Március 28-án, ahogy beléptem a Papp László Budapest Sportarénába, azonnal éreztem: ez az este több lesz egy sima koncertnél. A Tankcsapda „Örökké tart” arénashow-ja inkább egy új fejezetnek tűnt, mint egy átlagos turnéállomásnak. A koncertet megelőző hetek eseményei – az új gitáros érkezése, a Budapest-Bamako Rally és a sivatagi fellépés (és szél) – alaposan felverték a zenekar körüli port. Ehhez társult egy szimbolikus évforduló is: az aréna névadója, Papp László, háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónk idén márciusban lett volna 100 éves – egy név, amit sokan ismernek, sajnos mégsem tudják sokan, ki is volt ő. A környéken már érkezéskor érezni lehetett, hogy nem csak a koncert miatt gyűlt össze a tömeg: a szomszédos arénában épp focimeccset rendeztek, ami az autóval érkezőknek okozhatott némi fennakadást. Aki viszont bejutott, azt gyorsan átjárta az est hangulata.
A Tankcsapda első előzenekaraként a Street Sixteen lépett színpadra.
A fiatal zenészekből álló trió néhány profit megszégyenítő energiával és lendülettel indította be a bulit, és már a kezdő dallamoknál érezni lehetett, hogy komolyan veszik a lehetőséget.
Zeneileg egy modernebb, laza rockos vonalat képviselnek, a magyar nyelvű dalaik pedig kifejezetten remekül szóltak élőben. Azonnal átjött, hogy a srácok régóta zenélnek, és hatalmas potenciál van abban, amit és ahogyan művelnek, csak így tovább!
A hangulat a könnyedebb rock után egy sötétebb, súlyosabb megszólalásba fordult át. A debreceni Necropsia bevonulását követően már az első daloknál érezni lehetett, hogy a zenekar tagjai oda fognak csapni rendesen.
A legnépszerűbb szerzemények közül az Esőtánc és a Trans Express nótájukra a közönség headbangelt, sokan teljes átéléssel énekelték a dalszöveget is. A koncerten végig érezni lehetett, hogy a banda nem akart mindenkinek megfelelni – a saját világukat hozták, és szerintem ezt hitelesen is adták át a közönségnek.
Egy gyors színpadi átállást követően eljött a Tankcsapda ideje. Ahogy kialudtak a fények és megszólalt az első hang, a közönség egy emberként gerjedt be, hiszen a legtöbben miattuk jöttek el. A színpadon Lukács László hozta a megszokott, magabiztos figurát – ráadásul nem is egy helyhez kötve. Több mikrofonállványt is használt, folyamatosan mozgott a színpadon, és végig kézben tartotta a gitárját, ahogy a közönséget is.
Az egyik leglátványosabb show-elem az volt, amikor gitáros-gitárossal „tükörben” játszotta a riffeket – a frontember és Vörös Attila egymással szemben, egymást erősítve zenéltek.
A dobos, Fejes Tamás vérprofin játszott, öröm volt nézni, ahogy a dobverőt pörgette vagy éppen a magasba lendítette. Látszott rajta, hogy ennyi év után is teljes odafigyeléssel és alázattal dobol – tiszta szívből.
Érdemes bővebben beszélni az este egyik legtöbb figyelmet kapó szereplőjéről: az új gitárosról, Vörös Attiláról, aki már az első pillanattól magabiztosan lépett színpadra, és egyértelmű volt, hogy testileg-lelkileg felkészült erre az estére. A pólója hátulján az „Attila 26” felirat, elöl pedig egy metálvilla volt – ezek egyszerű, mégis stílusos megjelenést kölcsönöztek neki.
Sokak szerint ő egy „szépfiú”, de gitártehetségét látva, mondatom első fele gyorsan másodlagossá vált. A játéka kifejezetten erőteljes, karakteresen „tüskés” hangzású, és abszolút benne van a rock and roll. Volt, amikor szinte látni lehetett rajta, melyik dalok állnak hozzá a legközelebb – ilyenkor szinte eggyé vált a zenével: bejárta a színpadot, headbangelt, és végig az jött le, hogy nem csak játssza, hanem meg is éli a pillanatot. A közönség gyorsan ráérzett erre az energiára (és Attilára), ami egyértelművé tette, hogy neki bizony itt a helye, a Tankcsapdában!
A további vendéggitárosok jelenléte nemcsak színesítette a bulit, hanem látványosan magasabb szintre emelte az egész eseményt. Közülük is kiemelkedett Tátrai Tibor: színpadra lépése az este egyik csúcspontja volt, játéka pedig azonnal hatalmas ovációt váltott ki a közönségből.
Mellette Lukács Peta, Nagy Máté, Takács-Koltay Vilmos (Vilkó) és Bodor Máté is színpadra lépett – utóbbi egyenesen a dél-amerikai turnéjáról repült a tankok koncertjére. Jó volt hallani és látni, ahogy a dalok is új életre keltek attól függően, ki játszotta őket, és a közös riffeknél is jól működött egyfajta nyers ösztön, ami a rock and roll lényege.
A setlist már az elején felpörgetett pár erősebb kezdéssel, mint a Mindig péntek vagy a Szextárgy, később pedig jöttek a klasszikusok és az újabb dalok vegyesen: California über alles, a Rock a nevem vagy az Örökké tart különösen jól szóltak, a végén pedig a Mennyország tourist alatt tényleg mindenki teli torokból együtt énekelte végig a teljes dalt! Ami hiányérzetet keltett, az néhány ikonikus TCS-sláger elmaradása, mint például a Fiúk ölébe a lányok, Agyarország vagy a Legjobb méreg.
A LED-falak, a különleges fények, a színpad elején felcsapó füst és lábdob, akarom mondani, lángok nagyon profi látványt nyújtottak, amibe különlegességként a közönség közvetlenül is bekapcsolódhatott egy mobilapplikáció segítségével: Lukács Laci kérésére telefonok százai villantak fel egy-egy sláger idejére, ezzel is fokozva az arénahangulatot.
A hangzás időnként hagyott némi kívánnivalót maga után: néhány helyen a mélyebb hangok torzítottak, a magasak alig jöttek át, ez néha kevésbé tiszta megszólalást eredményezett, ami egy ilyen volumenű koncertnél és zenekarnál jobban észrevehető.
Mindezek ellenére, a jellegzetes tankcsapdás hangulat mindvégig megvolt, a közönség (és a zenekar) pedig teljesen átadta magát az estének. A Tankcsapda ismét megmutatta, hogy még mindig tudnak olyan koncertet adni, amin érdemes ott lenni, és reméljük, ez tényleg „Örökké tart”!
Szöveg: Balya Boglárka
Fotók: TT, Tyukodi László
Videó: TankerLand
Köszönet a Broadwaynek!
Legutóbbi hozzászólások