Testament: Titans Of Creation

A San Franciscóból indult Testament ott serénykedett a thrash metal kialakulásánál, épp ezért annak, aki szereti ezt a könyörtelen zenei stílust, megkerülhetetlen a nevük. Az idők folyamán persze sokszor átalakult a banda, de Eric Peterson gitárosnak és Chuck Billy énekesnek köszönhetően a minőség mindig magas volt. Lehet, hogy vannak olyanok, akik ezért a mondatért kivégeznének, de az én Big Fouromban az Anthraxnek semmi keresnivalója, helyettük a Testament foglalja el ezt az előkelő pozíciót. Ízlések és pofonok, ugye. Zenéjüket hallgatva sosem értettem, hogy miért nem jött nekik össze az igazi áttörés és miért maradtak „csak” a másodvonal vezéregyéniségei.

Chuck gyógyulása után (2001 márciusában egy ritka daganatot diagnosztizáltak nála) 2005-ben aktivizálták a klasszikus felállást, amely sajnos lemezt nem készítetett. Néhány újabb tagcsere után a ’The Formation Of Damnation’ vetett véget a hosszú lemezmentes diéta-időszaknak, azóta viszont rendeltetésszerűen ontják magukból a jobbnál jobb anyagokat. A most megjelent ’Titans Of Creation’ már a tizenharmadik a sorban, és természetesen ebben sem lehet csalódni. A közel hatvanperces anyagon kíméletlenül zúdítják ránk a gyilkos riffeket és szólókat. Mivel az előző korong, a ’Brotherhood Of The Snake’ egy kicsit átszaladt rajtam (sajnos egy elég sűrű időszakomban jelent meg és nem tudtam neki megadni a megfelelő törődést), megvallom őszintén, hogy nem túl nagy izgalommal vártam ezt a lemezt, ennek ellenére tudtam, ha egyszer megjelenik, akkor a pofára esés szinte kizárt.

Az album a Children Of The Next Levellel nyit, melyhez Gróf Balázs egy remek rajzos klipet rittyentett a tőle megszokott stílusban. Maga a dal talán az egyik legtipikusabb a lemezen, már az első másodpercekben felismerni a jellegzetes Testament hangzást és ízt. Meg sem próbálom méltatni a zenészek kvalitását. Az Eric Peterson – Alex Skolnick gitárduó bármit és mindent eljátszik, ha kell. Előbbi hozza a tőle megszokott masszív és nyaki sérvek garmadát okozó riffeket, míg a másik olyan precizitással illeszti a dalokba a kifinomult ízlésű szólókat, hogy szem nem marad szárazon. A ritmusszekció mesébe illő, Gene Hoglan és Steve Di Giorgio a metal szakágazat kiemelkedő egyéniségei, akik szintén mesterei hangszereiknek és megszámlálhatatlan alapmű elkészítésénél bábáskodtak. Chuck Billy pedig változó intenzitással ordítja tele a hallójáratunkat, óriási erő van a hangszálaiban. Szerintem még egy megtermett barna medvét is képes lenne visszazavarni a barlangjába bömbölésével, amit a WW III vagy a Night Of The Witches soraiban hallunk tőle.

A zenekar minden korszakából találunk utalásokat a lemezen, melyen vannak dallamosabb és death metalosabb témák is, amelyek a ’Low’ vagy éppen a ’The Gathering’ időket idézik fel az emlékezetemben. Persze csúnya nyúlásokról vagy önismétlésről szó sincs, csak egészséges mértékű áthallások ezek, melyek egy ilyen korú zenekar esetében már szinte elkerülhetetlenek, főleg annak ténye mellett, hogy a fő dalszerző(k) névsora nem változott.

Összegzés: 

A Testament újra megmutatta, hogyan kell thrash metalt játszani. Összességében az előző négy lemezt egymás mellé téve nem sok újdonságot fedezünk fel (nem is ezeknek az öreg rókáknak kellene feltalálni újra a spanyolviaszt), de ez cseppet sem számít akkor, amikor ilyen izgalmas dalok születnek a műhelyükben.