Mikkey Dee Twitter-üzenetben jelezte, hogy az új Scorpions-lemez hamarosan elkészül, korábban arról is mesélt, miért megterhelőbb a Scorpionsban játszani, mint a Motörheadben.
Mikkey Dee, a Scorpions dobosa a Twitteren jelentkezett be a hannoveri Peppermint Park Stúdióból, és megerősítette, hogy a zenekar új albuma hamarosan elkészül.
Korábban Mikkey interjút adott Dane Campbellnek, a Motörheadben vele együtt zenélő Phil Campbell fiának, amiben többek között szóba került, hogy mennyire más a két bandában játszani: „Sokan azt mondják »Figyelj, Mikkey, te valószínűleg átalszod a Scorpions-műsort.« Mondtam nekik, hogy egy Scorpions-koncert sokkal megterhelőbb fizikailag, mint amilyen egy Motörhead-buli valaha is volt. Mert amikor itt-ott kezdett elfogyni a szuflám, csak odakiáltottam Lemmynek vagy apádnak, hogy »Álljatok le, igyatok egyet!« És úgy tettek, mintha hangolnának. Nem volt nehéz meggyőzni Lemmyt és Philt, hogy tartsanak egy kis szünetet. Körbesétáltak, ittak egyet, még egy »Egészségedre!« is belefért, sőt egy kicsit még beszélgethettünk is a színpadon. De a Scorpionsszal minden metronóm pontossággal megy a komplett produkció miatt. A játékomnak passzolnia kell a dalokhoz, a kivetítőn megjelenő dolgokhoz és mindenhez, ami a produkcióhoz tartozik, ilyen soha nem volt a Motörheadnél.”
„Tehát minden műsor pontosan ugyanolyan hosszú, másodpercre pontosan – magyarázta Mikkey. – Klaus Meine átkötő szövegeitől függően lehet 1-2 perc különbség a műsorok között, de egy 2,5 órás koncertről beszélünk. Eléggé megterhelő. A motyómat fel-le emelik, és van egy rész a programban, amikor végzünk az akusztikus blokkal és belekezdünk a Wind Of Change-be, akkor jön egy közel 40-45 perces szünetmentes játék. Nagyon kemény dalokat játszunk egymás után, majd a dobszólómból egyből átkötünk a Blackoutba, majd a Big City Nightsba. Ebben a közel 45 perces blokkban esélyem sincs dobverőt cserélni, nagyon megterhelő számomra. De ugyanakkor ez nagyszerű, egy kihívás és én imádom! És minél fáradtabb vagyok a színpadon, annál jobban játszom.”
Bezzeg a Motörheadben nem volt ilyen feszes a műsor! „Általában közel 90 percet játszottunk a Motörheaddel, amikor más bandákkal együtt léptünk fel, akkor ez csak 60-70 perc volt. De ott mi magunk irányítottuk a műsort, volt, hogy Phil kiszaladt gitárt cserélni vagy pisilni, de volt, hogy Lemmy tűnt el a színpadról és senki sem tudta, mit csinált.”
Én szeretem a Scorpions-t, gyerekkorom meghatározó zenekara volt, 6x láttam őket és van egy rahedli bakelit, cd, kazetta, vhs, dvd tőlül, de ez:
“De a Scorpionsszal minden metronóm pontossággal megy a komplett produkció miatt. A játékomnak passzolnia kell a dalokhoz, a kivetítőn megjelenő dolgokhoz és mindenhez, ami a produkcióhoz tartozik, ilyen soha nem volt a Motörheadnél.”
Minden koncerten egy végletekig megkorreografált előadást láttam, mindenfajta improvizáció nélkül, kb hangról hangra minden ugyanaz, mint a lemezeken. Élőnek, élő volt, de kb olyan, mint egy majdnem alkohol mentes sör, amiből csak az érzés hiányzik.
Nekem már a 86-os budapesti koncertjük is csalódás volt, gyakorlatilag hangról hangra elnyomták a World Wide Live-ot. Szerencsére ott volt előzenekarként Michael Schenker, aki nem játszotta még el két koncerten ugyanúgy a Doctor Doctor intróját, vagy a Rock Bottom szólóját, és az mindenért kárpótolt.
A Syma-ban anno engem értek meglepetések. A hangzás a helyszín miatt olyan volt, amilyen, de a setlist kegyetlen jó volt…
Hát inkább legyen szigorúan fix a program, esélyt sem adva újból arra, hogy a legnagyobb slágerüket (Big city Nights) legyalázza két helyi statiszta….
Csak nem az Omegás vendégekre gondolsz…? Mondta is a mellettem álló barátom :” na amit kb 40 év alatt felépítettek, most 5 perc alatt le is rombolták…” És bár kedvelem őket (az Omegát), bizony igazat kellett adnom neki …:(
Nekem az volt az első Omegás “élményem”, bár ne lett volna…
Ha nem lett volna elég a beengedési mizéria (André Matos-ról teljesen lecsúsztunk), meg a pocsék hangzás, még ez is.
Én is szeretek rá pár évenként elmenni, amikor változik a műsor, inkább abban látom a problémát, ha kialakítanak egy programot és megkomponálják hozzá a háttérkivetítő anyagát, akkor utána pár évig nem nyúlnak hozzá, és szinte hangról hangra nyomják el ugyanúgy a dalokat, hogy nehogy elcsússzon valami. Nincs egy villantás, nincs egy kikacsintás a közönségre, annyiból tudod, hogy éppen hol játszanak, hogy a háttérben lobogó zászlót cserélik országonként. És ettől az egész elveszti az élő varázsát. Nem tudnám követni a bandát koncertről koncertre, mert halál unalmas lenne. Vérprofi produkció, de nincs meg benne az a lazaság, mint mondjuk Michael Schenkerben, Rudolf testvérében, hogy most jó hangulatomban vagyok, hosszabban szólózom, és majd bólintok a dobosnak, amikor jön a váltás. Legutóbb Prágában 20 perces Rock Bottomot nyomott. A Scorpsnál viszont mindent a megkomponált fényekhez és képekhez igazítanak, és itt átesnek a ló túloldalára, mert a zene lesz a látvány kísérője, pedig fordítva kéne legyen.
Két dolog:
Mike Terrana. Anno a Rage-ben járt a keze, mint a motolla. Majd mikor átment Tarja-hoz akkor azt néztük, hogy szerintem egy buli alatt simán feldobolhatna egy másik lemezt 🙂 Rá kíváncsi lennék, hogy mit mondana, a pörgősségről.
Manapság a nagy bandáknál már takra megy minden, lámpák, piro, kivetítő, színpad mozgatás. Egyre kevésbé fér bele egy kis improvizáció, mert akkor borul minden. Motörhead felállt minden látvány nélkül, a fényes gondolom ismerte őket és figyelte a bulit, így bármit meg lehetett csinálni. Nem volt mihez igazodni.
2,5 órás Scorpions koncert? Miről beszél Dee? Ha nagyon formában vannak (vagy helyszínfüggő, nem tudom), akkor alulról súrolja a 2 órát, amúgy meg szűk másfél óra egy bulijuk.