Ismét négytagú felállással nyomul a Rage. Peavy Wagnerék már oda is csapták az asztalra a klasszikus The Price Of War 2020-as verzióját, ami csak úgy duzzad az energiától.

Rage

Bemutatta legújabb felállását a Rage. Ahogy arról korábban is írtunk, Marcos Rodriguez elhagyta a fedélzetet, Peavy Wagner főnök pedig a ’90-es évek Rage-hangzása felé szerette volna a csapat hajóját terelni, így leigazolt két gitárost Stefan Weber (ex-Axxis) és Jean Bormann (ex-Angelic, Rage & Ruins) személyében. A zenekar friss leosztása a ’Black In Mind’ lemezen hallható The Price Of War 2.0-s változatával mutatkozott be.

 

 

„Ahogy a klipből is kiderül, Stefan és Jean tökéletesen kiegészítik egymást – mondta Peavy. – Mindketten fiatalok, így rengeteg friss energiát hoznak a zenekarba. Szándékosan ezt a dalt választottuk a videóhoz, ugyanis szerettük volna újjáéleszteni a ’Black In Mind’-korszak hangzását. A dalt gyakorlatilag élőben vettük fel a kliphez néhány utólagos módosítással, úgyhogy a Rage ugyanolyan súlyosan és ütősen szól, mint ebben a dalban.”

A banda egyébként már dolgozik az új felállással a 2020 januárjában megjelent ’Wings Of Rage’ folytatásán.

 

Megosztás