A Republic zenekar 35. születésnapját ünneplő nagykoncert február 1-én (szombaton) kerül megrendezésre az MVM Dome-ban Péter Szabó Szilva, a 4S Street és Gulyás Ferenc népzenész vendégszereplésével.

Az 1990-es megalakulást követő év végére megszületett a Republic klasszikus felállása Bódi László „Cipő”, Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás és Tóth Zoltán összeállításban, amely több mint 20 évig osztozott a közös munka minden örömében, sikerében, feladatában. Számos szakmai elismerés, díj, számos arany-, platina- és gyémántlemez, valamint sláger fűződik a nevükhöz.
A zenekar 2013. március 11-én érkezett karrierje legnehezebb időszakához. A zenész-dalszerző-énekes Bódi László „Cipő” halála egyszerre volt a Republic és egyben a hazai zenei élet tragédiája is. Azóta 12 év telt el, de Boros Csaba, Patai Tamás, Nagy László Attila és Halász Gábor egy erős, megújult alkotói közösséget hoztak létre, mindezt úgy, hogy soha nem feledkeztek meg Cipőről. A koncertek első és utolsó dala mindig az övé, az ő hangja csendül fel, és ez így is marad. Sikerük azóta is töretlen, 3 stúdió- és 2 koncertalbum, és rengeteg koncertfellépés is jelzi, hogy méltók a folytatásra.
A születésnapi nagykoncertjükön felcsendülnek majd az olyan nagy slágereik, mint a Repül a bálna, Szeretni valakit valamiért, Engedj közelebb, Ha itt lennél velem, 67-es út, Kék és narancssárga, Szállj el kismadár, hogy csak néhányat említsünk. De hallhatóak lesznek olyan új slágerek is, mint a Rajzoljunk álmokat, Élni jó, Odavisz a szél, Berlini lányok, valamint a  nemrég megjelent, Ki van a házban című dal.

A 2025. február 1-én az MVM Dome-ban tartandó koncert méltó összegzése lesz egy igazán szép jubileumnak, különleges látvánnyal és olyan vendégekkel kiegészülve, mint Péter Szabó Szilvia (NOX), Gulyás Ferenc népzenész és a 4S STREET zenekar.
Jegyek korlátozott számban kaphatók még a Broadway jegyértékesítő felületén, további részletek az esemény Facebook-oldalán.

Megosztás