Nosztalgia. Nyolcvanas évek. Fekszem a Balaton partján és hallgatom a Danubius Rádiót. Éppen Gary Moore-tól az Over The Hills And Far Away megy. Igen, az ír gitáros is tudott rádióbarát dalokat csinálni! Fantasztikus, azonnal felismerhető ritmusképlet, hatalmas dallamok, minimál gitárszóló. Aztán a maxi-verzión, na meg koncerten eleresztette a gyeplőt. A rádióban pár perc múlva következett a Def Leppardtól a Pour Some Sugar On Me (hogy a mai napig nem tudnak mást játszani tőlük, azt sem értem igazán). Ezeknek a daloknak mindig megvolt a sava-borsa, és a gitárok úgy szóltak, mint az állat. Kb. hasonlót éreztem a Stardust ‘Shine’ EP-jével kapcsolatban is. Dögös, gitárközpontú muzsika, kicsit Def Leppard-ízű riffek, de ez legyen a legnagyobb bajunk.

Ezért is lepődtem meg, amikor először meghallottam az új lemez felvezetéseként a 2nd Hand Love-ot. A gitárhangzást kiherélték, helyébe erőszakosan nyomakodott előre a billentyű, és a dögös rockzenéből amerikai soft rock lett. A nyolcvanas évek stílusa megmaradt, csak a Def Leppard-vonalból hirtelen átmentünk Don Henley-be, a Nyári fiúk befigyelnek. (Persze ez még mndig sokkal jobb, mintha a népszerű Nyári-lányokra hasonlítanának!) Aztán egyre többet hallgatva megbarátkoztam ezzel az irányvonallal is, és valahol talán igazuk is van: ha a nemzetközi piacokat akarják megcélozni, ahol valóban vannak rockrádiók, akkor érdemes ezek igényeihez igazítani a hangzást. Márpedig az elsőligás Frontiers Music kiadóval kötött szerződés, ami elsőként sikerült magyar zenekarnak, ezt az utat és ezt a célt valószinűsíti. Ehhez persze kellett egy jó énekes, aki „angolul” beszéli az angolt és nem „kecskeméti tájszólással” ejti az angol szavakat. Azt kell mondanom, a dallamos rock vonalon a BZ-vel felvett Hard-lemezen hallottam utoljára ilyen tősgyökeres angolt magyar bandától. De akkoriban nem lángolt fel még ennyire a nosztalgiahullám, pedig kellemes brit (vagy ha úgy tetszik, európai) hard rock muzsika volt az, a Stardust ellenben tiszta Amerika!

Szóval, miután megbarátkoztam az új hangzással, már sokkal könnyebb volt befogadni a dalokat. A nyolcvanas évek minden gyöngyszeme felfedezhető bennük, a Toto ‘Isolation’ lemezétől a Queensryche ‘Empire’-ján át a Steve Miller Band ‘Abracadabra’-jéig minden benne van. És persze a Bon Jovi is. Dave Bryan szintiakkordjaira vészesen hasonlító megoldások, és Richie Samborának is becsületére váló gitárriffek dobják fel a dalokat. Meg időnként a nemrég eltávozott Eddie Van Halen is büszkén vigyoroghat rájuk fentről. A gitárszólók pedig ügyesen lavíroznak a technikás megoldások és a dallamosság között, szigorúan négy sorban, ahogy a rádióbarát megközelítés megköveteli. Adrian Vandenberg mondta egyszer, hogy amit 30 másodpercben nem tudsz eljátszani, azt nem is érdemes. Azért én mégis jobban szerettem, amikor hosszabban kibontotta a szólóit.

A Heartbreaker ugyan egy jól sikerült Pat Benatar-feldolgozás – nem tudom, kiadói nyomásra történt-e, ők szokták kezdeményezni az ilyet a kvázi ismeretlen zenekaroknál –, de nekik nem volt szükségük rá, a saját számaik ennél sokkal jobbak. És végül nem is került be az előzetes promók közé. A Perfect Obsession akusztikus megoldásai Skid Row-, White Lion-emlékeket ébresztettek, sajnos a harapós gitárok helyett itt csak a szinti-fonikusok léptek be, a hair metal példaképek felvillantása ellenére ez is megmaradt a soft rock szintjén. Amihez persze hozzájárult az is, hogy a csapatnak szerzőként/szerzőtársként besegítő Mark Spiro és Tommy Denander is ezen a vonalon mozognak. Azt viszont sajnálom, hogy az EP-ről csak a Blue Jeans Eyes került rá a nagylemezre, az is újravett formában, a többi dalhoz igazítva a hangzást. Én jobban örültem volna, ha megmarad az a Michael Wagener által kikevert dögös sound.

Összegzés:

Ha ez a lemez kétpontos lenne, akkor is minden tiszteletet megérdemelne a Stardust már csak azért, hogy eljutottak idáig, mint a magyar fociválogatott, ha sz.r játékkal is, a 2016-os EB nyolcaddöntőjéig. De ez a lemez jó. Hallgatható, sőt, hallgattatja magát!

Pontszám: 9

Megjelenés: 2020
Kiadó: Frontiers Music
Stílus: AOR, soft rock
Származás: Magyarország

Zenészek:

Adam Stewart – ének, ritmusgitár
Ben Martin – basszusgitár
Dave Legrand – billentyűs hangszerek
Facey – gitár
Tim Keeley – dobok

Dalcímek:

1. Runaway
2. Heartbreaker
3. Bullet To My Heart
4. Perfect Obsession
5. 2nd Hand Love
6. Shout It Out
7. Can’t Stop Loving You
8. Eye To Eye
9. Hey Mother
10. Blue Jeans Eyes (bónuszdal)
11. The River Is Rollin’