán, addig is volt meglepetés!
Sőt, kellemes meglepetésnek nevezném a Winterstorm produkcióját. A logójuk valahonnan ismerős volt, de élőben szerintem eddig nem láttam őket és a lemezeikre sem nagyon emlékszem. Pedig lassan 16 éve koptatják a világot jelentő deszkákat és nagyon fincsi kis power metalt hoztak magukkal. Pici északi íz azért került a németes stílusba, de ez csak jót tett a daloknak.
Azt el kell ismerni, hogy az énekes Johannes Korda vitte a hátán az egész show-t, frontemberként nagyon odatette magát. Hogy mi történt a banda eredeti énekesével és miért kellett beugróként Johannes, azt nem tudom, de tökéletesen megoldotta a feladatot. Hangban is egész jó volt, és ugyan egy emberrel kevesebben érkeztek, mint a teljes csapat, de nem éreztem hiányát a második gitárnak.
Jochen Windisch gitáros egymaga elvitte a hathúros hangszerre írt részeket, játéka tökéletes ellentéte volt a színpadi produkciójának, nem szántotta fel a színpadot, de nagyon jókat játszott.
Nála picit többet élt a színpadon a basszusgitáros, Peter Cerveny, aki a vokálozásokban is elévülhetetlen érdemeket szerzett, nagyrészt ő vastagította az énekes részeket. Egymás után jöttek a jó kis poweres témák, a közönség is vevő volt a dalokra. És Johannes produkciójára is, szinte rögtön az elején megtalálta a közös hangot velünk, ami végig kitartott.
Érzésem szerint ők maguk is meglepődtek, hogy mennyire jól fogadjuk, amit elővezettek nekünk. Én szeretem, ha az énekes nem csak elénekli a dalokat, még ha azt tökéletesen is teszi, hanem megéli és előadja a nótákat. Ezen az estén ez mindhárom énekesre igaz volt, Johannes is teljes beleéléssel hozta a három lemezről elővezetett programot. Nem erőltették a tavaly megjelent új lemezt, szépen szedegettek össze régebbi korongokról, nekem elsőre a vége felé előadott Into The Light tetszett a legjobban, de az egész produkciót élveztem.
Ritka az olyan, hogy egy számomra szinte teljesen ismeretlen banda, előzenekarként így megvegyen, nekik sikerült.
To The End Of All Known / In Clarity / Future Times / Kings Will Fall / Cube Of Infinity / Into The Light / Dragonriders
Nagyon régen láttam a Dragony legénységét, ha nem tudom, hogy a főnök, Siegfried Samer az énekes, akkor lehet, meg sem ismerem. Rövid hajjal még nem láttam, ráadásul még talán akkor találkoztunk, amikor a Visions Of Atlantis legénységét erősítette.
Az utolsó, ’Viribus Unitis’ albumuk is elment mellettem, de látva és hallva ezt a programot, ahol nagyrészt erre a lemezre támaszkodtak, bele kéne hallgatnom. Szóval végre egy olyan zenekar, akik nem hagynak otthon zenészeket és nem samplerről mennek konkrét hangszerek, szűkös is volt a hely a 6 embernek. Szinte a kezdetektől ez a hatos alkotja a csapatot, csak Mat Plekhanov gitáros csatlakozott az utolsó lemez után, aki csuklyás szerelésében picit ki is lógott a zenekari megjelenésből.
Ami még furcsa volt számomra, hogy a jelenleg talán legtöbbet koncertező Herbert Glos basszusgitárost, aki amúgy a Visions Of Atlantisban is játszik, szépen a hátsó sorba „száműzték”. Bár néha azért előrejött Mat mellé.
Oké, így a hátsó sorban voltak azok, akik a biztos és feszes alapot adták az első soros gitárosoknak és az énekesnek. A 2021-es lemezen több vendégénekes is helyet kapott, a korongon szereplő A.E.I.O.U. dalban Georg Neuhauser szerepel, de ezen az estén az ő szólamát is Siegfried énekelte.
Ha már szóba került az első sor, a szólókat szépen elosztotta egymás közt a Mat-Simon Saito páros.
A közönség egy picit talán visszafogottabb volt a kezdő csapathoz képest, bár a dalok sebessége és nyersesége alapján ez várható volt. Siegfried viszont jól kommunikált velünk és így azért elég jó hangulat alakult ki. Ezt fokozta az, amikor Christoph Auckenthaler dobosnak adta át a mikrofont az énekes, a srác magyarul köszöntött minket, de érezhető volt, hogy azért nem annyira biztos az a magyar tudás, ám szép gesztus volt. Ő is jót mosolygott a rövid átvezető szövege után.
A műsorból nálam a Battle Royale volt, ami nagyon bejött. Utána következett az If It Bleeds, We Can Kill It, aminek közepén a csapattal együtt mi is leguggoltunk (nagyrészt), és amikor az énekes jelezte, jött a felugrás.
A power metal dallamosabb vonala jó kis alapot adott a főzenekar elé, ahol mondhatni, keveredett a két előzenekar stílusa.
Gods Of War / Lords Of The Hunt / A.E.I.O.U. / Battle Royale / If It Bleeds, We Can Kill It / Legends Never Die / Wolves Of The North
Kis technikai malőr miatt közel 10 percet csúszott a kezdés, szegény technikusok nagyon rohangáltak, kábeleket cseréltek, de végül a színpad elejére tett dobogók alatti lámpákat és a színpad szélére tett stroboszkópokat nem sikerült életre kelteni. El is engedték, de bevallom, én nem éreztem hiányát, mert így is mindig volt mit nézni és figyelni. A Warkings ugyan még csak alig múlt 5 éves, de már 4 lemezen is túl vannak, termékeny bandáról beszélünk.
A csapaton nagyon látszik a színpadi rutin, az utóbbi években több turnén voltak előzenekarként, nálunk tavaly jártak itt a Powerwolf előtt, de a külföldi fesztiválok állandó fellépői. Van rájuk kereslet, tavaly egy fesztiválon sikerült pár szót váltanunk a csapattal és akkor mondták, hogy egy évben közel 100 bulijuk van. Ezért most érezték elérkezettnek az időt, hogy headliner turnéra induljanak. Látványban és színpadi show-ban mindent be is vetettek. Tavaly már láttuk, hogy a csapathoz tartozik egy ceremóniamester, aki henteskötényben indította most is útnak az előadást, egy hatalmas kalapáccsal adott ütemet, ami után a tagok egyesével vonultak színpadra.
A The Last Battle dallal kezdődött a közel 100 perces produkció. Két dolgot el kell mondjak már itt az elején, baromi jól szólt a motyó, és nem csak akkor, amikor csak a The Tribune névre hallgató énekes volt egyedül. Amikor Morgana le Fay színpadon termett, akkor sem bicsaklott meg az arány. A hangszeres szekció is tisztességesen volt keverve, tényleg rákészülhettek erre a turnéra. A másik számomra hatalmas örömfaktor, hogy végre nem egy sötétben, hátulról megvilágított zenekar állt előttünk, hanem elölről is sok és tiszta fénnyel operáltak. Rég nem volt szerencsém egy ennyire fényárban úszó zenekarhoz, ezért nagy pacsi a fénytechnikusnak és a zenekarnak.
Essen szó a hangszeres szekcióról, én bevallom, elsősorban a The Crusaderre fókuszáltam, részben, mert volt szerencsém látni más zenekarban, másrészt, jó értelemben véve igazi őrült. Nagyon látványosan játszik, folyamatosan vicsorog, grimaszol a koponyás maszkja alatt, szinte csak a balladákban lassított. A szólói nagy részét a színpad elejére kihelyezett dobogók egyikén nyomta le.
Az este alatt a The Vikinggel folyamatosan egymást váltották a színpad két oldalán.
Ő pedig a The Spartannal egyetemben nagyon feszes és precíz alapot adott a The Crusader alá, aki így igazán lubickolhatott.
A Hephaistos dal előtt visszatért a szakállas henteskötényes, hogy a kezében egy fáklyával, látványos mozdulatsor közepette meggyújtson pár mini kandelábert. Az utána következő Hellfire nótára még kitartottak a lángok, amikor is eljött Morgana le Fay első jelenése. Az itt még feketében szereplő leányzó hozta a lemezről ismert hörgéseit, de ahogy váltotta a ruháit az este folyamán, úgy szolidult a hangja.
Az Odin’s Sons dalra már fehérben érkezett meg, és a tiszta énekekkel sem volt baja, nagyon jó kis párost alkotott a The Tribune-nal, aki légionárius hadvezér módjára vezényelte le a bulit, többször magyarul köszönve meg az ovációt és a vastapsot.
Abból pedig nem volt hiány, szinte minden dalt vastaps és éljenzés követett, a dalok nagy részét a csapattal együtt énekeltük. Persze ezek a dalok erre tökéletesen alkalmasak, néha csak egy szó vagy egy név az, amit velük vagy helyettük lehet kiabálni, ez pedig nagyon ment nekünk. Közben előkerült egy láncokkal feltuningolt teherautó-gumi belső, amire egy lelkes leányzó feküdt, hogy a dal alatt kicsit megutaztassuk a közönség feje felett.
A Ragnar elején Morgana méretes angyali szárnyakkal tért vissza, azt hittem, jön a Rammstein Engel nótája, ott láttam hasonlót, de nem.
És hogy egy picit még színesítsék a nótát, a közepénél a színpad szélére kitett hóágyukat is bevetették. Mondjuk ez annyira nem sikerült jól, második koncert voltunk a turnén, a sátor tetejébe nyomta a gép a havat és így alig tűnt fel.
The Tribune-nak valamiért nagyon beakadt, hogy a rádióban és a tévében szar zenéket játszanak, slágereket, gangstarapet, mert pár hete ugyanitt, ugyanezt mondta. Akkor italt kért a pultos hölgyektől, most csak kiintegetett nekik és viszontintegetést kért tőlük. Közben két igen fiatal rajongót hívott a színpadra, hogy bemutassa, van utánpótlás.
A We Are The Fire alatt a henteskötényes újabb feladatot kapott, bejött a kalapácsával a közönség közé, hogy egy kis circle pitet vezényeljen, majd ő is beszállt a rohanásba. Ahogy Morgana feketébe öltözve tért vissza, máris megérkezett a morcosabb, hörgősebb énje, innentől már végig ezt láthattuk tőle. Olyan dalba is belevették, amiben emlékeim szerint nem is szerepelt a lemezeken, ugyanis a koncertet záró Gladiator idején még sehol sem volt a hölgy. A dal alatt a tömeg mögül egy Warkings-zászlós hölgy jött előre, aki egy srác nyakában ült, természetesen a stáb egyik tagja volt ő is.
Apropó zászló, a pörgős programot ügyesen szedték össze, mindegyik lemezről szinte azonos mennyiséget játszottak, a műsor közepére tettek be egy kis pihentetőbb részt, ahol a Banners High alatt a hadvezér egy másik Warkings-zászlót lengetett a közönség feje fölött.
A középső, három számos lassabb rész idejét talán csökkenteném, de amúgy semmi kifogásom sem lehet az összeállítást illetően, a nagy slágerek és közönségkedvencek szerepeltek a repertoárban, pár finomsággal megspékelve. Jó volt, hogy végre közel 100 percben meg tudták mutatni, hogy igen nagy potenciál van bennük. Jó és látványos koncepció, remek kivitelezés, jó dalok, amiket könnyű énekelni.
Egy percre sem éreztem azt, hogy nem köt le, amit hallok vagy látok, remélem, ez a headliner turné meghozza azt a nagyobb ismertséget a bandának, hogy a következőre ne kelljen ilyen sokat várni, illetve hogy nagyobb helyeken, akár grandiózusabb műsorral lépjenek a közönség elé.
The Last Battle / Never Surrender / Maximus / Hephaistos / Hellfire / Monsters / Warriors / To The King / Banners High / Deus Lo Vult / Odin’s Sons / Heart Of Rage / Ragnar / Fight / We Are The Fire / Sparta // Spartacus / Gladiator
A Winterstorm nagyon kellemes meglepetés volt, a Dragony dallamosabb zenéje jól esett a fülnek, de a Warkings produkciója nagyobb csapatokat is kenterbe vert. Így egyben ez a dallamos power metal este újfent megmutatta, hogy vannak jó zenekarok, akik a nekem oly kedves stílusban alkotnak maradandót. Ez már a második ilyen este volt pár héten belül és volt, aki mindkét estének tevékeny részese volt. Várom vissza a 4 harcost!
Szöveg és fotók: Savafan
Külön köszönet a H-Musicnak a lehetőségért!
Legutóbbi hozzászólások