30 év után adta ki második albumát a Shark Island 2019-ben, azt is magánkiadásban. A Deko Entertainmentnek köszönhetően 2020-ban szélesebb körben is elérhetővé vált – két bónuszdallal kibővítve – a dallamos rockzenekar nagylemeze. Az egyiket meg is hallgathatod.

A Shark Island egykor a világhírű Gazzarri’s házi zenekara volt a Sunset Stripen (itt kezdte a hetvenes években a Van Halen is). 1989-ben aláírtak az Epic Recordshoz és a zenekar kiadta debütáló albumát, a ‘Law Of The Order’-t, a Dangerous és a Father Time számaik bekerültek a ’Bill & Ted’s Excellent Adventure’ című filmbe, a My City című dal pedig a ‘Point Break’-be. Ám a lehetőséggel nem tudtak élni. Richard Black énekes a rövid életű Contraband szupergroup tagja lett, amelyben Michael Schenker (MSG, Scorpions, UFO), valamint Tracii Guns (L.A. Guns), Bobby Blotzer (Ratt) és Share Pedersen (Vixen) oldalán szerepelt. 1991-ben kiadtak egy albumot, aztán feloszlattak. Ezután sokáig nem lehetett hallani a Shark Island felől, ám 2018-ban a zenekar elkezdett dolgozni a ‘Bloodline’-on, amelyet Horvátországban és Los Angelesben vettek fel. Ebből csak egy szerzői kiadás jelent meg korlátozott példányszámban, mielőtt a Deko Entertainment felkapta volna rá a fejét, hogy a rajongóknak és a kritikusoknak tetszik az anyag.

A ‘Bloodline 2.020’ most jelent meg, és a Rocks On The Rocks kiadatlan, kibővített verzióját és az újonnan felvett Somedayt tartalmazza. Richard azt mondta, az új dalt „az On And On párjaként írta, a Someday egy dal a halogatásról és a múló életünkről, ahogy lepereg a szemünk előtt.”

‘Bloodline 2.020’ dallista:

01. Make A Move
02. Fire In the House
03. Policy Of Truth
04. Aktion Is
05. 7 Tears
06. Crazy 8’s
07. Rocks On The Rocks
08. Butterfly
09. When She Cries
10. Law Of The Order
11. On And On
12. Someday (bónuszdal)
13. Rocks On The Rocks (Producer’s Cut) (bónuszdal)

Shark Island - Bloodline 2.020

 

Megosztás