Nem mindennapos eseménynek lehettek szem- és fültanúi azok, akik ott voltak a Budapest Parkban az Avenged Sevenfold koncertjén. Maga a bejutás a későn ébredőknek lehetett problémás, mert pár nappal az esemény előtt telt házas lett a buli (a helyszín teljes befogadóképessége 11 000 fő) és a kuriózum az volt, hogy a kaliforniai banda bő 25 éves fennállása óta először adott önálló koncertet Magyarországon.
Az estét a szintén amerikai, élőben ötfősre bővülő, de alapvetően a három Kropp testvérből (Sebastian, Remington és Emerson) formálódott Palaye Royale nyitotta, és meg kell hagyni, nem volt rossz választás, amennyiben bemelegítés volt a cél.
A hazai közönség már ismerhette őket, az Avenged Sevenfolddal ellentétben már többször is megfordultak nálunk, sőt ígéretet kaptunk, hogy jövőre headlinerként térnek vissza a Budapest Park színpadára.
Szórakoztató és profi volt a produkció, a megjelenésüket körüllengte egyfajta nyegle elegancia, mint mikor mondjuk csóré felsőtestre felkapsz egy szép fehér öltönyzakót és kimész a színpadra koncertezni. A stílus alapvetően egy rock ’n’ rollba oltott glam, emós beütésekkel, alaposan kidolgozott show keretében előadva.
Az énekes Remington Leith ügyesen tartotta fenn az érdeklődést, sikerült behúzni a közönséget a csőbe, volt tánc rendesen, a jó időben még egy kis strandhangulatot is sikerült becsempészni részben egy méretes vízipisztoly rendeltetésszerű használatával, részben pedig a koncert csúcspontján egy gumicsónakban elkövetett crowd surfing akcióval.
Kissé szokatlan volt, hogy már az előzenekar műsora alatt is méretes tömeg verődött össze, ami egyre csak hízott az átszerelés alatt, aztán mikor a rajongók által csak A7X-nek aposztrofált Avenged Sevenfold a színpadra lépett, már moccani is alig lehetett.
A korfa fiatalabb hajtásai dominálták a közönséget, aminek különösen örülhetünk, látva, hogy az újabb generációk is ügyesen rákattannak a szavakban már százszor elföldelt metálra. Majd kinövik. Vagy ők sem.
Pontosan kezdett a kaliforniai ötösfogat, első dal a legutóbbi lemez nyitótétele, a Game Over volt, a hangzás eleinte kissé kásásra sikeredett, de szerencsére sokat javult a koncert alatt. Mindenesetre volt egy olyan benyomásom, hogy véletlenül felcserélhették a két zenekar hangtechnikusát, mert a felvezetés hangzása jobbnak tűnt. De kézben a sound – ahogy mondani szokták – és a kisebb hangtechnikai egyensúlytalanságok dacára a banda kitolta magából mindazt, ami egy tökéletes koncerthez szükséges.
M. Shadows kitűnő frontember, szuggesztív és magával sodró, ahogy jöttek az A7X-slágerek, úgy őrült meg a tömeg.
Az Afterlife már rendesen megmozgatta a nézőteret, aztán jött egy jópofa játék a Hail To The King előtt, hogy ki hányszor volt volt már A7X koncerten. Én a 10+ körbe már nem kerültem be, de az abszolút nyertes egy Larry nevű csóka volt, aki saját bevallása szerint épp a nyolcvanadik(!) koncertjét fogyasztotta. Neki szólt hát a dal, innen is hail és respect.
A koncert felénél a So Far Away balladával adóztak a fiatalon elhunyt James “The Rev” Sullivan dobos emlékének, aztán folytatódott a tánc, „show-rra” került a Nightmare, a Bat Country, az Unholy Confessions alatt kaptunk egy ízléses mini dobszólót is Brooks Wackerman jóvoltából, ahol ismételten rácsodálkozhattunk, hogy nemcsak jó dalokat írnak a srácok, hanem kiváló zenészek is egyben.
Itt mindenképpen kiemelném a két gitáros alakítását is, Synyster Gates elképesztő teljesítményt nyújtott, gyakorlatilag végigszólózta a bulit, de milyen szólókkal! Élvezet volt hallgatni (poénkodtunk is közben, hogy tuti per pengetett hangra fizetik, mert rendesen tornáztatta az ízületeit).
És persze élményszámba mentek az ikerszólók is Zacky Vengeance gitárossal, látványnak sem utolsó, amikor egy jobb és egy balkezes gitáros szimmetrikus kompozícióban nyomja a dallamkánont.
Az utolsó dal kifejezetten izgalmas választás volt, a koncert ívéből kissé kilógó A Little Piece Of Heaven burleszkszerű hangulatával hozott be új színt a végére, megidézve egy jó kis Arcturusra hajazó avantgarde hangulatot.
Szép volt ez így fiúk és reméljük, komolyan gondoljátok a legvégét is: see you soon!
Szerző: Benedek István
Fotók: Réti Zsolt
Köszönet a Live Nation Magyarországnak!
Legutóbbi hozzászólások